Gubányi Károly Általános Iskola

Kistérségi szavalóverseny iskolánkban

„A vers néma. Adj neki hangot.” (Kosztolányi)

„ A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából. Ez a kor néma. Hangtalanul olvas, hangtalanul ír.” – folytatta Kosztolányi Dezső a címben megkezdett gondolatát még 1928-ban. Azóta a helyzet nem javult…Sőt…Napjainkban kevesen olvasnak verseket és még kevesebben keltik életre őket. Örülünk, hogy kicsit sikerült megtörni ezt a folyamatot a fenti verseny megszervezésével, amelyhez egy igen nevezetes esemény adta az ötletet.
 PB303045.jpg PB303047.jpg PB303048.jpg PB303053.jpg PB303054.jpg PB303063.jpg PB303065.jpg
Január 24-én lesz 80 éve, hogy Baranyi Ferenc költő, műfordító meglátta a napvilágot Pilisen. Egy költő, akire méltán lehetünk büszkék. Egy költő, akinek József Attila-díj, Madách Imre-díj, Kossuth-díj, a Magyar Írószövetség, Magyar Rádió és Magyar televízió nívódíjai valamint számtalan más magyar és külföldi díj és kitüntetés fémjelzi a nevét.

Az ő tiszteletére szervezte iskolánk a 2016. november 30-án zajlott kistérségi szavalóversenyt, melyen városunkból valamint a környező településekről 26 tanuló nevezett. Érkeztek versenyzők Albertirsáról, Monorierdőről , Bényéről, Dánszentmiklósról és Péteriből. A verseny kuriózuma, hogy a zsűri elnöke maga a költő volt, a zsűri további tagjai Simó Gáborné polgármester asszony valamint a Klebersberg Intézményfenntartó Központ képviseletében Farkas Zoltán tankerületi igazgatóhelyettes úr.
PB303049.jpg PB303050.jpg PB303051.jpg PB303052.jpg PB303055.jpg PB303056.jpg PB303057.jpg PB303046.jpg

Nevezni 5-6. és 7-8. osztályos kategóriában lehetett. (tovább…)

Versike a Robotikáról

Caramel 100%

Robotika szakkör

Mi ez, mit a képen látsz?
Örülsz majd, ha rá „tanász”!
Nem kell hozzá mást sem tenni:
A Gubányiba kell bemenni!

Ott léteznek e kis lények,
Nem kell tőlük nagyon félned!
Azt teszik, mit utasítasz,
Ezt ha tudod, majd vakítasz!

Lássunk neki: programozás;
Ebből lesz a robot-tudás!
Ha érdekel, gyere várunk,
Ha kimaradsz, csak sajnálunk!

Az idén indult robotikások nevében : RoboTeam

Baráth Bálint

Projektor – projekt

2016-11-25-0004
atadas

Túra a föld alatt

Június közepén a Szabadság téri túraszakkörösök 3 napos vándortábort szerveztek a Petőfi Vadásztársaság területén. A jól sikerült tábor záró estjén megfogadtuk, hogy a táborhoz hasonló jó programmal kezdjük meg a 2016/17-es tanévet. Az IKEA és az MKNE által kiírt pályázat lehetővé tette, hogy ígéretünket beváltsuk. A pályázat során elnyert 100 ezer forintos támogatásból 20 gyermek és három kísérő utazhatott fel Budapestre, hogy ingyen részt vegyen egy Mátyás-hegyi, csúszó- mászós, overálos barlangtúrán.
dscn5127  DSCN5110.JPG DSCN5115.JPG DSCN5185.JPG DSCN5172.JPG DSCN5133.JPG DSCN5150.JPG DSCN5153.JPG
A barlangász „expedíció” alatt három csoportra osztódtunk. Mindegyik csoport mellé beállt egy – egy szakavatott, rutinos barlangász, akik végig vezettek bennünket a zegzugos járatokban.

Az első izgalmas kihívás, már az elején megtalált bennünket, mikor is egy 8 méteres létrán kellett leereszkednünk a „feneketlen” mélységbe. (tovább…)

Sportnap a Petőfi Vadászháznál

Szeptember 30-án egy, 8 tagú válogatott különítmény a Gerjementi Vadásztársaságok évente megismétlődő rendhagyó biológia órájára volt hivatalos a Petőfi Vadászházhoz.
dscn5036  DSCN5020.JPG DSCN5016.JPG DSCN5024.JPG DSCN5027.JPG DSCN5037.JPG DSCN5050.JPG DSCN5042.JPG
Csapatunk a környékbeli települések iskoláinak csapataival – 12 csapat – mérte össze tudását, ügyességét, tájékozottságát, a vadgazdálkodás témakörében.
A kihívások a következők voltak: Vadgazdálkodási alapfogalmak, Vad „cserkelése”, felismerése, Íjászat, Erdészeti címer kirakás időre. (tovább…)

1 3 4 5 6 7 20







Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!