Gubányi Károly Általános Iskola

Mesemondó verseny

2025. november 28-án mesemondó versenyt rendeztünk iskolánkban, a Széchenyi úti telephelyen. Elmondhatjuk, hogy ezt a hagyományt több éve ápoljuk, megvalósítjuk. A mese az irodalom szeretetére nevel és nagymértékben fejleszti a memóriát is. A népmesék, mint olyanok egy közösség alkotásai, ilyenformán a Mesemondó verseny is egy közösség formálása lehet. A verseny igazi ünnepe volt a tehetségnek és bátorságnak. Szép számmal jelentek meg diákok, a különböző korosztályokból érkezett mesemondók mind lenyűgöző és tartalmas történeteket meséltek el. Az elsősöktől a negyedik osztályos tanulókig mindenki megtalálta a saját hangját és elmesélte saját kedvenc népmeséjét.
A verseny előtti percek nagy izgalommal teltek, volt olyan tanuló, aki még utoljára átismételte a kiválasztott mesét. A versenyzőket, pedagógusokat, szülőket, a zsűri tagjait Járai Beatrix iskolánk igazgató asszonya köszöntötte. Bátorító, megnyugtató szavaival buzdította a tanulókat a szereplésre. A megnyitó után elkezdődött a mesemondás. A csillogó szemű gyerekek, benépesítve a versenyre kijelölt termeket, a mesék varázslatos világába vezettek be minden jelenlévőt. A gyermek szimpatizál a jókkal és megtanulja felismerni a negatív szereplőket. A mesék morális történetek erkölcsi tanulságtételként szolgálnak a gyermek számára, hiszen a mesékben a jók elnyerik jutalmukat, a gonoszok pedig megkapják méltó büntetésüket.
A verseny két korcsoportban került megrendezésre. Az első és második osztályos tanulók az I. korcsoportban, a harmadik és a negyedik osztályos tanulók a II. korcsoportban mérték össze tudásukat. A mesék elhangzása után a zsűri visszavonult, hogy meghozza döntését. Nehéz volt a zsűri dolga, mert nagyon sok színvonalas előadást hallgathattak meg. A helyezések ismertetése után a legjobbak oklevelet és könyveket vehettek át kiváló teljesítményükért. A versenyen résztvevő többi tanuló emléklapban és ajándékban részesült. Élményekben gazdagon térhettünk haza erről a „mesés” délutáni programról. Gratulálunk minden versenyzőnek és az őket felkészítő pedagógusoknak.
A zsűri tagjai: Fenesi Ferencné, Némethné Kovács Sarolta, Sándorné Szamos Zsuzsanna, Török Melinda, Fehér Zsuzsanna és Feketéné Simon Mária

Helyezések.
I. korcsoport
1. Kökény Boglárka
2. Stiffl Ádám
3. Dudás Kinga

II. korcsoport
1. Venczel Benedek
2. Weisz Bendegúz
3. Wrábel Rebeka Maja és Karai Zsuzsanna

Különdíj:
Jacsó Adina Zsófia
Egri Dániel

Kardulecz Mihályné

Adventi kézműves délután a Széchenyiben

2025. november 26-án a Széchenyi utcai telephely tanulói és pedagógusai egy különleges közösségi programmal kezdték meg az ünnepi készülődést. Immár hagyomány telephelyünkön, hogy az adventi időszak kezdetén osztályaink kézműves délutánon vehetnek részt. A közös alkotás, készülődés segíti az ünnepre való hangolódást, erősíti a közösségi szellemet.
Minden osztály elkészítette az adventi koszorúját, amely minden héten emlékeztet majd bennünket az ünnep közeledtére. Ezen felül szebbnél szebb díszek készültek, felkerültek a karácsonyi füzérek, képek, díszek is, amelyek az osztálytermeknek igazi ünnepi hangulatot kölcsönöznek. Eközben az iskola technikai dolgozói, pedagógiai asszisztensei is serényen munkálkodtak azon, hogy a közösségi terek se maradjanak ünnepi öltözet nélkül. A hetet meghitt környezetben azzal zártuk, hogy meggyújtottuk a közös koszorún az első gyertyát.
Köszönjük a kézműves délutánon résztvevő tanulók, iskolai dolgozók munkáját és a szülők segítségét is, hiszen rengeteg alapanyaggal, eszközzel járultak hozzá ők is kézműves délutánunk megvalósításához.

Ifjú Zenebarátok Napja 2025 a Széchenyiben

Az idei tanév sem maradhat zene és ritmus nap nélkül! Igaz, így november derekán a tél már bedugta lábát az ajtónkon, mi mégis megpróbáltuk az afrikai kontinens meleg hangulatát a suliba varázsolni! Habár nem terveztük, de a sors úgy hozta, hogy mégis megrendezésre került az Ifjú Zenebarátok Napja 2025 rendezvényünk!

Egy igen “ütős” napunk volt, hiszen a résztvevő gyerekek megismerkedhettek az afrikai hangszerek legismertebbjeivel, a dobokkal.

