„A magyar népdal az egész magyar lélek tükre. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket.”
(Kodály Zoltán)
Idén ismét egy szép tavaszi péntek délutánon rendeztük meg alsó tagozatos népdaléneklési versenyünket Szabadság téri telephelyünkön.
A tavasz a megújulás időszaka: a természet felébred, a madarak éneke tölti meg a levegőt, és mintha maga a világ is dalra fakadna. Ebben a különleges időszakban még közelebb érezhetjük magunkhoz mindazt, amit a magyar népdalok őriznek: az élet örömét, a természet ritmusát és az emberi lélek legmélyebb rezdüléseit.
Régen a közös éneklés természetes része volt a mindennapoknak: jelen volt a munkában, az ünnepekben, az öröm és a bánat pillanataiban is. Az ének összekötötte az embereket, és erőt adott a mindennapokhoz.
Fontos, hogy ezeket a népdalokat megőrizzük és tovább éltessük. Nemcsak szépségük miatt, hanem azért is, mert a gyökereinkhez vezetnek vissza, és erősítik bennünk az összetartozás érzését.
Az idei évben is tavaszi hangulatú, szép, népies környezetben fogadtuk a népdaléneklési verseny résztvevőit és a közönséget.
A délutánt néptánc szakköröseink nyitották meg, akik énekükkel és táncukkal méltó módon alapozták meg az esemény meghitt hangulatát.
A verseny az előző évekhez hasonlóan két korcsoportban zajlott, ahol a résztvevők egy kötelező és egy szabadon választott magyar népdalt adtak elő. A kötelező dalok segítségével olyan híres, történelmi városokba „látogathattunk el”, mint Komárom és Kolozsvár.
Az egyéni produkciókat követően közös dal- és tánctanulás következett, amelynek során képzeletben „a pozsonyi sétatérre” is eljutottunk.
A versenyzők énekét a közönségen kívül háromfős zsűri is figyelte, melynek tagjai: Némethné Kovács Sarolta, iskolánk tanítója, Jansik Ildikó, iskolánk tanára és Oroszné Fehér Edit, a Segítünk Alapítvány kuratóriumának elnöke voltak.
Ezúton is köszönettel tartozunk, hogy felkérésünket elfogadva közreműködtek a versenyzők értékelésében és a végső sorrend kialakításában.
Köszönjük továbbá Lengyelné Varga Kittinek, a Csernai Pál Művelődési Ház kulturális vezetőjének, hogy jelenlétével megtisztelte rendezvényünket.
Eredmények:
1–2. osztályos korcsoport
I. Petrik Bence 2.a
II. Menich Lénárd 2.b
III. Radics Anita 2.b
Közönségdíj: Juhász Hanga 1.a
3–4. osztályos korcsoport
I. Zeffer Emili 3.a
II. Csernák Liza 4.d
III. Nakladál Dzsenifer 4.a
Közönségdíj: Frijters Lorenzo Valentino Antonio 3.b
A Segítünk Alapítvány különdíjait Toller Anna 3.d és Lerner Brigitta 4.a osztályos tanulók kapták.
A Csernai Pál Művelődési Ház felajánlásának jóvoltából minden helyezett tanuló két belépőjegyet vehetett át az intézmény által szervezett húsvéti gyermekelőadásra.
Szívből gratulálunk minden versenyzőnek, és ezúton is köszönjük a felkészítő pedagógusoknak, a szülőknek és minden segítőnek a munkáját, akik hozzájárultak ennek a szép, hagyományainkat ápoló eseménynek a megvalósulásához!
Gajdos Tünde
Szabadság téri telephely
Iskolánk Szabadság téri telephelyén idén is megrendeztük hagyományos Szépolvasó versenyünket, amely mindig különleges esemény a tanévben. Nagy öröm volt látni, hogy a gyerekek mennyire szeretik a könyveket, a meséket és az izgalmas történeteket.
