„Fagyos téli februárban farsang volt az iskolában,
Elmesélem mindet sorba,mintha te is láttad volna.”
Ahogy közeledett farsang napja, úgy lehetett érezni diákjainkon és kollégáimon a lázas készülődést, izgalmat. Vajon sikerül-e a produkció úgy ahogy elterveztük, begyakoroltuk? Sokan és sokszor voltak betegek, mindig hiányzott valaki. Újra és újra tervezni kellett. S végre elérkezett a nap, amikor minden alsós osztály megmutathatta farsangi produkcióját. Az eső e osztályosok (tovább…)
2016. február 16-án iskolánk Széchenyi utcai telephelyének felső tagozatos diákjai a XIX. kerületi rendőrkapitányságra tettek látogatást, ahol előadással, programokkal és sok-sok szeretettel fogadták diákjainkat. Az előadás keretében Börcsök Gáborné rendőr százados tájékoztatást tartott a gyerekekre leginkább leselkedő veszélyekről és arról, hogyan kerülhetik el ezeket, valamint bűnmegelőzési tanáccsal látta el őket.
Felhívta a figyelmüket arra, hogy (tovább…)
Február 12-én, iskolánk Széchenyi utcai telephelyén is eljött a felső tagozatosok fergeteges farsangi mulatságának a napja. A rendezvényt egy ötödikes tanuló egyéni fellépése nyitotta, majd ezt követően a sokéves hagyomány szerint, az osztályok csoportos, jelmezes műsora következett.
Az előadások a táncot betanító kollégák kreativitásáról árulkodtak. Az ötödikesek Szulejmán birodalma címmel a középkori török birodalom hangulatát idézték meg. (tovább…)
Iskolánk az idei tanévben – immár másod ízben – megnyerte a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület által kiírt pályázatot, melynek címe Otthon az erdőben.
Február ötödikén lezajlott a program megnyitója, melyet Saly Erika ( elnök), Halácsy Ágnes (projektvezető) indított, majd Halbritter András, (Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar, Iskolakertekért Alapítvány) Mi van a lábunk alatt? – természetismereti foglalkozások talajjal, magokkal – címmel tartott „bemutató órát”. Az óra után Mondok Zsuzsa (MKNE) gondolatébresztő előadását hallgathattuk meg a biokiskertek a tavaszi ültetési időszak előtti munkálatairól.
Végül a pályázaton elnyert terepi eszközöket és egyéb segédeszközöket vehettük át.
Az átadón iskolánkat Rihász Judit, Dudás Bianka és Szamosfalvi Attila képviselte. (további fotók)
A pályázat célja, hogy az iskolákban felnövekvő nemzedéket rávezessük az ökotudatos életszemléletre, (tovább…)
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2016. január 30-án tartotta Budapesten a 2015. évi Ökoiskola és az Örökös Ökoiskola Címek oklevélátadó ünnepségét.
Intézményünket Herczeg Béláné intézményvezető helyettes képviselte, aki az egész folyamat elindítását kezdeményezte és koordinálását végezte 2015 -ben. Ő vette át az Ökoiskola címet jelentő oklevelet.
Az Ökoiskola és az Örökös Ökoiskola Cím azon nevelési-oktatási intézmények elismerése, melyek intézményi keretek között (tovább…)
« Előző 1 … 10 11 12 13 14 … 22 Következő »