Gubányi Károly Általános Iskola

Pályaorientációs nap a Széchenyiben

Október 15-én, szombaton pályaorientációs napot tartottunk az iskolában. Diákjaink közelebb kerülhettek egy-egy szakma szépségéhez, nehézségeihez. Bepillantást nyerhettek a vasutas, edző, fodrász, rendőr, tűzoltó, kozmetikus, könyvtáros, egészségügyi dolgozó, hegesztő, és a terrorelhárítás munkájába. Előadóink lelkesen meséltek mindennapjaikról.

Kicska Tamás az edző feladatairól, felkészüléséről tartott előadást. Ez a téma elsősorban a fiúkat vonzotta.

Stiffl Béla Dániel a vasúti sorompók, a váltók ismeretlen világába vezette el diákjainkat. A mindennapokban is hasznos ismereteket adott át a tanulóknak.

Kurucz Hrobár Éva fodrász megmutatta, milyen eszközökkel dolgozik. A lányoknak hajat font, a fiúknak frizurát igazított.

Fehér Zsuzsanna, könyvtáros a könyvek rendszerezéséről mesélt, és a könyvtáros feladatairól.  Megismerkedtek olyan könyvvel, amit még kézzel másoltak.

Hadas Aranka a kozmetikus fontosságát hangsúlyozta. Keze nyomán megszépülnek az emberek. Tanácsokat kaphatnak, hogy miért fontos a helyes táplálkozás, mit kell tenni bőrünk egészsége érdekében.  Milyen sokat és sokfélét kell tanulni annak, aki ezt a szakmát választja.

A Kulcsár Zsolt és Ubrankovics Ádám magukkal hoztak néhány felszerelést a monori tűzoltó laktanyából. Felpróbálhatták a diákok a tűzoltócsizmát, a sisakot, kipróbálhatták milyen légzőkészülékkel a hátukon sétálni. A gyerekek beülhettek a katasztrófavédelem autójába.

Intézményünk iskolarendőre, Szabó Márk Károly mesélt a rendőri munkáról.  Előadása során – a korosztálynak megfelelő, kötetlen stílusban – ismertette az iskolán belül is érvényes törvényi szabályokat. Az előadás praktikus tanácsokkal és viselkedési szabályokkal is ellátta a gyerekeket, akik közben kérdezhettek is. Mivel az érdeklődés az idő lejárta után sem lankadt, az előadó megígérte, hogy visszatér és további kérdésekre is szívesen válaszol majd.

Oláh Mariann az egészségügyben végzett munka szépségeivel és nehézségeivel ismertette meg a tanulókat. Mutatott alapvető fogásokat sérülések ellátására, megismertette a gyerekeket az elsősegélynyújtás alapjaival.

Varga Nóra és Varga Zoltán, ők a budapesti rendőrség terrorelhárítási részén dolgoznak. Arról meséltek, hogy munkájuk milyen komoly felkészüléssel, feladatokkal, vizsgákkal jár együtt. Mennyire fegyelmezett, felelősségteljes magatartást kíván ez a szakma. Zoli bácsi második szakmájáról is szívesen beszélt.  Szabadidejében hegesztő. Hozott magával a munkája során használt eszközöket, amit fel- és kipróbálhattak a tanulók.

Élményekkel gazdag napot zártunk. S talán kedvet kaptak tanulóink valamelyik szakmához.

 

 

Epres Gála 2022

„Epres Gála” a Széchenyi telephelyen

„Szeretek ide jönni.” Ezekkel a szavakkal köszöntötte május 21-én a megjelent vendégeket Hajnal Csilla polgármester asszony a Széchenyi telephely iskolai udvarán felállított színpadon. „Az eső eddig is elkerült bennünket, és ezután is el fog.”- hallottuk tőle, és valóban, így is lett. A három helyszínen felállított sátrak és standok – a kezdeti felhős borongás után – végül napsütésben várhatták a Gálára érkezőket. A programsorozat színes kínálata természetesen nem csak úgy magától lett, hanem köszönhető volt a rendkívül alapos előkészületnek valamint a széles támogatói körnek. A „Gubavásárlás” után a szülőket, családokat, tanulókat és érdeklődőket különböző sport- és táncrendezvények, rendőrkutya- és vakvezetőkutya-bemutató, sakkverseny, ügyességi játékok, zenészek, zsákbamacska, arcfestés és kézműves foglalkozások várták.

Mindegyik bemutató izgalmas volt, mindegyiket nagy érdeklődés övezte. Akárki kiállhatott a tornateremben, hogy megpróbálja padlóra küldeni valamelyik feketeöves dzsúdóbajnokot, vagy kipróbálja magát a kevésbé ismert Kettlebell eszközzel. Az asztalitenisz körversenyt a profi edzők úgy szervezték, hogy minden résztvevő kihívásnak érezte a versenyzést. A sakkversenyen pedig az iskolában már korábban is megrendezett svájci típusú rendszerrel mérhették össze a tudásukat a tanulók, öt percenként váltva, sakkórával.

