Iskolánk a 2015/16-os tanévben elnyerte az ÖKO iskola címet. Ennek tudatában igyekszünk minél inkább környezettudatosan nevelni diákjainkat, élni mindennapjainkat.

A Széchenyi utcai telephelyen is megvalósítottuk az Iskolakert-fűszerkert projektet, amelynek keretében minden osztály egy kis részt beültet az általa kiválasztott fűszernövénnyel, illetve közösen ültettük el a konyhakerti növényeket, amelyeket reményeink szerint még a tanév végéig együtt elfogyasztunk egy jóízű uzsonna keretében. Szeretnénk köszönetet mondani Soltész Csilla és Kafka József kertészeknek, (tovább…)
2016. április 15-én pénteken részt vettünk Monoron a Szterényiben megrendezésre került Szakmák Éjszakája elnevezésű rendezvényen. 52 diákkal és 3 kisérő pedagógussal vágtunk neki a programnak.


A gyerekek nagy várakozással tekintettek az izgalmasnak ígérkező este elé, már csak azért is, mert ritkán fordul elő, hogy az esti órákban szervez nekik valaki programot. Megérkezésünkkor, (tovább…)
Április 8-án az Egészségügyi világnapon a napközis munkaközösség szervezésében a Széchenyi úti és a Szabadság téri napközis csoportok különleges utazáson vehettek részt.
Körbejárhatták a Földet Északtól – Délig, Kelettől – Nyugatig és megismerkedhettek a világ különböző térségeinek teázási szokásaival. Oroszországi zöld teával Enikő néni, az angol tejes teával Tibi bácsi, a távoli Kína fehér teájával Dóra néni, dél-afrikai vörös teával Attila bácsi, illetve a magyar gyógynövények tárházával Judit néni ismertette meg a gyermekeket. (tovább…)
„Fagyos téli februárban farsang volt az iskolában,
Elmesélem mindet sorba,mintha te is láttad volna.”

Ahogy közeledett farsang napja, úgy lehetett érezni diákjainkon és kollégáimon a lázas készülődést, izgalmat. Vajon sikerül-e a produkció úgy ahogy elterveztük, begyakoroltuk? Sokan és sokszor voltak betegek, mindig hiányzott valaki. Újra és újra tervezni kellett. S végre elérkezett a nap, amikor minden alsós osztály megmutathatta farsangi produkcióját. Az eső e osztályosok (tovább…)
2016. február 16-án iskolánk Széchenyi utcai telephelyének felső tagozatos diákjai a XIX. kerületi rendőrkapitányságra tettek látogatást, ahol előadással, programokkal és sok-sok szeretettel fogadták diákjainkat. Az előadás keretében Börcsök Gáborné rendőr százados tájékoztatást tartott a gyerekekre leginkább leselkedő veszélyekről és arról, hogyan kerülhetik el ezeket, valamint bűnmegelőzési tanáccsal látta el őket.






Felhívta a figyelmüket arra, hogy (tovább…)
Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola