Gubányi Károly Általános Iskola

Pályaorientációs nap a Kossuth úti székhelyen

2026. október 7-én iskolánkban pályaorientációs napot tartottunk. A program célja az volt, hogy diákjaink különböző életpályákkal és foglalkozásokkal ismerkedjenek meg, valamint tájékozódjanak a továbbtanulási lehetőségekről.

A foglalkozások során sok érdekes információt tudtak meg a különböző szakmákról, betekintést nyertek a munkás hétköznapokba és elhangzott az is, hogy melyik szakmához milyen képességekre és tulajdonságokra van szükség. A közös beszélgetések és változatos feladatok segítettek abban is, hogy tanulóink megismerjék saját érdeklődési körüket és mindezt figyelembe véve elgondolkodjanak jövőbeli terveiken.

Összességében a pályaorientációs nap hasznos és eredményes volt a felső tagozatosok számára; mert az új ismereteket elsajátítása mellett segítséget kaptak ahhoz, hogy tudatosabban készüljenek a továbbtanulásra és a későbbi pályaválasztásra.

Ezúton szeretnénk megköszönni a résztvevőknek, hogy jelenlétükkel hozzájárultak rendezvényünk sikeres megvalósításához!

Árpási Barabás Mátyás- iskolapszichológus

Csernák Tibor- Liszt Ferenc Repülőtér Celebi Ground Handling Hungary KFT. Cargo műszakvezető

Elsősegélynyújtás, egészségügyi ismeretek: Lengyelfalvi Anikó

Karbantartási feladatok: Kotyinszki Zsolt

Kicska Gábor- Pataky István Híradásipari és Informatikai Technikum

Méhészet- Korsós Tiborné, Anikó néni

Monori Katasztrófavédelem képviseletében: Fábri Hajnalka főhadnagy és

Kulcsár Zsolt őrnagy

Panni patika- Simó Zsófia gyógyszertári asszisztens

Petró Zsuzsanna-tanár, keramikus

Tóth Szabolcs- kézilabda válogatott, ügyvéd

40 év…

Az idei tanévben nemcsak a ballagó nyolcadikosoktól búcsúzunk, hanem iskolánk pedagógusától, Babicz Máriától is, aki az iskolánkban eltöltött 40 év után vonul nyugdíjba.

Babicz Mária, vagy ahogyan a gyerekek nevezik; Marika néni óráit a történelem tanítása során gyakran a misztikum hatotta át, amivel elvarázsolta és motiválta diákjait. A munkában eltöltött évek alatt osztályfőnökként is tevékenykedett. Tanulóival számos szakmai és közösségi programon vett részt, osztálykirándulást és tábort szervezett. Hagyománnyá tette a Gubányi vetélkedőt, amelynek során a felsős diákok intézményünk névadójának életével és munkásságával ismerkedtek meg.

Munkáját mindig a legmagasabb szakmai színvonalon, lelkiismeretesen és a hagyományos társadalmi értékek mentén végezte. Ennek köszönhetően a diákokkal, a szülőkkel és a kollégákkal is jó kapcsolatot ápol.  Kiemelkedő pedagógiai tevékenysége eredményeként idén a Monori Tankerületi Központ elismerésében részesült.

A nevelőtestület nevében intézményünk igazgatója, Járai Beatrix a következő szavakkal búcsúzott:

„Marika, köszönjük a negyven évnyi türelmet, bölcsességet, humorérzéket és azt a fajta emberséget, amitől ez a tantestület mindig egy kicsit otthonosabb hely volt.”

Kívánjuk, hogy aktív nyugdíjas évei alatt hódolhasson szenvedélyének, az utazásnak, ezzel is bővítve az amúgy is széles körű társadalmi és kulturális ismereteit!  Mindezek megvalósításához jó egészséget és boldog nyugdíjas éveket kívánunk!

Szabadság téri & Kossuth úti Tanévzáró Ünnepség 2026. Június 24. (szerda)

Fenntarthatósági Témahét 2026. a Kossuth telephelyen képekben

Rendhagyó irodalom óra

A Kossuth telephely 7. osztályos tanulói szeptember utolsó péntekén rendhagyó irodalomórán vehettek részt. Kovács Judit színész, rendező a Magyar Írószövetség szervezésében arra vállalkozott, hogy ennek a korosztálynak bemutatja Jókai Mórt úgy, ahogyan még nem találkoztak az ismert íróval. A téma apropóját Jókai Mór születésének idei, 200. évfordulója adja. Ez az ünnep jó lehetőség arra, hogy a jól ismert, mégis talán kicsit távolinak tűnő irodalmi óriást jobban megismerjük.

A vállalkozás, hogy kamaszok megbarátkozzanak egy 200 évvel ezelőtti író személyével és megírt alakjaival nem könnyű. A színművész végül azt az utat vállasztotta, ami talán valóban a legközelebb áll a mai fiatalokhoz: a mai kor hőseiből és azok tulajdonságaiból, akcióiból és küzdelmeiből, sikereiből indult ki, majd őket kötötte össze Jókai alakjaival. A Baradlay testvérek és Harry Potter? Tímár Mihály és Pókember? Mi a közös bennük? Elválasztja-e őket a 200 év vagy valójában ugyanazt az utat járták: a bátorság, merészség, jóakarat, igazságosság útját?

Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat közösen, és talán meg is találtuk őket. Kovács Juditnak és Jókai Mórnak köszönhetően a hetedikesek egy órára kiszakadhattak a péntekek megszokott rendjéből és örök kérdésekre irányíthatták a figyelmüket. Jókai Mór alakjai talán nem is olyan távoli világ, hiszen mindenki szeret hallani izgalmas kalandokról és bátor hősökről. Csak el kell olvasni egy-egy történetét vagy megnézni egy Jókai történetet filmen. Érdemes!

1 2 3 … 21







Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!