Június 17-én a Szabadság téri telephely diákjai tanítóik vezetésével megnyitották és birtokba vették a Gerje-forrás 1500 méteres tanösvény hálózatát. (A tanösvény útvonalainak jelzései az elmúlt napokban kerültek felfestésre.)
A Gerje mentén kialakított tanösvény három jelentős életközösség tagjait igyekszik bemutatni, amelyek könnyen kapcsolhatók az alsós környezetismeret tananyagához.
A kék T -vel jelölt vízparti életközösség, a piros T-vel jelölt erdei életközösség és a zöld T-vel jelölt mezei életközösségébe pillanthat a figyelmes túrázó.
A tanösvények a Gerje játszótér mellett található Öko-házhoz vezetnek, amelyben egy kiállítás mutatja be az itt élő állatokat.
Az osztályoknak négy feladatellátási helyet kellett megkeresniük amelyek az útvonalakon és az Öko-házban lettek kialakítva.
A kéken különböző a természettel kapcsolatos logikai és ismeretfejlesztő játékokat kellett megoldaniuk.
A piros útvonalon az erdőben található nyomokat, állatokra jellemző jeleket kellett felismerniük.
A zöld úton vezetés mellett kellett állatokat -preparátumokat – észrevenniük és megnevezniük.
Az ökoházban a vízpart élővilágáról esett szó és kipróbálhatták milyen lehet hódvárat építeni. (Ráadásul még egy élő sünnel és axolottal is megismerkedhettek.)
Felnőttnek gyereknek érdekes, izgalmas és hasznos élmény volt bejárni a tanösvényt.
Külön öröm hogy a feladatellátási helyeken az iskola felsős szakkörösei várták a kicsiket, megtartották a tájékoztatót, irányították az alsósokat a feladatok végrehajtásában. (Büszkék lehetünk rájuk, mert nagyon felkészültek, illedelmesek és segítőkészek voltak. )
Az ökoházban Zábráczki Ágnes és lánya Anna fogadta az osztályokat. Ők beszéltek a vizes élőhelyek világáról és segítettek a gyerekeknek a hódvár építésben. Nagyon köszönjük az önkéntes segítséget a programban és a program előkészítésében. Ági – ötödikes fia Ákos segítségével – oroszlánrészt vállalt a jelzések kifestésében! Hálás köszönet!
Ennek a „tanítás nélküli” napnak rengeteg pozitív tapasztalata volt:
– játékos formában, élménydús környezetben, kint a természetben sok új dolgot lehet tanulni.
– az alsós gyerekek általában nagyon tájékozottak a természettel kapcsolatos témakörökben. Az első osztályosok is sok olyan dolgot tudnak, ismernek amik csak később – akár felsőben -kerülnek be a tananyagba.
– a felsősök nagyon szívesen és örömmel vesznek részt olyan iskolai programokban, ahol a kisebbek – és a tanítóik – felé bizonyíthatják egy-egy témakörben való jártasságukat.
– a tanárok számára is lehet kikapcsolódás, feltöltődés egy ilyen élmény alapú erdei iskolai nap.
– az ilyen programok olyan élményeket szerezhetnek az résztvevők számára, amelyek egy életre elkötelezik őket a természet szeretete és a környezet védelme mellett.
Szamosfalvi Attila
2026. március 24-én vette kezdetét a Határtalanul program keretében megszervezett erdélyi utunk. Hajnalban álmosan, de annál izgatottabban szálltunk fel a buszra. Kirándulásunk első állomása Arad volt, ahol megkoszorúztuk az aradi vértanúk emlékművét. Itt csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, aki mindig részletes beszámolót tartott az utunkba kerülő városok történelmi, földrajzi múltjáról. Ezután érkeztünk Dévára, ahol megmásztuk a várat és elszavaltuk Kőmíves Kelemenné balladáját. A nap végén megnéztük Vajdahunyad várát, a Hunyadi család ősi fészkét, így kicsit közelebb kerülhettünk Hunyadi Mátyáshoz és családjához. Gyönyörű tájakon haladtunk keresztül, amíg megérkeztünk szállásunkra, Székelyszentlélekre. A Becsali panzióban meleg vacsorával vártak minket.
Másnap bőséges reggelivel indult a nap, majd látogatást tettünk a helyi iskolába. Ezt követően kürtőskalácsot sütöttünk Szentegyházán, amit jóízűen fogyasztottunk el. Innen traktorral folytattuk az utunkat a Hargitára. Fent megpihentünk egy vendégházban, a vállalkozó szelleműek pedig felmászhattak az 1801 méter magas csúcsra is.
A harmadik napon ellátogattunk Székelyudvarhelyre, onnan pedig Segesvárra, ahol láthattuk Petőfi eltűnésének helyszínét és Drakula szülőházát. Következő úticélunk Korond volt, ahol kézműves alkotások közül vásárolhattunk és egy sóvágót is megnéztünk. Itt különféle, sóból készült termékeket vehettünk.
Utolsó nap pedig a Tordai Sóbányát tekintettük meg, ahol megismerhettük keletkezésének történetét és a sókitermelés rejtelmeit, majd nekivágtunk a hazafele tartó útnak.
Végül élményekben gazdagon, új barátokkal tértünk haza. Mindenhol szeretettel fogadtak minket, ezért sosem felejtjük el Erdélyt és az ott élő magyarokat. Hiszen mindannyian egy vérből valók vagyunk.
Bodor Enikő, 7.e osztály
A tanév napközis záró eseménye a már hagyományosan megrendezésre kerülő lovagi torna volt.
A torna a gyerekek körében nagy népszerűségnek örvend, mivel az izgalmas próbatételek teljesítése után mindenki jégkrém jutalomban részesül.
Sőt a legügyesebb résztvevőt megválasztjuk egy évre királynak, megkoronázzuk és még a jutalom jégkrémnél is finomabb jégkrémekkel kényeztetjük!
Az idei vetélkedő 5 próbatétele:
– Várfal döntés (Kislabdával várfal elemeket kell ledönteni.)
– Sárkánytojás csenés (A sárkány fészkéből tojásokat kell kiemelni, úgy hogy egy se törjön össze.)
– Kacsa halászat (Kacsákat kell kiemelni a tóból. Amelyek alul koronával jelöltek azok az elvarázsolt királylányok. Pontot érnek.)
– Vackorszedés (Egy gyümölcsszedő zsákkal kell Süsünek segíteni a vackorszedésben. Vigyázz egy körte se essen a földre!)
– Lovagi küzdelem (A küzdőfelek kő-papír-ollót játszanak. A győztes a fogó. Aki menekül annak a várába kell szaladnia. Ha sikerül övé a pont. Ha nem akkor a fogóé. Összesen 3 próbálkozás van.)
A lovagi torna menete:
Az ünnepélyes megnyitó a torna kihirdetésével kezdődik. Majd a próbák felsorolásával folytatódik. Ezután eljárjuk elmaradhatatlan körtáncunkat a Lapatát.
Ezt követően kezdetét veszi a küzdelem. Mindenki a kezébe kapott menetlevéllel célba veszi azt a próbaállomást amelyik neki tetszik. Ha teljesítette szalad a következő állomáshoz. Ha mind az öttel végzett, leadja menetlevelét a portán szolgálatot teljesítő számláló bizottságnak, akik átadják neki jutalmát és meghívják egy finom napközis lovagi lakomára, ami nem más, mint az aktuális uzsonna.
Miután a lovagok kiállták és teljesítették a próbák hosszú sorát, a menetleveleket összesítik a segítők és a legmagasabb pontszámot elért versenyzőt megválasztjuk pünkösdi királynak.
Az idei tornán három maximális pontszámot elért lovagunk is akadt, így egy igazi triumvirátussal büszkélkedhetünk!
Az idei királyaink: Kertesi Péter 4.c, Horváth Erik 2.a
és a királynőnk: Gazdik Adél 1.d osztályos tanuló!
Gratulálunk!
Hipp-hipp Hurrá! Éljen a király!
Külön köszönet illeti a rendezvény lebonyolításában segédkező kollégáinkat:
Gabi néni, Anita néni, Tünde néni, Csilla néni, Rozi néni, Reni néni, Éva néni, Kata néni, Viki néni
Köszönjük a bajtársias együttműködést!
Attila bácsi
Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola