A javítóvizsgára való felkészítés időpontja:
Javítóvizsga időpontja:
Helye: Gubányi Károly Általános Iskola
Pilis, Kossuth Lajos u. 30.
Kérjük, hogy a tantárgynak megfelelő felszerelést hozzák magukkal mind két napon!
Lezajlott az 5. Gubányi Vándortábor. A remek helyen és jó időben megtartott táborunk összehozásában jelentős szerepet vállalt a Márta család, akiknek kapcsolatain keresztül idén Mátrafüreden volt a bázisunk. Pontosabban Pálosvörösmart és Mátrafüred között elterülő erdős területen megtalálható Szálas kulcsosházban. Közelünkben a Szent Anna – tó. Amelyet első nap körbe is jártunk, de előtte megtekintettük a füredi Erdészeti szak iskolát, amelynek aulája és kertje is feledhetetlen élményt nyújt. Ezután foglaltuk el a szállásunkat.
A csapat fele a házban a másik fele sátorban aludt.
Kossuth L.u: Ballagás: Június 14. péntek: 17 óra
Évzáró: Június 21. péntek: 18 óra
Széchenyi utca:
Ballagás – Évzáró: Június 15. szombat: 9 óra
Immár második alkalommal zajlott le sikerrel iskolánk Széchenyi úti telephelyén az Epres Gála, amely tulajdonképpen nem más, mint egy családi nap. A telephely célja a rendezvénnyel, hogy összehozza az oda járó diákokat, családjaikat és a pedagógusokat egy kellemes tavaszi nap keretében, számtalan programmal és finomsággal kedveskedve a rendezvényre kilátogatóknak.
A napot Krizsánné Turcsányi Marianna intézményvezető nyitotta meg, aki az alapítvány vezetőjével, Kertesi Gábornéval együtt – a hagyománynak megfelelően – idén Gengeliczki Gergő, az MTK focistájának a nevét helyezte fel az eperfából készült táblára, (tovább…)
2019. május 6 – 9 -ig iskolánk 52 tanulója 4 tanár kíséretében a határtalanul pályázat megnyerésével Szlovéniába, Olaszországba kirándult.
Az I világháború magyar vonatkozási helyszínein emlékeztek meg a történelmünk fontos eseményeiről.
Határtalanul 1. nap
Diákjaink a Határtalanul kirándulás keretein belül idén Szlovénia és Olaszország magyar vonatkozású tájait és nevezetességeit fedezik fel négy csodás napon keresztül. Az első napon Szlovénia gyönyörű vidékeit tekintették meg, mint a Lendvai vár, a Szentháromság kápolna, Bántornyán az Árpád-kori templom. Szállasuk a a Bohinji tó partján van, ahol a vacsora nagyon finom volt. Elfáradtak, így nagyot pihentek, mert ma a világháborús emlékeket következnek. (tovább…)