Gubányi Károly Általános Iskola

Széchenyis futók

Április 12-én 5 diákunkkal Dánszentmiklósra utaztunk, hogy részt vegyünk a helyi iskola által szervezett futóversenyen. Négy korcsoportból háromban képviselték iskolánkat tanulóink.
A terep egyáltalán nem volt könnyű, a helyi adottságok és az időjárás sem könnyítette a felkészített diákok dolgát!

Nagyon büszkén állhattam a pálya szélén szurkolva, hiszen a gyerekek higgadtan, a megbeszéltek szerint, már-már taktikusan versenyeztek, amelynek meg is lett az eredménye!
Béres Bálint 9. helyezést ért el korcsoportjában, ahol ő volt az egyik legfiatalabb!
Déri Nimród 7. helyezést ért el, míg Jackó János 5. lett a legnagyobbak korcsoportjában, ahol nem adták könnyen magukat a versenytársak, nagy hajrá volt az utolsó 100 méteren.
Szente Dorottya első versenyén vett részt, nagyon sokat készült, a gyönyörű rajt után az első 3 között futva végül egyéb okokból nem tudta teljesíteni a távot, de ígéretes versenyző, biztos vagyok benne, hogy hallhatjuk még a nevét későbbi versenyek alkalmával!

Béres Bianka egy kitartó, nagyon nehéz 2 km-en végig másodikként futott, majd az utolsó 50 méteren egy hihetetlen hajrával megnyerte korcsoportjának versenyét!

Sok tapasztalattal, jókedvvel és büszkén tértünk haza. Gratulálunk minden résztvevőnek!

Csóti-Szvitek Anita

Tavasz a Széchenyiben

A Széchenyi utcai telephelyen igen mozgalmasan telt az év első időszaka. A félévzárás izgalmait egy kis kultúrával enyhítettük, hiszen a magyar kultúra napja alkalmából rajzpályázaton vehettek részt a 4-8. osztályos tanulók.

Ezt követően már minden a farsangi készülődés jegyében telt. Az osztályok lelkesen készültek az előadásukra. Rengeteget gyakoroltunk, kézműveskedtünk, hogy a műsor végül látványos és magas színvonalú legyen. A farsang napján is nagy volt az izgalom, de már mindenki várta a fellépést. Már délelőtt hangolódtunk, hiszen beöltözős napot is tartottunk, így sokan ötletes jelmezben töltötték az egész napot. Délután végre megmutathattuk egymásnak, a barátoknak és a családoknak, hogy mivel készültünk. A zsűri különböző kategóriákban nevezte meg a legjobban teljesítő produkciókat. A műsor végeztével azonban még nem ért véget a program, hiszen idén is volt tombolasorsolás és a felsősöknek estig tartó buli is. Köszönjük támogatóinknak és a szülőknek a felajánlásokat, amelyekkel hozzájárultak a rendezvény sikeres megvalósításához.
A tavasz kezdetével elindult az iskola-előkészítő is a leendő elsőseink számára. A tanító néni négy héten át minden héten tartott a gyerekeknek egy-egy foglalkozást. A programsorozat célkitűzése az volt, hogy a tanulók megismerhessék Éva nénit és barátkozzanak az iskolai környezettel is. Jövőre szeretettel várjuk őket!
Márciusban két témahetet is tartottunk. Az első a Pénz7 volt, a második a „Nyuszi ül a fűben” tavaszi témahét. Mindkét programsorozat lényege az volt, hogy az osztályok különböző kihívásokat, feladatokat teljesítettek. Mindkét héten lelkesen dolgoztak a tanulók, figyeltek a magaviseletükre is, hiszen ez is számított, bevonták a munkába a szülőket is. Ennek köszönhetően egész kis kiállítást tudtunk rendezni a hímes tojásokból és fűfejekből. A jó munkáért pontok jártak, a lelkes, aktív részvétel sokat számított. A pontok összesítése után minden osztály a helyezési sorrendjének megfelelően választhatott a jutalmak közül mindkét témahét végén.

Most ismét belevetjük magunkat a tanulásba, mérésekbe, de reméljük, hogy az év végi programjaink is hasonlóan sikeresek, népszerűek lesznek a tanulók és a szülők körében is.

Mikulás-nap a Széchenyiben

2023. december 06-án a gyermekek legnagyobb örömére Mikulás-napot rendeztünk. Az eseményre meghívtuk az óvodásokat is. A 4. e és a 4. f osztályos tanulók ünnepi műsorral készültek erre a jeles napra. Tanulságos történettel, mikulásos versekkel és dalokkal tették meghittebbé a várakozást. Az esemény fénypontja a Mikulás érkezése volt, aki a legkisebbek arcára igazi boldogságot varázsolt. Köszönjük szépen, hogy a Tesco hozzájárult ahhoz, hogy a Mikulás puttonya tele legyen!

