Gubányi Károly Általános Iskola

GUKA futás 2025.

Idén is, mint már 8 éve minden szeptember utolsó péntekén iskolánk megrendezte a Gerje tó körüli GUKA futást, melyre most is vártuk a környező iskolák tanulóit is. Idén a korábbinál több vendég érkezett: összesen hét iskola indult négy korcsoportban. Ez azt jelenti, hogy – ahogy az atlétikában szabályos – a 10 és 16 év közötti diákok közül 150-en neveztek be, kétéves korcsoportokban. Az influenzajárvány miatt végül 110 gyerek futott be a célba.

Az összesített pontversenyben Dánszentmiklós vitte haza a kupát, a második helyezést Felsőpakony, a harmadikat pedig a Gubányi szerezte meg. Rajtuk kívül indult még Albertirsa és Monorierdő rendszeres résztvevőkként, valamint Pusztavacs és Inárcs, akik Felsőpakonnyal együtt idén neveztek először. Üdvözöljük őket is a csapatban!

A pálya és a rendezvény helyszíne valamennyire új volt idén, hiszen a tó melletti, nemrég átadott közösségi házban tudtuk megszervezni a várakozást, nevezést, díjátadást. Örömmel vettük ezt az új lehetőséget, mivel így megoldódott a parkolás, mosdóhasználat és várakozás nehézsége is.

Ezt a versenyt azért – is – szeretjük annyira, mert egyrészt nincs nevezési díj viszont minden befutó kap befutócsomagot, így megvalósul egyfajta közösségi csapatszellem is. De közösségépítő olyan értelemben is, hogy a szervező tanári gárda már igazán össze van szokva és mindenki ismeri a részfeladatát: pálya-, díj és csomag előkészítés, pályaőrség, nevezés, rajtolás, befutás, fotózás. Külön köszönet László Attila polgármester úrnak az érmek átadásáért. Nagyszerű érzés így megtapasztalni a közös munka erejét!

A verseny főszervezője és szakmai vezetője Kasa Tibor, technikai vezetője Kovács Péter, pedagógusok.

17. Gerjementi Vadásznapok Albertirsa

Iskolánk 18 fővel képviseltette magát a már hagyományosan megrendezésre kerülő vadászprogramon.
Az október 3-án megrendezésre kerülő gyermek programon a  vadászattal kapcsolatos ügyességi és elméleti feladatokat oldottak meg a környező településekről ideérkező iskolák csapatai.
A feladatok: vadfelismerés, cserkelés, lövészet, vadászati totó és kvíz, illetve képkirakó.
A fennmaradó időt a gyerekek lovaskocsikázással, népi és történelmi gyerekjátékokkal, rohangálással, evéssel – ivással töltötték.
A vendégtálon lilahagymás vaddisznózsíros kenyér, almalé, vadászcsoki szerepelt, de a vadászház kertjében termő alma is remek fogásnak bizonyult.
A kellemesen eltöltött délelőtti programon gyerekeink példásan viselkedtek, külön köszönet a felsős tanulóknak, akik az alsósok irányításában nagy segítségnek bizonyultak.
Szamosfalvi Attila

Rendhagyó irodalom óra

A Kossuth telephely 7. osztályos tanulói szeptember utolsó péntekén rendhagyó irodalomórán vehettek részt. Kovács Judit színész, rendező a Magyar Írószövetség szervezésében arra vállalkozott, hogy ennek a korosztálynak bemutatja Jókai Mórt úgy, ahogyan még nem találkoztak az ismert íróval. A téma apropóját Jókai Mór születésének idei, 200. évfordulója adja. Ez az ünnep jó lehetőség arra, hogy a jól ismert, mégis talán kicsit távolinak tűnő irodalmi óriást jobban megismerjük.

A vállalkozás, hogy kamaszok megbarátkozzanak egy 200 évvel ezelőtti író személyével és megírt alakjaival nem könnyű. A színművész végül azt az utat vállasztotta, ami talán valóban a legközelebb áll a mai fiatalokhoz: a mai kor hőseiből és azok tulajdonságaiból, akcióiból és küzdelmeiből, sikereiből indult ki, majd őket kötötte össze Jókai alakjaival. A Baradlay testvérek és Harry Potter? Tímár Mihály és Pókember? Mi a közös bennük? Elválasztja-e őket a 200 év vagy valójában ugyanazt az utat járták: a bátorság, merészség, jóakarat, igazságosság útját?

Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat közösen, és talán meg is találtuk őket. Kovács Juditnak és Jókai Mórnak köszönhetően a hetedikesek egy órára kiszakadhattak a péntekek megszokott rendjéből és örök kérdésekre irányíthatták a figyelmüket. Jókai Mór alakjai talán nem is olyan távoli világ, hiszen mindenki szeret hallani izgalmas kalandokról és bátor hősökről. Csak el kell olvasni egy-egy történetét vagy megnézni egy Jókai történetet filmen. Érdemes!

Tanári szobából fejlesztőszoba…

Az alsó tagozaton egy régóta fennálló problémára sikerült megoldást találni: a nagy létszámú tanulócsoportok és a számos kiscsoportos foglalkozás miatt eddig nehézséget jelentett a megfelelő helyiségek biztosítása. A testnevelő tanárok nagylelkű felajánlásának köszönhetően  tanári szobájukat átalakítottuk, így egy modern és barátságos fejlesztőszoba jött létre.

A felújítást a tanítók, a technikai dolgozók és a szülők közösen végezték. Új bútorok és kényelmes babzsákok kerültek a szobába, amely így barátságos és szép környezetet biztosít a gyerekeknek.

Mostantól a kiscsoportos foglalkozások sokkal könnyebben megszervezhetőek lesznek, és a gyerekek is örömmel használhatják az új termet.

Megszépült a Gubányi Károly Általános Iskola udvara

A Gubányi Károly Általános Iskola Szabadság téri telephelye tanévkezdésre igazi meglepetéssel készült: az iskola udvara teljesen megújult, vidám és játékos arculatot kapott.  A tanítók, a szülők és a technikai dolgozók összefogásával új, barátságos környezet várta a gyerekeket.

Az udvarra műfű, raklapbútorok és egyensúlyozó játék került, az aszfaltra pedig vidám, színes akadálypályákat festettünk. A gyerekek örömmel vették birtokba a megújult teret, ahol a szünetekben önfeledten játszhatnak és mozoghatnak.

Az iskola köszönetet mond mindazoknak, akik munkájukkal és segítségükkel hozzájárultak az udvar megszépítéséhez. A közös összefogás eredményeként a diákok mindennapjai gazdagabbak és vidámabbak lettek.

 

 

 

 

1 2 3 4 5 95







Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!