Gubányi Károly Általános Iskola

Szabadság téri & Kossuth úti Tanévzáró Ünnepség 2026. Június 24. (szerda)

D-ÖKO nap a Szabadság téren

Június 17-én  a Szabadság téri telephely diákjai tanítóik vezetésével megnyitották és birtokba vették a Gerje-forrás 1500 méteres tanösvény hálózatát. (A tanösvény útvonalainak jelzései az elmúlt napokban kerültek felfestésre.)

A Gerje mentén kialakított tanösvény három jelentős életközösség tagjait igyekszik bemutatni, amelyek könnyen kapcsolhatók az alsós környezetismeret tananyagához.
A kék T -vel jelölt vízparti életközösség, a piros T-vel jelölt erdei életközösség és a zöld T-vel jelölt mezei életközösségébe pillanthat a figyelmes túrázó.

A tanösvények a Gerje játszótér mellett található Öko-házhoz vezetnek, amelyben egy kiállítás mutatja be az itt élő állatokat.

Az osztályoknak négy feladatellátási helyet kellett megkeresniük amelyek az útvonalakon és az Öko-házban lettek kialakítva.

A kéken különböző a természettel kapcsolatos logikai és ismeretfejlesztő játékokat kellett megoldaniuk.

A piros útvonalon az erdőben található nyomokat, állatokra jellemző jeleket kellett felismerniük.

A zöld úton vezetés mellett kellett állatokat -preparátumokat – észrevenniük és megnevezniük.

Az ökoházban a vízpart élővilágáról esett szó és kipróbálhatták milyen lehet hódvárat építeni. (Ráadásul még egy élő sünnel és axolottal is megismerkedhettek.)

Felnőttnek gyereknek érdekes, izgalmas és hasznos élmény volt bejárni a tanösvényt.
Külön öröm hogy a feladatellátási helyeken az iskola felsős szakkörösei várták a kicsiket, megtartották a tájékoztatót, irányították az alsósokat a feladatok végrehajtásában. (Büszkék lehetünk rájuk, mert nagyon felkészültek, illedelmesek és segítőkészek voltak. )

Az ökoházban Zábráczki Ágnes és lánya Anna fogadta az osztályokat. Ők beszéltek a vizes élőhelyek világáról és segítettek a gyerekeknek a hódvár építésben. Nagyon köszönjük az önkéntes segítséget a programban és a program előkészítésében. Ági – ötödikes fia Ákos segítségével – oroszlánrészt vállalt a jelzések kifestésében! Hálás köszönet!

Ennek a „tanítás nélküli” napnak rengeteg pozitív tapasztalata volt:
– játékos formában, élménydús környezetben, kint a természetben sok új dolgot lehet tanulni.
– az alsós gyerekek általában nagyon tájékozottak a természettel kapcsolatos témakörökben. Az első osztályosok is sok olyan dolgot tudnak, ismernek amik csak később – akár felsőben -kerülnek be a tananyagba.
– a felsősök nagyon szívesen és örömmel vesznek részt olyan iskolai programokban, ahol a kisebbek – és a tanítóik – felé bizonyíthatják egy-egy témakörben való jártasságukat.
– a tanárok számára is lehet kikapcsolódás, feltöltődés egy ilyen élmény alapú erdei iskolai nap.
– az ilyen programok olyan élményeket szerezhetnek az résztvevők számára, amelyek egy életre elkötelezik őket a természet szeretete és a környezet védelme mellett.

Szamosfalvi Attila

Pünkösdi lovagi torna Szabadság tér Napközi 2026

A tanév napközis záró eseménye a már hagyományosan megrendezésre kerülő lovagi torna volt.
A torna a gyerekek körében nagy népszerűségnek örvend, mivel az izgalmas próbatételek teljesítése után mindenki jégkrém jutalomban részesül.
Sőt a legügyesebb résztvevőt megválasztjuk egy évre királynak, megkoronázzuk és még a jutalom jégkrémnél is finomabb jégkrémekkel kényeztetjük!
Az idei vetélkedő 5 próbatétele:
– Várfal döntés (Kislabdával várfal elemeket kell ledönteni.)
– Sárkánytojás csenés (A sárkány fészkéből tojásokat kell kiemelni, úgy hogy egy se törjön össze.)
– Kacsa halászat (Kacsákat kell kiemelni a tóból. Amelyek alul koronával jelöltek azok az elvarázsolt királylányok. Pontot érnek.)
– Vackorszedés (Egy gyümölcsszedő zsákkal kell Süsünek segíteni a vackorszedésben. Vigyázz egy körte se essen a földre!)
– Lovagi küzdelem (A küzdőfelek kő-papír-ollót játszanak. A győztes a fogó. Aki menekül annak a várába kell szaladnia. Ha sikerül övé a pont. Ha nem akkor a fogóé. Összesen 3 próbálkozás van.)

A lovagi torna menete:
Az ünnepélyes megnyitó a torna kihirdetésével kezdődik. Majd a próbák felsorolásával folytatódik. Ezután eljárjuk elmaradhatatlan körtáncunkat a Lapatát.
Ezt követően kezdetét veszi a küzdelem. Mindenki a kezébe kapott menetlevéllel célba veszi azt a próbaállomást amelyik neki tetszik. Ha teljesítette szalad a következő állomáshoz. Ha mind az öttel végzett, leadja menetlevelét a portán szolgálatot teljesítő számláló bizottságnak, akik átadják neki jutalmát és meghívják egy finom napközis lovagi lakomára, ami nem más, mint az aktuális uzsonna.
Miután a lovagok kiállták és teljesítették a próbák hosszú sorát, a menetleveleket összesítik a segítők és a legmagasabb pontszámot elért versenyzőt megválasztjuk pünkösdi királynak.

Az idei tornán három maximális pontszámot elért lovagunk is akadt, így egy igazi triumvirátussal büszkélkedhetünk!
Az idei királyaink: Kertesi Péter 4.c, Horváth Erik 2.a
és a királynőnk: Gazdik Adél 1.d osztályos tanuló!
Gratulálunk!
Hipp-hipp Hurrá! Éljen a király!
Külön köszönet illeti a rendezvény lebonyolításában segédkező kollégáinkat:
Gabi néni, Anita néni, Tünde néni, Csilla néni, Rozi néni, Reni néni, Éva néni, Kata néni, Viki néni
Köszönjük a bajtársias együttműködést!
Attila bácsi

Digitális Témahét iskolánkban

Iskolánkban 2026. március 23. és 27. között rendeztük meg a Digitális Témahét programsorozatát, amelynek célja a digitális eszközök tudatos, kreatív és élményszerű használatának bemutatása volt. A hét során a tanulók játékos, mégis fejlesztő feladatokon keresztül tapasztalhatták meg, milyen sokféleképpen jelenhet meg a digitális világ a tanulásban és a mindennapi életben is.

A pedagógusok számára ajánlásként fogalmaztuk meg, hogy legalább egy alkalommal építsék be a tablethasználatot a tanórákba. Ennek köszönhetően számos osztályban jelentek meg interaktív feladatok, digitális játékok és online alkalmazások, amelyek nemcsak színesebbé tették az órákat, hanem a tanulók aktivitását is jelentősen növelték.

Kiemelt sikert aratott a „Hozd be a mobilod!” program, amelynek keretében a tanulók egy-egy napon behozhatták saját eszközeiket, és bemutathatták társaiknak kedvenc játékaikat, alkalmazásaikat. Ez a lehetőség nagy lelkesedést váltott ki, és jó alkalmat teremtett arra is, hogy beszélgessünk a tudatos és biztonságos eszközhasználatról.

A kisebb diákok különféle digitális játékokkal, papír alapú puzzle-val és színezőkkel ismerkedhettek meg a digitális világgal, míg a nagyobbak akár prezentációkat is készíthettek a tavasz témájában.

Az udvari képkereső játék szintén nagy népszerűségnek örvendett. A gyerekek játékos formában, csapatban fedezhették fel az iskola udvarát a képeken lévő részletek megkeresésekor. Egy kis jutalom édesség pedig még jobban feldobta a hangulatot.

A hét egyik legkedvesebb programja a „Ki lehet a képen?” játék volt, ahol az iskola dolgozóit kellett felismerniük a diákoknak. Ez sok vidám pillanatot okozott minden résztvevőnek.

Külön említést érdemel a Minecraft-kép készítő pályázat, amelyre számos kreatív és ötletes alkotás érkezett. A tanulók a tavasz, a húsvét vagy kedvenc állataik témájában készítettek képeket a Minecraft világában. A beérkezett munkák nemcsak technikai ügyességről, hanem fantáziáról és kreativitásról is tanúskodtak. A legjobb alkotásokat díjazni fogjuk.

A Digitális Témahét ismét bebizonyította, hogy a digitális eszközök megfelelő keretek között hatékonyan és élvezetesen támogatják a tanulást.

Köszönjük minden kollégának és diáknak az aktív részvételt!

Iskolaelőkészítő a Szabadság téren

A tavaszi napsugarakkal megérkeztek iskolánkba a leendő kis elsősök is.

Az első alkalommal színes virágok segítségével alakultak meg a lelkes csoportjaink; a gyerekekkel együtt mi is izgatottan vártuk, hogy mit tartogat számukra az együtt töltött egy óra. Az ovisok hétről hétre különböző foglalkozások keretében ismerkedhettek az iskolai légkörrel és velünk, pedagógusokkal. Kipróbálhatták a tornatermi akadálypályát, mesét dramatizálhattak, énekelhettek, játszhattak, kézműveskedhettek, feladatlapot oldhattak meg, és a digitális világból is ízelítőt kaphattak a négy alkalom során. Az utolsó héten már bátran, ismerősként köszöntöttük egymást, várták az újabb találkozást.

Így bízunk benne, hogy a tavaszi iskolaelőkészítő elérte a célját, és a nagycsoportosok ezután kevesebb félelemmel gondolnak az iskolára, valamint segítséget nyújt nekik és szüleiknek az óvoda-iskola mindig izgalmas átmenetében is.

Szeretettel várjuk a leendő elsősöket a Gubányiban!

A tanítók

1 2 3 32







Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!