Gubányi Károly Általános Iskola
Víz világnapja
Publikálva: 2014. április 1.

A múlthéten került megrendezésre – iskolánk Szabadság téri épületében – a Víz világnapja alkalmából a Víz hete című tematikus programunk.
A gyerekek figyelmét szerettük volna felhívni a Föld édesvízkészletének fontosságára, értékére, megbecsülésére.
vizvilagnap_.JPG sivatag_843222_42975.jpg narciszret6.jpg DSCN7854.JPG DSCN7869.JPG DSCN7851.JPG DSCN7850.JPG DSCN7935.JPG
(tovább…)


Iményvezetői pályázat
Publikálva: 2014. március 31.

Kiírásra került az Intézményvezetői pályázat.
Megtekinthető a következő linken:
intézményvezetői pályázat Pilis
Nagyiskolagubi


Madarak És Fák Napja verseny területi fordulója
Publikálva: 2014. március 27.

Március 21-én 6 lelkes madárbarát szakkörös diákunkkal részt vettünk a Pro Vértes Alapítvány által szervezett Madarak És Fák Napja országos természettudományi verseny területi selejtezőjén, melynek – többek között- az Ócsai Madárvárta Egyesület is otthont adott gyönyörű környezetében, ahol ráadásként még az időjárás is nagyon kegyes volt hozzánk.(Fotók)

20140321852

(tovább…)


Farsang
Publikálva: 2014. március 27.

Technikai okok miatt a Széchenyi utcai telephely alsós farsangi báljáról szóló írásunkat most tesszük közzé.
2014. 02. 15-én rendeztük meg alsós farsangunkat. A hagyománytól eltérően minden osztály műsorral készült. Sok gyakorlás és még nagyobb izgalom előzte meg ezt a napot. Az Everyday Dance Tánccsoport bemutatója nyitotta meg a bált. Ezután a közönség óriási tapssal fogadta a 3. osztályosok 101 kiskutyás produkcióját, majd a 2. osztály táncos lábú tengerészei következtek. Iskolánk legkisebbjei bájos bohócokként mutatkoztak be. Végül a 4. osztály élvezetes macskafogója zárta a sort.  
unnamed (2).jpg unnamed (4).jpg unnamed (1).jpg


Komplex verseny 4.évfolyam
Publikálva: 2014. március 24.

Az országos komplex verseny helyi megmérettetésén 26 tanuló indult.
A komplex verseny témája idén fővárosunk, Budapest volt.
CIMG0225.JPG CIMG0226.JPG DSCN7817.JPG DSCN7821.JPG DSCN7824.JPG DSCN7897.JPG DSCN7830.JPG DSCN7896.JPG

(tovább…)









Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!