Ebben meghívott szakértőnk Suller Ildikó volt segítségünkre, aki elhozta magával ifjú tanítványát, Szűcs Linát is – aki szintén iskolánk 7. osztályos tanulója, de egy másik telephelyen. Ildikó bemutatta kedvenc hangszereit, amiket egy rövid ismertető után meg is szólaltatott. A foglalkozásokon igyekeztünk minden osztálynak lehetőséget nyújtani, hogy betekinthessenek az afrikai ritmusok világába! Sőt, a bátrabbak ki is próbálhatták a hangszereket és a program alatt több alkalmi zenekar is alakult. Mindenképpen meg kell említenünk, hogy az egyik legnagyobb tapsot a pedagógusok együttese kapta!

Ezúton is köszönjük Ildikónak és Linának ezt a fantasztikus napot: hogy elhozták nekünk a hangszereket és megismerhettük a djembét, a darbukát és az igazi sámán dobot is!

Szépolvasási verseny a Széchenyi telephelyen

„ A könyvek szárnyán az egész világot beutazhatod”

(Imogen Hermes Gowar)

Olvasni jó, hiszen élvezetes tevékenység, amely során új ismeretekre lehet szert tenni amellett, hogy számos készségünk is fejlődik. A könyv gondolkodásra késztet, gazdagítja a szókincset, tudást, javítja a szövegértést. Általa megismerhetjük más országok csodáit, fejleszti az agyműködést, a kreativitást. Ezáltal a hétköznapok kihívásait, akadályait is könnyebben tudjuk megoldani. Támaszt nyújthat a nehezebb időkben, barátra lelhetünk általa.

Minden évben azzal a reménnyel tervezzük ezt a versenyt, hogy egyre több tanulónk kedveli meg az olvasást. Örömmel tapasztaltuk, hogy néhányan ifjúsági könyvvel a kezükben érkeztek a megmérettetésre.

Ebben az évben is egy szabadon választott és kötelező szöveg felolvasása volt a feladat, melyet egy kis izgalommal ugyan, de színvonalasan teljesítettek diákjaink.

Helyezettek:

4-5. o. korcsoportban:
I. Stiffl Péter
II. Mezei József Bence
III. Csontos Teodor
6-7. o. korcsoportban:
I. Bodor Enikő
II.Balogh Jázmin
III.Varga Nóra Alina
Gratulálunk minden résztvevőnek!

ÉLD+ Élménysport diákoknak – falmászás Boulder Academy Budapest (Lurdy-ház)

Az ősz és november közepén újabb sporttal ismerkedhettek meg iskolánk 3. és 6.e osztályos tanulói. Ezúttal a budapesti Lurdy-házban található Boulder Academy Budapest (BAB) falmászó teremben próbálhatták ki ügyességüket, kitartásukat és erejüket. Pedagógusaink nem titkolt célja az volt az ÉLD+ programmal, hogy a gyerekek minél több mozgásformát megtapasztalhassanak, megismerjenek. Az idei tanév második állomásaként a falmászást választották.

A terembe látogatók 650 m2-en több mint 200 úton próbálkozhatnak. Ám ha mégsem sikerülne egy fogás vagy lépés, akkor sincs semmi baj, mert a kb. fél méter magas szivacs aljzat segít tompítani az eséseket!

Aki nem hozott magával váltócipőt vagy szerette volna kipróbálni a “mászócipők” kényelmét, az a saját méretének megfelelő speciális falmászó cipőt is kapott!

Természetesen a mászás előtt (bemelegítés) és után (levezetés) is megmozgatták az izmokat és végtagokat, hiszen ezek segítenek elkerülni a sérüléseket és felkészítik az izmokat a terhelésre. A foglalkozáson a gyerekek a játékos feladatok mellett megismerkedtek a mászás alaptechnikáival és lehetőségük volt a megfelelő kondicionális és koordinációs képességek fejlesztésére is. Mint minden sportban, itt is kiemelkedő fontosságú volt az állóképesség – ezen a területen még többeknek fejlődniük kell.

A feladatok végrehajtásában Farkas Panka edző – aki a Magyar Válogatott tagjaként éveken át versenyzett hazai és nemzetközi szinten egyaránt – és kiskutyája nyújtott segítő kezet. Az ő utasításait követték a bátrak. Volt olyan feladat is, hogy a falon csak bizonyos színű markolatokat, mászóköveket használhattak az előre kijelölt útjuk során.

A mászás közben a gyerekek arcát és rajtuk a mosolyokat nézve biztosra vehették kísérő tanáraink, hogy másnap bizony csendesek lesznek a gyerekek. Ez azért lehetett így, mert a mászók szinte minden feladatot többször is megismételtek és bizony a végére kellemesen el is fáradtak. Mindenesetre a hazaút előtt a gyerekek elégedetten pótolták az elégetett kalóriákat a bevásárlóközpont éttermeiben.

Ezúton is köszönjük a Boulder Academy Budapest www.boulderacademy.hu vendégszeretetét!

Puskás László Péter és Hibján Ágnes

1 2 3 4 26







Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!