A színpadon az iskolai szóló és csapat táncbemutatókat a Prestige band és a Signal zenekarok fellépése követte, a kellemes dallamok csak emelték a jó hangulatot, a hangszeres játék pedig izgalmas látványt nyújtott. Krizbai Teca pedig nem csak egy érzékenyítő programot hozott erre a napra látássérült iskolapszichológusként, hanem harmadik fellépőként a színpadon bármilyen dalt eljátszott zongorán és elénekelt, amit csak kért a közönség! A nap fénypontja pedig a délelőtt kezdődő főzőverseny eredménye volt: ebédre – néhány „Guba” ellenében – a bográcsokban frissen készült paprikás krumpli várta a vendégeket. A napkezdő köszöntésében a polgármester asszony külön megemlékezett a tavalyi tanévben váratlanul és fiatalon elhunyt kollégánkról, Takácsné Mónikáról, hiszen a főzőverseny a „Móni boszi konyhája” nevet rá emlékezve kapta.

Versenyek, bemutatók, tűzoltó- és rendőrautó mustra, tollaslabda, darts, minihorgászás, frissen sült lángos, fagylalt és roskadásig telt büféasztal: mindez nem jöhetett volna létre komoly összefogás nélkül! Köszönjük a támogatóinknak, a szülőknek és családoknak, minden érdeklődőnek és végül természetesen az iskola dolgozóinak a szervezéssel járó munkát, a jelenlétet, az adakozást, a támogatást. Jó volt az a tavaszi szombat – olyan hosszú zárás után végre nyitni, végre együtt örülni!

Ittzés Szilvia, pedagógus

Kitűnő tanulók a felső tagozaton

Az elmúlt év hagyományaihoz hasonlóan idén is meghívást kaptak a Gubányi Károly Általános Iskola felső tagozatos kitűnő tanulói a Polgármesteri Hivatal dísztermébe a polgármester asszony és az Oktatási Bizottság elnök asszonya által készített süti vendégségre.
36431738_996613250505777_6535358413826686976_n
Ezúton is gratulálunk valamennyi kitűnő tanulmányi eredményt elért diáknak és természetesen a pedagógusoknak és szülőknek is. Gubányi Károly Általános Iskola 2017/2018. tanév kitűnő tanulói: (tovább…)

Felpezsdült történelemtanítás a Széchenyiben II.

A történelem szakkör tanulói a második félévben sem lustálkodtak és a történelem órák is élménydúsan teltek.
IMG_1214  IMG_0812.JPG IMG_0813.JPG IMG_0814.JPG
Bolondok napja alkalmával a DÖK segítségével fordított nap valósult meg az 5. és 6. osztályban. A gyerekek rendkívül ügyesen oldották meg az eléjük kerülő váratlan helyzeteket.
IMG_0822.JPG IMG_0827.JPG IMG_0831.JPG IMG_1183.JPG
Áprilisban a 8. osztály tanulóival ellátogattunk a Terror Házába, ahol a diákok a kommunizmus árnyoldalaival szembesültek.
IMG_1192.JPG IMG_1206.JPG IMG_1217.JPG IMG_1218.JPG
Végül a történelem szakkör diákjai a Történeti Múzeumban is voltak, ahol múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt. A témakör természetesen a török kor volt. A múzeumban sok érdekes „műszerrel” ismerkedtek meg a gyerekek.
IMG_1219.JPG IMG_1221.JPG IMG_1223.JPG IMG_1224.JPG
A gyerekek eltervezték, hogy középkori kódexet fognak készíteni. Mikor felmerült, hogy mi legyen a téma, a diákok egyöntetűen a Mátyás-korára szavaztak. Íme, a készítés folyamata és a munka gyümölcse.
IMG_1225.JPG IMG_1226.JPG IMG_1227.JPG IMG_1228.JPG IMG_1229.JPGRácz Judit

Robotika

A Digitális témahét keretében két helyszínen vehettünk részt iskolánkból 20 tanulóval.

Először egy igazi újdonsággal az EdBot robottal ismerkedhettünk meg. A délelőtti foglalkozáson a gyerekek mozgásra és tornára bírták a robotot.
robot
Mivel a Robotika szakkörünkön már megismerkedtek a Scratch programozási nyelvvel, így nem okozott nekik gondot, hogy a robotot mozgásra bírják. A jelen lévő programozóktól, akik bemutatták nekünk a robotot, elismerő szavakat, és dicséretet zsebelhettek be diákjaink. A foglalkozás végén, még egy robot focimeccset is lejátszott a délelőtt folyamán legjobban teljesítő két tanulónk és egy másik iskola  két diákja. A focirajongóknak üzenjük, hogy az élvezetes rangadón igazságos eredmény született: Újpest-Pilis 0:0!

Második állomásunk az Evosoft Kft-nél volt. Itt a (tovább…)

1 2 3 4 5 6 20







Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!