Gubányi Károly Általános Iskola
Látogatás a Fővárosi Nagycirkuszban
Publikálva: 2014. január 9.

December 13. péntek izgalmas nap volt az elsősök számára. A bátor kisdiákok a babonával mit sem törődve, nekivágtak első közös útjuknak Dóra és Márta néni vezetésével. Sikeresen el is érték céljukat, a Fővárosi Nagycirkuszt.

CIMG0643.JPG CIMG0644.JPG CIMG0650.JPG CIMG0649.JPG

 Az univerzum fényei című előadás legnagyobb szenzációját a gyerekek számára az elefántok jelentették, de a zsonglőrcsoport, az akrobatikus plafon mutatvány, továbbá a pompás állatszámok, bohócok, kínai rúdakrobaták, kubai légtornászok és a megfejthetetlen illúziók is óriási élményt nyújtottak.  

_mg_7283.jpg

További fotókért kattints ide!


Korrekció
Publikálva: 2013. december 25.

Néha azt tapasztaljuk, hogy az ajándékok, amelyeket a karácsonyfa alá „csempészünk”, nem mindig úgy működnek, ahogy mi elképzeltük.
Én is így jártam a karácsonyi ünnepségünk felvételével.
Aki szerette volna megtekinteni, sajnos azt tapasztalhatta, hogy nem lehet lejátszani. Elnézésüket kérem!
A hibát korrigáltam. Mától a címre kattintva megtekinthető a műsor.
Jó szórakozást kívánok! NÉPEK KARÁCSONYA 2013


Boldog Békés Karácsonyt és Eredményekben Gazdag Új Eszetndőt Mindenkinek!
Publikálva: 2013. december 22.

Kép 014.jpg
Elkezdődött a téli szünet!
Minden KEDVES dolgozónknak, diákunknak és szüleiknek kellemes pihenést, szeretetben gazdag ünnepeket kívánunk!

Legközelebb 2014. január 6-án találkozunk.
De, aki nem bírja ki nélkülünk, jöjjön el december 28-án a Dolinába.
(Bögre – túra, Bejgli égető – túra)
Aki viszont nem szeretne otthonról kibújni a meleg kandallója mellől, az virtuálisan találkozhat velünk, ha megtekinti a Szabadság téri tagozatunk karácsonyi műsorát (Népek Karácsonya), illetve az azt követő bolhapiaci -pici- fotótárlatot.

(tovább…)


Szavazz te is iskolatársad munkájára!
Publikálva: 2013. december 19.

nk_2959

Harminchárom szépséges pályamunkával sikerült elindulnunk a Dr. Oetker „Támogatjuk a családot” elnevezésű elektronikus rajzpályázatán. Szavazataitokkal illetve szüleitek, ismerőseitek bevonásával  ti is növelhetitek iskolánk esélyeit,  hogy minél jobb helyet érhessünk el a versenyben.

Szavazni lehet a http://www.tamogatjukacsaladot.hu/ weboldalon.


Játékgyűjtés
Publikálva: 2013. december 16.

Játékgyűjtés
Szabadság téri tagozatunkon december 16-án befejeződött a napközi számára tartott játékgyűjtés.
Sok játékot kaptunk a

nemes lelkű gyermekek és szüleik jóvoltából.

Ezúton is nagyon köszönjük, hogy felajánlásaikkal hozzájárultak a napközis játékidő kulturált és hasznos eltöltéséhez!

2013. 12. 20. Iskolavezetés

DSCN6777.jpg







Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!