Ezt követően szokásunkhoz híven ismét megrendeztük a már hagyománnyá vált alsós Mikulás- kupát. Külön öröm volt számunkra, hogy az óvodások is részt vettek a játékos sportversenyen.  Négy csapat indult (Mikulások, Hóemberek, Rénszarvasok, Hópelyhek), akiknek négy próbát kellett teljesíteniük. A feladatok a télhez, a mikuláshoz kapcsolódtak, ugyanakkor figyelmet, koncentrációt, ügyességet és gyorsaságot kívántak. Volt hógolyóterelés seprűvel, padon futás-célbadobás, szánhúzó verseny, mikulás zsákbamacska. A gyerekek izgalmas versenyen mérették meg magukat. A győztes a Hópelyhek csapata lett. A versenyben részt vevő gyerekek élvezték a sportos játékokat, a többiek pedig önfeledten szurkoltak kedvenceiknek. A program zárásaként minden csapat megkapta a jól megérdemelt jutalmat és egy–egy elismerő oklevéllel díjaztuk vállalkozó szellemű versenyzőinket.

A nap zárásaként ismét megrendeztük a felsősök Mikulás-kupáját is. A fiúk fociban, a lányok zsinórlabdában mérkőztek meg egymással. Mindkét versenyszámban a nyolcadik osztály csapata diadalmaskodott, sikerükhöz gratulálunk! A nap zárásaként nagy küzdelmet hozott a győztes zsinórlabda-csapat és a tanári csapat meccse. Ezúttal a tanárok kerekedtek felül, de nem sok híja volt a nyolcadikos lányok győzelmének. Az eredményhirdetés során mindenki megkapta a jól megérdemelt édességet, oklevelet, sőt 4 lelkes sportoló még különdíjban is részesült. A galérián szurkolóknak köszönjük a biztatást – minden idők leghangosabb sporteseménye volt ez a suliban! 🙂

Mesemondó verseny

2023. december 01-én mesemondó versenyt rendeztünk iskolánkban a Széchenyi úti telephelyen. Elmondhatjuk, hogy ezt a hagyományt több éve ápoljuk, megvalósítjuk. A mese az irodalom szeretetére nevel, és nagymértékben fejleszti a memóriát is. A népmesék egy közösség alkotásai, így a mesemondó verseny is egy közösség formálása lehet.

A verseny előtti percek nagy izgalommal teltek, volt olyan tanuló, aki még utoljára átismételte a kiválasztott mesét. A versenyzőket, pedagógusokat, szülőket, Járai Beatrix iskolánk intézményvezetője köszöntötte. Bátorító, megnyugtató szavaival buzdította a tanulókat a szereplésre. Ezt követően az énekkar előadását hallhattuk. A megnyitó után elkezdődött a mesemondás. A csillogó szemű gyerekek, benépesítve a versenyre kijelölt termeket, a mesék varázslatos világába vezettek be minden jelenlévőt. A gyermek szimpatizál a jókkal és megtanulja felismerni a negatív szereplőket. A mesék morális történetek, erkölcsi tanulságtételként szolgálnak a gyermek számára, hiszen a mesékben a jók elnyerik jutalmukat, a gonoszok pedig megkapják méltó büntetésüket.

A verseny két korcsoportban került megrendezésre. Az első és második osztályos tanulók az I. korcsoportban, a harmadik és a negyedik osztályos tanulók a II. korcsoportban mérték össze tudásukat. A mesék elhangzása után a zsűri visszavonult, hogy meghozza döntését. Nehéz volt a zsűri dolga, mert nagyon sok színvonalas előadást hallgathattak meg. A helyezések ismertetése után a legjobbak oklevelet és könyveket vehettek át kiváló teljesítményükért. A versenyen résztvevő többi tanuló emléklapban és ajándékban részesült. Élményekben gazdagon térhettünk haza erről a „mesés” délutáni programról. Gratulálunk minden versenyzőnek és az őket felkészítő pedagógusoknak.

Helyezések:

I. korcsoport:

1.Joós-Békési Léna Johanna

2. Jacsó Adina

3. Weisz Bendegúz

II. korcsoport:

1.Martocsány Erik Kristóf

2. Bakó Krisztofer Kevin

3. Szente István Mátyás

Adventi kézműves délután a Széchenyiben

2023. november 29-én a Széchenyi utcai telephely tanulói és pedagógusai egy különleges közösségi programmal kezdték meg az ünnepi készülődést. Az elsődleges cél az volt, hogy a diákok az osztályfőnökök vezetésével elkészítsék osztályuk adventi koszorúját. Mindenki fantáziája szabadon szárnyalhatott, minden osztály maga álmodhatta meg a koszorú díszítésének koncepcióját. Nagyon dekoratív és egyedi alkotások születtek, amelyek segítik az ünnepre való hangolódást, erősítik a közösségi szellemet.

Az alkotók azonban nem elégedtek meg ennyivel. A koszorú csak a kezdő lépés volt, hiszen annyira belefeledkeztek a munkába, az alkotás örömébe, hogy további szebbnél szebb díszek készültek, amelyek az osztálytermeknek igazi ünnepi hangulatot kölcsönöznek. Eközben az iskola technikai dolgozói, pedagógiai asszisztensei is serényen munkálkodtak azon, hogy a közösségi terek se maradjanak ünnepi öltözet nélkül.

Köszönjük a kézműves délutánon résztvevő tanulók, iskolai dolgozók munkáját és a szülők segítségét is, hiszen rengeteg alapanyaggal, eszközzel járultak hozzá ők is az alkotások megvalósításához.

1 2 3 4 5 22







Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!