Gubányi Károly Általános Iskola
Pályaválasztási délután
Publikálva: 2014. november 16.

Felső tagozatunk november 21-én tartja hagyományos pályaválasztási délutánját.

szakmak
A középiskola orientációs rendezvényre szeretettel várjuk tavaly végzett diákjainkat.

Kedves volt nyolcadikosok!

Szeretettel meghívunk benneteket november 21-én, délután 4 órára a pályaválasztási
beszélgetésre és az utána lévő bulira.
Kérjük jelezzétek, ha elfogadjátok a meghívást!

Feltétlenül számítunk Rátok!

Iskolavezetés


Büfépályázat
Publikálva: 2014. november 12.

„A Gubányi Károly Általános Iskola pályázatot ír ki iskolabüfé üzemeltetésére

A pályázati anyag átvehető a Kossuth Lajos u. 30. szám alatti székhelyen 8 órától 14 óráig.

A pályázat 2014. november 24-én 12 óráig nyújtható be.”
A teacher writes on the blackboard durin


Magyar Tudomány Ünnepe
Publikálva: 2014. november 8.

Az idei évben a Magyar Tudományos Akadémia november 3 – 30-ig tartja a Magyar Tudomány Ünnepe című rendezvénysorozatát.
Iskolánk csatlakozva a kezdeményezéshez november 7-én megrendezte helyi tudományos kísérleti bemutatóját.
A látványos bemutató közönsége a Széchenyi és a Szabadság téri telephely napköziseiből állt össze. A Szabadság téri telephely teljes napközis gárdáját látta vendégül a Széchenyi utcai tornateremben Herceg Borbála napközis tanítónéni csapatával. A lebilincselő kísérleteket ő maga mutatta be Bánné Eszes Katalin kolléganője közreműködésével.
DSCN0410.JPG DSCN0424.JPG DSCN0425.JPG DSCN0432.JPG DSCN0436.JPG DSCN0445.JPG DSCN0460.JPG DSCN0463.JPG 
(tovább…)


1956. október 23.
Publikálva: 2014. október 24.

Idén iskolai és városi szinten is megemlékeztünk az 1956-os forradalomról. A színvonalas és jól sikerült műsor Csillóné Gál Zsuzsa és Gereben Tímea munkáját dicséri. Az előadás szereplőgárdáját és az énekkar tagjait felső tagozatos diákjaink alkották.
okt2301   énekkar
Sikerüket igazolta, hogy 22-én az iskolai megemlékezésen mind a felső, mind az alsó tagozat egy emberként fegyelmezett csendben kísérte figyelemmel az előadást. Az iskolai műsor a városi rendezvényen is elismerést aratott.
okt2302.jpg okt2305.jpg okt2304.jpg okt2303.jpg
Az idei októberi megemlékezésünk mintát adott arra, hogyan lehet nemzeti ünnepeinket visszahozni az iskola falai közé, illetve hogyan képviseltethetjük magunkat továbbra is színvonalas műsorokkal a városi rendezvényeken. 


Középkori Hetek a Széchenyiben
Publikálva: 2014. október 18.

Iskolánk Széchenyi utcai telephelye szeptember-októberben tartotta 3 hetes projektjét.  A ,,Középkori Hetek a Széchenyiben” rendezvénysorozat osztatlan sikert aratott a gyermekek, a szülők, nagyszülők és az iskola dolgozói körében egyaránt.

középkor

(tovább…)









Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!