Június közepén a Szabadság téri túraszakkörösök 3 napos vándortábort szerveztek a Petőfi Vadásztársaság területén. A jól sikerült tábor záró estjén megfogadtuk, hogy a táborhoz hasonló jó programmal kezdjük meg a 2016/17-es tanévet. Az IKEA és az MKNE által kiírt pályázat lehetővé tette, hogy ígéretünket beváltsuk. A pályázat során elnyert 100 ezer forintos támogatásból 20 gyermek és három kísérő utazhatott fel Budapestre, hogy ingyen részt vegyen egy Mátyás-hegyi, csúszó- mászós, overálos barlangtúrán.
A barlangász „expedíció” alatt három csoportra osztódtunk. Mindegyik csoport mellé beállt egy – egy szakavatott, rutinos barlangász, akik végig vezettek bennünket a zegzugos járatokban.
Az első izgalmas kihívás, már az elején megtalált bennünket, mikor is egy 8 méteres létrán kellett leereszkednünk a „feneketlen” mélységbe. (tovább…)
Szeptember 30-án egy, 8 tagú válogatott különítmény a Gerjementi Vadásztársaságok évente megismétlődő rendhagyó biológia órájára volt hivatalos a Petőfi Vadászházhoz.
Csapatunk a környékbeli települések iskoláinak csapataival – 12 csapat – mérte össze tudását, ügyességét, tájékozottságát, a vadgazdálkodás témakörében.
A kihívások a következők voltak: Vadgazdálkodási alapfogalmak, Vad „cserkelése”, felismerése, Íjászat, Erdészeti címer kirakás időre. (tovább…)
2016. szeptember 30-án reggel 8 órakor a kossuthos diákok nem termeikbe vonultak be, hanem egy igazán sportos délelőttnek vágtak neki, ugyanis ekkor került megrendezésre a sportnap.
Nagyon izgalmas délelőtt vette kezdetét, (tovább…)
A szabadidős versenyek közkedveltek országszerte már jó ideje, ugyanakkor a 2016-os év a sorozat rohamos fejlődésével köszöntött be. Számos versenyen színvonalasabbnál színvonalasabb rendezéseket láthattunk, s ennek köszönhetően a startok száma is egyenletesen emelkedett.
A siker a megkérdezettek véleménye szerint abban áll, ami a sorozat szervezőinek Csilló Rita és Vaskó Attila hitvallása is: „profi szervezés és szakmai háttér biztosítása mellett megőrizni a vidéki versenyek barátságos hangulatát”.
(tovább…)
A közhiedelem szerint a péntek 13. nem hoz szerencsét. Ha azonban a gubányis diákokat és tanáraikat kérdeznék meg erről, akkor szinte biztos, hogy a májusi baljós napról nem a fekete macska és társai, hanem egy fergeteges délután képe kerülne a vászonra. Elmondom hát hogy történt!

(További fotók)
Régi tradíció a felső tagozaton, hogy az évfolyamok megküzdenek egymással egy váltófutás keretében, ahol is 3 lány és 3 fiú képviselve az osztályt, egymást váltva teljesítik a 3000 méteres távot. A rendezvény klasszikus helyszíne általában a Gerje Malom tó körüli pálya, melynek hossza majdnem 500 méter, így kényelmesen lehet váltózónát alakítani, ahol átadhatják a tanulók egymásnak a váltóbotot. Idén azonban egy különleges programlehetőség miatt behoztuk a pályát a suliudvarba, ahol a 3. és 4. évfolyamosokkal kiegészült teljes felső tagozat hangorkánja teljesen jól kiegészítette a digitális hangszereket bemutató E-DRUM csapatot, akik a ROLAND digitális hangszereit szólaltatták meg. Nem csak hallgatni lehetett ám ezeket az izgalmas herkentyűket, hanem ki is lehetett próbálni őket, így aki éppen nem futott, vagy szurkolt, az egy fejhallgató segítségével próbára tehette magát. Hát jó magam már jó sok futóversenyen részt vettem, de ilyen fergeteges hangulattal még nem találkoztam az biztos. Még mi tanárok is futócipőt húztunk és abban roptuk kifulladásig. Itt kaphatsz egy kis betekintést:
Ha ott voltál azért, ha nem, azért.
Kasa Tibor
Eredmények: (tovább…)
Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola