2014. szeptember 22-én nyolcadikosaink ellátogathattak Bűvösvölgybe, Magyarország első, 2014. májusában nyílt médiaértés-oktató központjába.
(tovább…)
A mai napon iskolánk mezei futóversenyt szervezett a Gerjénél. A futóversenyen négy környékbeli iskola – Monorierdő, Nyáregyháza, Albertirsa, Pilis – felső tagozatos diákjai mérték össze gyorsaságukat 1000 és 1500 m-es távon. Mindegyik iskola büszkélkedhet érmekkel, de hogy kinek melyiket sikerült megszereznie azt az alábbi linken található eredménytáblán nézhetitek meg.
„PILIS GYERMEKSZEMMEL”
Nagy örömünkre szolgált, hogy sok szép pályamunka érkezett az iskolánk minden telephelyéről.
Kollégáink közül kértük fel a zsűri tagjait, név szerint:
Biró Tünde tanárnőt, Hornyik Erika tanítónőt, Haluszka Péter tanár urat és Szamosfalvi Attilát, iskolánk igazgatóhelyettesét, akik örömmel vállalták el a feladatot.
A zsűri tagjai hamarosan megkezdik a rajzok értékelését, az eredményeket pedig az iskolai gálán hirdetjük ki.
Nagyidai Zsuzsa Nóra
Igazi tavaszváró időben futhattunk a BSI által szervezett legnépszerűbb futóversenyen a Vivicittán. Dombai Dávid 7 kilométeren remekelt, mint ahogy Csákány Fruzsina is tette jó néhány pilisi diákkal együtt. A legrövidebb táv volt a gyerekek körében a legnépszerűbb. A 3,2 kilométeres távon Menich Johannát követték a mezőny hölgy tagjai, köztük Kertesi Eszter is remekelt 43 diáktársával együtt. Gratulálunk minden célbaérőnek, különös tekintettel a debütáló, példát mutató pedagógusoknak: Osztós Györgyinek(3,2 km), Hős Orsolyának (7 km), Gereben Tímeának (7 km) és Kovács Péternek (21,1 km).
« Előző 1 … 13 14 15 16 17 18 Következő »