Szeptember 30-a a Széchenyi utcai telephelyen is a sport jegyében telt. Osztályaink előzetesen csapatnevet választottak és menetlevelet készítettek maguknak. Ezzel indulhatott is a jókedvű délelőtt!
Diákjaink nyolc állomás feladatával küzdöttek meg. Volt labdaterelgetés szigorú feltételek között, ügyeskedtek rollerrel, dominókat kerestek a tornaterem udvarán, célba dobtak gesztenyével, „síeltek” egyszerre négyen, járhattak mocsáron és kipróbálhatták erejüket, amikor társukat kellett talicskában tolni.
Mindenki ügyes volt valamiben és ha kedve tartotta, néhány feladatban többször is jeleskedhetett.
A versenyt nyerte az alsó tagozaton 3.e, a felsősöknél a 7.e osztály.
Elmondhatjuk, hogy diák és felnőtt jól szórakozott ezen a délelőttön.
Feketéné Marika néni
Magyar Tudomány Napja 2016
Harmadik éve rendezzük meg diákjaink számára a Magyar Tudomány Napját. A rendezvény alatt szórakoztató módon bepillanthatnak a tudomány világába, szélesítve látókörüket, felébresztve érdeklődésüket.
Az idei, tematikus délután fókuszában a növények és állatok álltak. A 9 elemű feladatsor alatt tanulóink testközelben megismerhették az állati csontok, a mikroszkóp izgalmas világát. Kipróbálhatták (tovább…)
Június közepén a Szabadság téri túraszakkörösök 3 napos vándortábort szerveztek a Petőfi Vadásztársaság területén. A jól sikerült tábor záró estjén megfogadtuk, hogy a táborhoz hasonló jó programmal kezdjük meg a 2016/17-es tanévet. Az IKEA és az MKNE által kiírt pályázat lehetővé tette, hogy ígéretünket beváltsuk. A pályázat során elnyert 100 ezer forintos támogatásból 20 gyermek és három kísérő utazhatott fel Budapestre, hogy ingyen részt vegyen egy Mátyás-hegyi, csúszó- mászós, overálos barlangtúrán.
A barlangász „expedíció” alatt három csoportra osztódtunk. Mindegyik csoport mellé beállt egy – egy szakavatott, rutinos barlangász, akik végig vezettek bennünket a zegzugos járatokban.
Az első izgalmas kihívás, már az elején megtalált bennünket, mikor is egy 8 méteres létrán kellett leereszkednünk a „feneketlen” mélységbe. (tovább…)
2016.október 4-én a Gubányi Károly Általános Iskola Diákönkormányzata az idősek napja alkalmából köszöntötte a nyugdíjas klub tagjait. A gyerekek először verseket szavaltak, majd egyikük hegedűn adott elő egy népdalt.
A műsor után a tanulók az általuk készített kártyára írt idézettel, hajtogatott tulipánokkal és élő virágokkal kedveskedtek a nyugdíjas klub tagjainak.
Végül a köszöntött vendégek süteménnyel kínálták meg a műsorban szereplő a gyerekeket.
Rácz Judit
Szeptember 30-án egy, 8 tagú válogatott különítmény a Gerjementi Vadásztársaságok évente megismétlődő rendhagyó biológia órájára volt hivatalos a Petőfi Vadászházhoz.
Csapatunk a környékbeli települések iskoláinak csapataival – 12 csapat – mérte össze tudását, ügyességét, tájékozottságát, a vadgazdálkodás témakörében.
A kihívások a következők voltak: Vadgazdálkodási alapfogalmak, Vad „cserkelése”, felismerése, Íjászat, Erdészeti címer kirakás időre. (tovább…)