A résztvevők a magyar népmesék kincsestárából választhatták ki felolvasandó szövegüket. Ezek a mesék évszázadokon át szájról szájra terjedtek, és mindig tanulsággal, bátorsággal, valamint reménnyel gazdagították hallgatóikat.
Nem véletlen, hogy a meséket később olyan nagy mesegyűjtők örökítették meg, mint Benedek Elek, aki erkölcsi tanulságok gazdag tárházát adta tovább könyveiben.
Idén a verseny különleges ajándékkal is gazdagodott: Zalka Csenge Virág – mesemondó, bátorító üzenetet küldött a résztvevőknek, és egy rövid mesét is megosztott hamarosan megjelenő könyvéből. A személyes üzenet nemcsak inspiráló volt a gyerekek számára, hanem még izgalmasabbá és emlékezetesebbé tette ezt a versenyt.
„Bármilyen formában találkozunk is a mesékkel – akár olvassuk, akár hallgatjuk őket – azok mindig új világokat nyitnak meg előttünk. Történetről történetre egyre többet tanulunk, egyre izgalmasabb kalandokat élünk át. A mesélés lényege a kapcsolódás, a közös élmény…”
Zalka Csenge Virág
A verseny menete
A program két részből állt:
Felolvasás után a tanulók kis vendégségen és mesenézésen vehettek részt.
Hálásak vagyunk a felkészítőknek, a zsűrinek, a verseny lebonyolításában segítő pedagógusoknak és természetesen Zalka Csenge Virágnak, aki kérésünkre meglepte a gyerekeket.
Minden olvasónknak kívánjuk, hogy a mesék továbbra is adjanak bátorságot, örömöt, hitet, és legyenek igazi társak a mindennapokban!
Díjazottak:
II.évfolyam
Felkészítő pedagógusok:
Farkasné Fiel Hedvig 2.a, Rabi Anita 2.c
III. évfolyam
Felkészítő pedagógusok:
Ocztos Gabriella 3.a, Szalisznyóné Hegedűs Viktória 3.c
IV.évfolyam
Felkészítő pedagógusok:
Csordásné Nagy Tímea 4.a, Kurucz Andrea 4.b, Várfalvi Tímea 4. d
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Iskolánk alsó tagozatán immár több éve szép hagyománnyá vált a Mikulás Kupa megrendezése, amely minden tanévben izgatott várakozással tölti el a gyerekeket. Ez az esemény nem csupán egy sportos délelőtt, hanem egy olyan közösségi program, amely a mozgás örömét, az együttműködést és az egymásra figyelést helyezi a középpontba.
A rendezvény különlegessége, hogy óvodás csoportokat is meghívunk, akik így már játékos formában ismerkedhetnek meg iskolánkkal, a tanító nénikkel, valamint az alsó tagozatos tanulókkal. Fontosnak tartjuk, hogy a leendő elsősök már az iskolakezdés előtt pozitív élményeket szerezzenek, és egy barátságos, befogadó közeggel találkozzanak.
A Mikulás Kupa során a gyerekeket változatos, játékos feladatok várták. Az ügyességi pályák, mozgásos játékok és csapatfeladatok mind azt szolgálták, hogy a résztvevők felszabadultan, örömmel mozoghassanak. A feladatokat úgy alakítottuk ki, hogy minden gyermek sikerélményhez jusson, függetlenül attól, hogy alsós tanuló vagy óvodás volt.
Ez a nap nem a versengésről szólt, hanem az élményről, a közösségről és a jó hangulatról.
A programot végigkísérte a Mikulás hangulata: sok nevetés, lelkes szurkolás és vidám pillanatok tették emlékezetessé az eseményt. A gyerekek fáradtan, de boldogan fejezték be a feladatokat, a nap végére pedig mindenki gazdagabb lett egy közös élménnyel.
A Mikulás Kupa ismét bebizonyította, hogy a játékos mozgás és az együtt töltött idő milyen fontos szerepet játszik a gyerekek fejlődésében és közösségünk erősítésében. Bízunk benne, hogy az óvodások és tanulóink számára is maradandó élményt nyújtott ez a nap.
Timi néni és Niki néni
Az ünnepvárás egyik legszebb pillanata volt az a karácsonyi előadás, amelyet iskolánk Szabadság téri telephelyének a 3. évfolyamos tanulói mutattak be. A gyerekek hetekig nagy lelkesedéssel és izgatottsággal készültek, hogy egy igazán meghitt és örömteli műsorral ajándékozzák meg a közönséget.
Az előadás során karácsonyi versek, dalok és egy rövid, kedves jelenet váltották egymást. A tanulók bátran, ügyesen szerepeltek a színpadon, mosolyt csalva ezzel a nézők arcára. A gyerekek előadását szép jelmezek és hangulatos díszletek tették még emlékezetesebbé.
A műsor mindannyiunkat emlékeztetett a karácsony igazi jelentésére: a szeretetre, az összetartozásra és az egymásra figyelésre.
2025. november 28-án mesemondó versenyt rendeztünk iskolánkban, a Széchenyi úti telephelyen. Elmondhatjuk, hogy ezt a hagyományt több éve ápoljuk, megvalósítjuk. A mese az irodalom szeretetére nevel és nagymértékben fejleszti a memóriát is. A népmesék, mint olyanok egy közösség alkotásai, ilyenformán a Mesemondó verseny is egy közösség formálása lehet. A verseny igazi ünnepe volt a tehetségnek és bátorságnak. Szép számmal jelentek meg diákok, a különböző korosztályokból érkezett mesemondók mind lenyűgöző és tartalmas történeteket meséltek el. Az elsősöktől a negyedik osztályos tanulókig mindenki megtalálta a saját hangját és elmesélte saját kedvenc népmeséjét.
A verseny előtti percek nagy izgalommal teltek, volt olyan tanuló, aki még utoljára átismételte a kiválasztott mesét. A versenyzőket, pedagógusokat, szülőket, a zsűri tagjait Járai Beatrix iskolánk igazgató asszonya köszöntötte. Bátorító, megnyugtató szavaival buzdította a tanulókat a szereplésre. A megnyitó után elkezdődött a mesemondás. A csillogó szemű gyerekek, benépesítve a versenyre kijelölt termeket, a mesék varázslatos világába vezettek be minden jelenlévőt. A gyermek szimpatizál a jókkal és megtanulja felismerni a negatív szereplőket. A mesék morális történetek erkölcsi tanulságtételként szolgálnak a gyermek számára, hiszen a mesékben a jók elnyerik jutalmukat, a gonoszok pedig megkapják méltó büntetésüket.
A verseny két korcsoportban került megrendezésre. Az első és második osztályos tanulók az I. korcsoportban, a harmadik és a negyedik osztályos tanulók a II. korcsoportban mérték össze tudásukat. A mesék elhangzása után a zsűri visszavonult, hogy meghozza döntését. Nehéz volt a zsűri dolga, mert nagyon sok színvonalas előadást hallgathattak meg. A helyezések ismertetése után a legjobbak oklevelet és könyveket vehettek át kiváló teljesítményükért. A versenyen résztvevő többi tanuló emléklapban és ajándékban részesült. Élményekben gazdagon térhettünk haza erről a „mesés” délutáni programról. Gratulálunk minden versenyzőnek és az őket felkészítő pedagógusoknak.
A zsűri tagjai: Fenesi Ferencné, Némethné Kovács Sarolta, Sándorné Szamos Zsuzsanna, Török Melinda, Fehér Zsuzsanna és Feketéné Simon Mária
Helyezések.
I. korcsoport
1. Kökény Boglárka
2. Stiffl Ádám
3. Dudás Kinga
II. korcsoport
1. Venczel Benedek
2. Weisz Bendegúz
3. Wrábel Rebeka Maja és Karai Zsuzsanna
Különdíj:
Jacsó Adina Zsófia
Egri Dániel
Kardulecz Mihályné
Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola