Gubányi Károly Általános Iskola
Megint kirándultunk!
Publikálva: 2014. február 7.

Az alsós tagozat 2. évfolyamos túraszakköre – jelentős számú vállalkozó kedvű felnőttel – ismét együtt kirándult január 18-án a Madárbarát szakkörrel
Az erőt próbáló kirándulás útvonala: Albertirsa vasútállomás – Horgásztavak -4-es út – gyümölcsös – szélkerék – Dolinai madártanösvény – Rizike emlékműve – Dolinai esőház – Pilisi kilátó. Innen a csapat két irányba indult tovább. A túraszakkörösök a kocsiúton a dolinai pincék felé, míg a madarászok a Sas-hegy völgyében – a birkáson és a Nagy réten keresztül közelítették meg a pincéket.
Itt Gábrisch Attila pincéjében kitűnő „disznótorossal” vendégelt meg bennünket , sőt a felnőttek megkóstolhatták kiváló borát is. (Már megérte eljönni.) Köszönjük a vendéglátást!
A résztvevők kb: 12 – 13 km- es utat tettek meg, amelynek erőpróbáit a kicsi másodikosok kiválóan teljesítették. (A felnőttek is. A Madárbarát szakkörösöknél pedig alapkövetelmény!  😉 )
Az album megtekintéséhez, ide kattints!

IMAG0093.JPG IMAG0121.JPG IMAG0142.JPG IMAG0153.JPG IMAG0164.JPG IMAG0196.JPG 20140118736.jpg 20140118737.jpg


Foci Házibajnokság
Publikálva: 2014. február 6.

2014. február 05-én megrendezésre került az idei  Foci Házibajnokságunk az 5. és 6. évfolyamosok körében. Minden csapat nagyon ügyesen és sportszerűen játszott, így a szerencsének, egy-egy becsurrant gólnak, vagy egy véletlenül kihagyott helyzetnek köszönhetően alakult ki a végső sorrend. A verseny negyedik helyezését az 5.b osztály nyerte el, a harmadik helyen a 6.a csapata végzett, a képzeletbeli dobogó második fokára a 6.c osztály focistái állhattak fel, míg a bajnokság győztesei a 6. d csapata lett, ezáltal megszerezték iskolánk vándorkupáját, mellyel év végéig büszkélkedhetnek. Minden csapatnak gratulálunk, további sikeres sportolást kívánunk!

foci2

foci


Advent fényei
Publikálva: 2014. február 2.

A 2013/2014-es tanévben  három hetes projektünk a Széchenyi utcai telephelyen az Advent fényei címet kapta.

A programsorozat a Mesemondó versennyel kezdődött. Ezt követően kicsik és nagyobbak egyaránt sok érdekes feladatot oldhattak meg; volt többek közt  kézműves délután,  „Népek karácsonya” vetélkedő és terítési verseny is.
IMG_2809.JPG IMG_2823.JPG IMG_2826.JPG IMG_2844.JPG  
A rendezvénysorozatot a Karácsonyi ünnepség zárta. Az ünnepi műsort Duhaj Márta tanította be és  a 3.e osztály adta elő. 
IMG_2852.JPG IMG_2856.JPG IMG_2861.JPG IMG_2868.JPG


Földrajz és biológia háziverseny
Publikálva: 2014. január 31.

2014. január 28-án került  megrendezésre iskolánkban a Teleki Pál Országos Földrajz és a Herman Ottó Biológia Háziverseny. A feladatlapokat a Magyar Természettudományi Társulat állította össze a 7. évfolyamosaink számára. A feladatlapok megoldására másfél óra állt a tanulók rendelkezésére. Szép számmal voltak olyan diákjaink, akik mindkét versenyen megmérettették tudásukat.   A verseny nagyon szoros volt, a helyezettek között egy-egy pont különbség döntött. A földrajz verseny első három helyezettje  Tóth Richárd (7.c), Sedró Bence (7.c)  és Ubrankovics Vera (7.b), míg a biológia verseny döntősei Ubrankovics Vera (7.b), Szántó Flóra (7. t)  és Tóth István (7. t). Gratulálunk a nyerteseknek, további sikereket kívánunk a megyei fordulóhoz!

Herman_Ottó_portré


Adventtől Vízkeresztig
Publikálva: 2014. január 24.

November 29-én kezdődött iskolánkban a 3 hetet meghaladó project Adventtől – Vízkeresztig címmel. Számos érdekes és szórakoztató programon vehettek részt a gyerekek, valamint több népszokással is megismerkedhettek.
Advent alkalmából koszorút készítettek a 3. évfolyam tanulói minden osztálynak. Angyalok hordták körbe és osztották ki a koszorúkat és a programtervet az osztályoknak. (Az album megtekintéséhez kattints a képre!)
DSCN6794.JPG
(További képes beszámoló, a tovább olvasás menüben található!)
(tovább…)









Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!