Gubányi Károly Általános Iskola
Látogatás az Illúziók Múzeumában
Publikálva: 2023. június 5.

Május 25-én, csütörtökön az osztály majdnem teljes létszámmal elindult az iskolából Péter bácsival és Klemi nénivel, hogy megnézze az Illúziók Múzeumát Budapesten. Szilvi néni Zuglóban szállt fel, és nemsokára meg is érkeztünk a Nyugati pályaudvarra. Úgy döntöttünk, hogy nem szállunk fel buszra, hanem végig gyalogoljuk a három buszmegállót a Deák térig. Hamar a múzeumhoz értünk, közben elmentünk a Szent István Bazilika mellett, és láttuk az Óriáskereket is.

A múzeumban egy órán át próbáltuk ki a sokféle illúziót. Volt „fejjel lefele” szoba, „kicsiből nagy” szoba, ferde szoba, színes fény szoba, tükrös trükkök, fényalagút, „babaszék”, kaleidoszkóp. Az utazás előtt Péter bácsival és Zsuzsa nénivel megnéztük előre a múzeum honlapját. Az ott található illúziókból most éppen a tükrös szoba zárva volt, ezt nagyon sajnáltuk. De a többi nagyon érdekes volt.

A látogatás után visszafele már busszal mentünk. Amíg vártunk a 9-es buszra, Szilvi néni megszólított három amerikai fiatalembert, akik egy kicsit beszéltek nekünk angolul. Los Angelesből és Californiából jöttek látogatóba Magyarországra és más országokba. Megkérdezték angolul, hogy „Messi” vagy „Ronaldo”? Mondtuk, hogy „Messi”.

A buszról a Nyugatinál a Meki előtt szálltunk le, a Mekiben mindenki rendelt magának valamit. Volt, aki gyorsan megkapta, amit kért, de néhányan csak nagyon sokára kerültek sorra. Közben a kertben fotózkodtunk és pihentünk.

A hazaút a vonaton gyorsan telt, mindenki el volt fáradva. Az állomásról Klemi néni kísért vissza minket az iskolába.

Köszönjük tanárainknak az utazást, menjünk máskor is!

A 7.c tanulói


Epres Gála 2023
Publikálva: 2023. május 5.

Segítünk Gála
Publikálva: 2023. május 2.


Kihívás napja
Publikálva: 2023. április 28.

Kedves Kihívásra készülők!

Szeretettel mutatjuk be az idei év Kihívásainak szervezőit a Pilisi Ifjúsági Klub mellett.

Idén szervezőként becsatlakozott hozzánk a Gubányi Károly Általános Iskola, akiknél egész délelőtt kihívásokat teljesítenek a fiatalok! 💚 Részletes programok hamarosan!

#kihívásnapja #pikifi #pilis #gubányi #iskola


Országos Elsősegély-ismereti Verseny
Publikálva: 2023. április 21.

2023. április 15-én iskolánk Országos Elsősegély-ismereti verseny döntőjébe jutott háromfős csapatával a budapesti Városmajor Gimnáziumban jártunk.

A nagyszerűen megszervezett szituációs gyakorlatokban profi imitátorok által szimulált különféle súlyosságú eseteket kellett megoldaniuk a csapatoknak, és ezzel növelni a nyolc helyszínen tartózkodó „bajbajutottak túlélési esélyeit”.

A gyerekek derekasan állták a sarat az ellátások során és sokrétű tapasztalati tudásra tehettek szert a feladatok megoldásakor.

Köszönjük a részvételi lehetőséget az Első Láncszem Alapítványnak, akik megvalósították a rendezvényt és a maximálisan támogató légkör biztosításával megerősítették a gyermekekben az elsősegély-nyújtási ismeretek elsajátításának fontosságát.

„Elsősegélynyújtásnak nevezzük azt az egészségügyi beavatkozást, amelyet akár egészségügyi szakember, akár laikus a végleges ellátás megkezdése előtt végez, baleset vagy hirtelen egeszségkárosodás közvetlen következményeinek feltartoztatására, egyben a további egészségi állapotromlás és újabb vagy másodlagos károsodások elhárítására, illetve csökkentése végett.” (Gábor Aurél)

 „Mindenkinek kötelessége – a tőle elvárható módon – segítséget nyújtani, és a tudomása szerint arra illetékes egészségügyi szolgáltatót értesíteni, amennyiben sürgős szükség, vagy veszélyeztető állapot fennállását észleli, illetve arról tudomást szerez.” (CLIV. (1997) törvény az egészségügyről)

Rihász Judit









Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!