Gubányi Károly Általános Iskola

Túra a föld alatt

Június közepén a Szabadság téri túraszakkörösök 3 napos vándortábort szerveztek a Petőfi Vadásztársaság területén. A jól sikerült tábor záró estjén megfogadtuk, hogy a táborhoz hasonló jó programmal kezdjük meg a 2016/17-es tanévet. Az IKEA és az MKNE által kiírt pályázat lehetővé tette, hogy ígéretünket beváltsuk. A pályázat során elnyert 100 ezer forintos támogatásból 20 gyermek és három kísérő utazhatott fel Budapestre, hogy ingyen részt vegyen egy Mátyás-hegyi, csúszó- mászós, overálos barlangtúrán.
dscn5127  DSCN5110.JPG DSCN5115.JPG DSCN5185.JPG DSCN5172.JPG DSCN5133.JPG DSCN5150.JPG DSCN5153.JPG
A barlangász „expedíció” alatt három csoportra osztódtunk. Mindegyik csoport mellé beállt egy – egy szakavatott, rutinos barlangász, akik végig vezettek bennünket a zegzugos járatokban.

Az első izgalmas kihívás, már az elején megtalált bennünket, mikor is egy 8 méteres létrán kellett leereszkednünk a „feneketlen” mélységbe.
DSCN5186.JPG DSCN5140.JPG DSCN5144.JPG DSCN5162.JPG
Majd egy kisebb fülkében találtuk magunkat, amely a barlang kápolnájának neveztetett. (Itt a 2. világháború idején Istentiszteleteket is tartottak.)
Innen csúszkáltunk lejjebb és lejjebb. Bújtunk, vagy kúsztunk keresztül valószínűtlenül keskenynek tűnő nyílásokon, míg el nem jutottunk a Nagy- terembe, majd onnan a Színház terembe. Itt megismerkedtünk a vaksötétséggel, meghallgattuk a teljes csöndet. Természetesen megtekintettünk mindent, ami egy színházteremhez tartozik. Nézőtér, művészbejáró, súgóluk, kameraállás, vidám és riadt nézői tekintetek. Végül a nagyszínpadon meghajoltunk és távoztunk a vészkijáraton.
Innen nemsokára a bárpulthoz jutottunk, majd vissza bujkáltunk a Nagyterembe.
DSCN5125.JPG DSCN5130.JPG DSCN5129.JPG DSCN5157.JPG
A túra során sok érdekes információt osztott meg velünk Laci a vezetőnk, itt a gyerekek számot is adhattak arról mit jegyeztek meg. Nem vallottunk szégyent. Autentikus környezetben jobban rögzülnek az infok. A nagyteremtől visszamásztunk a kápolnáig, majd onnan a létrán fel a fényre.

A kellemes 1,5-2 km-es túra kb.: 2,5 órán keresztül tartott. Ugyan az izomlázunk két nap után elmúlt, de a föld mélyén szerzett élmények még sokáig hatásuk alatt tartanak. Lehet, hogy van, akinél egy életre szólnak. DSCN5183.JPG
További fotók

A túra kísérői: Csordás Timi, Rihász Judit, Szamosfalvi Attila

Végezetül álljon itt pár mondat a vándortáborról, 
DSCN4246.JPG DSCN4129.JPG DSCN4135.JPG DSCN4315.JPG DSCN4143.JPG 13523706_10207194377198685_2109371232_o.jpg DSCN4159.JPG DSCN4187.JPG DSCN4238.JPG DSCN4221.JPG DSCN4311.JPG DSCN4351.JPG
További fotók
amely nem csak azért tekinthető sikeresnek, mert idén nem áztunk el, és nem csak azért mert a gyerekek olyan szélsőséges teljesítményekre is képesek voltak mint pl. 8 km megtétele a rekkenő hőségben, hanem azért, mert rengetegen a kezdeményezés mellé álltak, ezzel szerezve kedves napokat a túraszakköröseinknek.
Ez úton szeretném megköszönni a segítséget, mindazoknak, akik a szervezésben a lebonyolításban segítettek:

Petőfi Vadásztársaság: Rubi Károly, Kemenár Pál, Nagy Tamás, Félix Bálint, Félix Balázs

Kísérők: Csordás Tímea, Szűcs Ildikó, Lenthár Rózsa, Hidvégi Ágnes, Makkos Tibor,

Kisegítő személyzet (Sátorállítás, fuvarozás, főzés): Babicz Edina, Rihász Judit, Kardulecz Nikolett, Gavalecz Judit,Kotyinszki Marika, Kurucz László








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!