Advent második vasárnapján iskolánk nyolcadikos diákjaival részt vettünk a CSEPIBEN a gyertyagyújtáson.
Köszönet a műsorban szereplő diákoknak Hanzsek Biankának, Molnár Adrinak, Radácsi-Tóth Viktóriának, Zábrácki Annának, Haraszin Alexandrának, Szelindi Fanninak, Dévényi Péternek, Dósa Márknak, Molnár Ervinnek, Mohácsi Márknak, Nagy Dávidnak, Erdős Dominiknek, Sziráki Ádámnak, valamint felkészítő tanáruknak, Jansik Ildikónak!
Nakladál Dzsenifer iskolánk 3.a osztályos tanulója a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által meghirdetett pályázat keretében elnyerte a Győztesnek születtem ösztöndíjat, melyre hátrányos helyzetű, kitűnő tanulók jelentkezését várták. Az ösztöndíjat 4, 5 tanulmányi átlag felett egészen a diplomáig folyósítják. Az ösztöndíj átadó ünnepségre 2024. 11. 22-én került sor a MBH Bank székházában, ahol Dzsenifer személyesen vehette át oklevelét. Reméljük, hogy szorgalma, kitartása végig megmarad, maximálisan kihasználva ezt a hatalmas lehetőséget.
2024. november 12-én került sor iskolánk Kossuth utcai telephelyén a már több éve rendszeresen megrendezett vetélkedőre. Az ötödikesek osztályonként készültek fel Gubányi Károly életéből, munkásságából és azokból az országokból, ahol névadónk élete során járt. Hét lelkes csapat mérte össze tudását különböző játékos feladatokban. Az izgalmas verseny nagyon szoros eredményt hozott:
I. 5.b Pufik csapata
II. 5. b Almák csapata
III. 5.a Imagine csapata
IV. 5.a Super M csapata
V. 5.e Istenek csapat
V. 5.e Veszélye5ek csapata
VI. 5.c Burgonyák csapata lett.
Gratulálunk a versenyen résztvevőknek!
Október 10-én került megrendezésre alsós matematikaverseny a Széchenyi telephelyen. A 2., 3. és 4. osztályos diákok izgatottam érkeztek. Oly sokan jelentkeztek a versenyre, hogy három tanteremet is igénybe vettek. A feladatlapok megoldására 45 perc állt rendelkezésükre. Míg a pedagógusok javítottak, értékeltek, addig a gyerekeknek a csodaszép udvar állt rendelkezésükre játszani. Az eredményhirdetést izgatottan, de fegyelmezetten várták. A tanulók megtapsolták egymás teljesítményét, gratuláltak a helyezést elérőknek.
Minden résztvevőnek gratulálunk, a pedagógusoknak köszönjük a felügyeletben és a javításban nyújtott segítségüket!
Nyertesek:
2. évfolyam:
I. Malik László
II. Tutberidze Avtandil
III. Hudoba Bence
3. évfolyam:
I. Jansik Zsófia
II. Horváth Petra
III. Csontos Teodor
4. évfolyam:
I. Szebelédi Kristóf
II. Zubornyák Krisztofer
III. Deák Milán
Péntek délután iskolánk udvarát vidám gyerekzsivaj töltötte meg, amint a napközis csoportokkal együtt készültünk a hagyományos Márton-napi rendezvényre. A programunk kezdetén a gyerekek megismerkedhettek Szent Márton legendájával, amelyet közös éneklés követett, megtöltve az udvart a jól ismert dallamok hangjaival.
Az éneklés után három helyszínen izgalmas feladatok várták a tanulókat. Az iskolaudvaron a gyerekeknek szétszórt lúdtollakat kellett összegyűjteniük és a folyosón elhelyezett „csupasz libákra” ragasztaniuk. Öröm volt nézni, ahogy a gyerekek lelkesen vetették bele magukat a feladatba, izgatottan versengve egy-egy tollért.
A tornateremben ügyességi váltóversenyekkel folytatódott a program. A gyerekek lúdtojást hordtak a „fészekbe,” libatojást sepregettek, és vidám küzdelemben mutatták meg ügyességüket. A harmadik helyszínen, az egyik osztályteremben kézműves feladat várta őket. Kis kezeikkel nyírtak, ragasztottak, és egy aranyos kis liba készült el, amelyet örömmel vihettek haza emlékül.
A feladatok sikeres teljesítése után megérdemelt jutalom következett: egy jó hangulatú zsíros kenyér parti a folyosón, amelyen egy kis édességgel is megkínáltuk őket. A délután végén számos csillogó szempár jelezte, hogy a gyerekek nagyszerűen érezték magukat, ami a pedagógusokat is elégedettséggel és boldogsággal töltötte el.
Ez a vidám Márton-napi mulatság bizonyította, hogy egy kis kreativitással és lelkesedéssel igazán felejthetetlen élményt tudunk nyújtani tanulóinknak, amely során nemcsak jól érzik magukat, de tanulhatnak is a magyar hagyományokról.
Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola