Az 1- 2. évfolyam sorversenye került volna megrendezésre, de a rossz időjárás miatt azt szerdára toltuk át. A megmérettetésen megint szép számmal vettek részt a gyerekek. Hat, tizenegy fős vegyes csapatot sikerült alakítani. Ezeken a vetélkedőkön kiderült, hogy a vegyes csapatok indítása egyszerűbbé teszi a verseny lebonyolítását és humánusabbá magát a játékot. Így nem osztályok küzdenek egymás ellen, hanem az iskola tanulói versengenek egymással és tudnak örülni egymás sikereinek. (Hiszen mindegyik csapatba kerül egy-egy osztálytárs, barát és az ő sikerük, örömük a mi örömünk is.)
Másrészt, ha egy osztályból kevesebb gyerek jelenik meg, az elosztás során az egyenlőtlenségek megszűnnek. Ezen a versenyen is kiegyenlített volt a küzdelem. A fentebb felsorolt feladatok mellett találkozhattunk még pingvinjárással, mocsárjárással, kakasviadallal. A győzelmen az összegyűjtött pontok alapján a sasok és a vörösbegyek csapata osztozott. A szervezés és a kezdeti nehézségeket áthidaló remek lebonyolítás Andi néninek, Ági néninek és Timi néninek köszönhető.
Meseíró pályázat: Egyszer volt, hol nem volt egyszer egy öreg király . Ennek a királynak volt három fia.
Egyszer a király nagyon megbetegedett és ágynak esett.
Köré gyűltek a fiai, sőt az egész udvartartása és siratták . Mindenki úgy gondolta, hogy az öreg király hamarosan meghal.
De egyik reggel egy kismadár szállt az ablakára és csodálatos énekbe kezdett.
A király kinyitotta a szemét és így szólt:
– Ha én ennek a kismadárnak a húsából ehetnék, biztos meggyógyulnék!
Így kezdődik a mese. Ezt a mesét kellett a gyerekeknek folytatniuk a maguk elképzelése szerint. A leadási határidő 16 –a hétfő volt, de mivel a kihirdetés előtt kedden még 15 pályaművet adtak le így az elbírálást kinyújtottuk péntekig (május 20-ig). Összesen huszonöt pályamű érkezett, amelyeket egy négytagú felnőtt zsűri és napközis gyerekek véleménye alapján bíráltunk el. A felnőtt elemzési szempontok a következők voltak:
A mű legyen kerek, azaz legyen szép kibontakoztatása és legyen logikus befejezése.
A cselekménye legyen élvezetes, kreatív, ne sablonszerű.
Végül legyen a történet minél eredetibb, önálló alkotás. Emellett az se baj, ha valamilyen tanulsággal szolgál.
A gyerekek szempontja egyszerűbben megfogalmazható, tetszik, vagy nem.
Ezek alapján a három kiválasztott mese írója – Gábrisch Anita (4.c), Nagy Bernadett (3.a), Tóth Fruzsina (4.b) (Fruzsinát a gyerekek szavazatai juttatták az első három közé. Úgy is mondhatnánk közönségdíjas.) Ők kapták a „Segítünk” Alapítvány által felajánlott díjakat. (A szép kivitelű, gazdagon illusztrált Andersen nagy mesekönyvet.)
A zsűri külön díjjal – A szilvás gombóc című mesekönyv átadásával – jutalmazta még Földvárszki Ágota 4.a osztályos tanulót.
A győztes pályaművek a blog egyik – erre a célra kialakított – külön oldalán olvashatók.
Egyébként az összes mesét összetűzve, ötkötetes „mesekönyv” formájában tettük elérhetővé a többi tanuló számára.