Gubányi Károly Általános Iskola

Ősz a Széchenyiben

Az október igen mozgalmasan telt a Széchenyi utcai telephely tanulói és dolgozói számára is. Sok és változatos program valósult meg ebben a hónapban: voltak kulturális, pályaorientációs, csapatépítő és környezetvédelmi tevékenységek is.

Október első hetében a nyolcadikos tanulók részt vettek a pályaorientációs mérésben, amely tanácsokkal, információval gazdagította őket a továbbtanulással kapcsolatban. A hatodik osztályosok az Országos Kompetenciamérés próbamérését végezték el digitális kultúra és történelem tantárgyakból. Ezen felül Rihász Judit kolléganőnk jóvoltából az ötödikes tanulóink is bekapcsolódtak az MTA-SZTE Olvasás és Motivációs Kutatócsoport fejlesztőkísérletébe. A Diákönkormányzat tagjai színvonalas műsorral emlékeztek meg az aradi vértanúkról.

Október 06-án tartottuk a hagyományos őszi papírgyűjtésünket. Ismét sikeres volt az akció, hiszen iskolánk tanulói, dolgozói és a lelkesen közreműködő szülők összesen több, mint 4,5 tonna papírt gyűjtöttek. A részletes eredmények megtalálhatók a fotók között.

Október 13-án rendeztük meg a pályaorientációs napot. A telephelyhez szülőként vagy volt diákként kötődő vendégeket hívtunk, így sikerült nyolc különböző szakmából hívni szakembert. Sokan hoztak eszközöket, amiket fel- vagy ki lehetett próbálni, ilyen volt az iskolarendőr mellénye és botja, a masszőr lávakövei, a tévés szakember kamerája és mikrofonja, az asztalos fűrésze és csavarjai. A logisztikai szakember képeket és színezőket hozott a kicsiknek, a felsősöknek alapos prezentáció segítségével mutatta be feladatait, a TEK-es egy izgalmas videót mutatott, amelyhez érdekes személyes tapasztalatokat is fűzött, a vasutas pedig egyenruhában mesélt szakmája kihívásairól a tanulóknak. A műkörmösként is tevékenykedő kolléganőnk a kézápolás rejtelmeibe avatta be a diákokat. Köszönjük Bodrogi Tamás, Csóti-Szvitek Anita, Fazekas Tamás Barnabás, Makai Anita, Murárik Martin, Stiffl Béla Dániel, Szabó Márk Károly és Vargáné Kirs Nóra közreműködését, nélkülük nem tudtuk volna megvalósítani ezt a sikeres programot!

A következő időszak a kulturális élményekről szólt. Az 5., 6. és 7. évfolyamosok a Kezdetben vala a tánc…, míg a 2., 3. és 4. évfolyamosok az Erdők könyve című előadást tekinthették meg a Csernai Pál Kulturális Központban. Aki ennél is több élményre vágyott, részt vehetett a Rumini-előadáson is, amely szintén a Csepiben valósult meg.

Október utolsó hetében megtartottuk őszi témahetünket. Minden osztály egyéni feladatot kapott, így a tanulók kibontakoztathatták kreativitásukat, bővíthették ismereteiket a természettel, hagyományokkal, irodalommal kapcsolatban. Az elkészült alkotásokból kiállítást rendeztünk az iskola aulájában.

Az őszi szünet előtti utolsó napon is még két program várta a diákokat: megérkezett iskolánkba az Utazó Planetárium – kicsik és nagyok korosztályuknak megfelelő látványos műsort tekinthettek meg. Az időszak vidám zárásáról pedig a jelmezes nap gondoskodott. A tavalyi évhez hasonlóan most is sok tanuló és dolgozó érkezett ijesztő, ötletes jelmezben, álarcban. Voltak olyan osztályok, ahol még Halloween-bulit is csaptak.

Összességében mozgalmas, élményekkel teli időszakot zártunk. Köszönjük a programok megvalósításához nyújtott segítséget a szülőknek is!

Csibeavató a Széchenyiben

Az idei tanév sem indult izgalmasabbnál izgalmasabb programok nélkül iskolánk Széchenyi utcai telephelyén.

Szeptember 20-án az első osztályos diákjaink a Csibeavató keretében tiszteletbeli gubányisokká váltak. Bánné Eszes Katalin vezetésével kalandos kihívásokon keresztül nyerhették el a tanulók ezt a nagy dicsőséget. Külön öröm, hogy az elsősök segítségére voltak a második osztályos diákjaink. A mesébe foglalt varázslatos kaland során megmérették magukat a Gubányi farm kiscsibéi énekben, táncban, ügyességi próbákban és ezeken túl izgalmas útjuk során új barátokra is szert tehettek. Szerencsére minden kiscsibe épségben a tanyára ért, rengeteg izgalmat és próbát követően.

Az esemény lezárásaként a gyerekek együtt harsogták az esküt, mely fogadalommal teljes jogú gubányisok lettek. A hamarosan kirepülő nyolcadikos diákok feltűzték a csibejelvényt az újabb generáció szíve fölé, hogy sose felejtsék, már ők is közénk tartoznak.

Szépül a Széchenyi

A Széchenyi utcai telephelyen az utóbbi időben nagyon sok olyan fejlesztés történt, ami azt a célt szolgálta, hogy a tanulók otthonos, barátságos környezetben tölthessék el a napjaikat. Az iskolaudvar új térkő-műfű burkolatot kapott 2021 nyarán, kialakításra került az iskolakert, aminek a kerítése a nyár folyamán újulhatott meg a karbantartónk munkájának köszönhetően, megtörtént a tornaterem kerítésének újrafestése is az iskola dolgozóinak segítségével.
Az elmúlt tanév végén a CPI Facility Management Kft. nagy értékű festékcsomagot ajánlott fel telephelyünknek, így szintén a nyári szünetben szülők és az iskolai dolgozók segítségével elkészült az aszfaltfestés. A színes, szórakoztató és fejlesztő jellegű játékok elősegítik a szabadidő hasznos eltöltését. A tanévnyitó ünnepélyen a felajánló cég képviselője is részt vett. Nemcsak kedves szavakkal köszöntötte a tanulókat, hanem még egy ajándékcsomagot is átadott, amiben különféle sporteszközök, kreatív foglalkozásokon használható alapanyagok is megtalálhatók.

Köszönjük szépen a felajánlásokat és mindenkinek az önzetlen segítséget, aki hozzájárult a kivitelezési munkákhoz!

Munkaterv 2023/2024

2023.08.22-28. Javító-, osztályozó-, különbözeti vizsgák
2023.08.29. SZK szülői értekezlet
2023.08.29-30. Iskolaelőkészítő
2023.09.01. Első tanítási nap, tanévnyitó, szülői értekezlet az első évfolyamon
2023.09.04-06. Szülői értekezlet Szabadság tér, Kossuth út
2023.09.05. Iskolakert gondozása
2023.09.08. TMO élménynap, Medvematek, Őszi napközi nyitogató
2023.09.11-15. Szülői értekezlet Széchenyi alsó tagozat
2023.09.11-13. Erzsébet kirándulás
2023.09.13. RSZTOP tanszercsomagok osztása
2023.09.13-15. János vitéz
2023.09.18-22. Szülői értekezlet Széchenyi felső tagozat, Kossuth út
2023.09.19. Csibeavató Széchenyi
2023.09.22. Autómentes nap Széchenyi
2023.09.27. Csibeavató Szabadság tér
2023.09.28. Sulizsák
2023.09.29. GUKA Regionális Mezei Futóverseny, Magyar Diáksport Napja
2023.09.29. Puttonyos szüreti verseny – napközi nyitogató Szabadság tér
2023.10.04. Állatok világnapja Kossuth
2023.10.04. Pályaorientációs mérés
2023.10.05-06. Papírgyűjtés Kossuth, Szabadság tér
2023.10.06. Aradi vértanúk emléknapja
2023.10.06. Papírgyűjtés Széchenyi
2023.10.13. Bolyai Matematika csapatverseny
2023.10.13. 1. tanítás nélküli munkanap: pályaorientációs nap
2023.10.16. Kézmosás világnapja Széchenyi
2023.10.18. Szülői értekezlet az első évfolyamon
2023.10.19. Rumini színházi előadás
2023.10.20. Iskolai ünnepély október 23.
2023.10.24. Origami világnap Széchenyi
2023.10.24-27. Őszi témahét Széchenyi
2023.10.25. Rendhagyó történelem, irodalom, ének, műv. Tört. Óra a Fiumei sírkertben
2023.10.26. Zenebarátok napja (Kossuth)
2023.10.27. Őszi szünet előtti utolsó tanítási nap
2023.10.28-11.05. Őszi szünet
2023.11.10. Márton napi vigasságok – napközi Szabadság
2023.11.10. Bolyai magyar verseny
2023.11.11. Elsősegély verseny
2023.11.14. Író olvasó találkozó
2023.11.14. Gubányi vetélkedő 5. évfolyam, Házi asztalitenisz verseny indítása
2023.11.15. Házi szépolvasási verseny Széchenyi
2023.11.17. Pályaválasztási nap (Buli) Kossuth
2023.11.17. Zenebarátok napja Széchenyi
2023.11.20. Zrínyi Ilona matematikaverseny
2023.11.27. Karácsonyi ünnepi projekt kezdete (Kossuth)
2023.11.27. Adventi gyertyagyújtások
2023.11.30. A tanulók jelentkezése a központi írásbeli felvételi vizsgára
2023.12.01. Mesemondó verseny, Christmas Party Kossuth
2023.12.06. Mikulás Kossuth, Mikulás műsorok, Mikulás-kupák
2023.12.14-21. Karácsonyi témahét Szabadság tér
2023.12.15. Luca-bál Széchenyi
2023.12.19. Bolhapiac (Szabadság tér), Karácsony a napköziben Széchenyi
2023.12.21. Téli szünet előtti utolsó tanítási nap, Iskolai karácsonyi ünnepség
2023.12.22-2024.01.07. Téli szünet
2024.01.09. Netfit mérés – folyamatosan
2024.01.10-17. Osztályozóvizsgák
2024.01.12. Bólyai Természettudományi csapatverseny
2024.01.17. Osztályozó értekezlet
2024.01.19. Első félév utolsó tanítási napja
2024.01.19. Magyar kultúra napja Széchenyi
2024.01.19. SZK szülői értekezlet
2024.01.20. Központi írásbeli felvételi vizsgák
2024.01.25. Magyar Kultúra Napja
2024.01.29-02.02. Szülői értekezlet 1-4. évfolyam
2024.01.30. Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák
2024.02.05-09. Szülői értekezletek a felső tagozaton
2024.02.07. Iskola-előkészítő indítása
2024.02.09. Kiszézés – napközi Szabadság
2024.02.09. Valentin-napi vetélkedő és bál – Kossuth
2024.02.13. Teremfoci-osztályok közötti bajnokság
2024.02.14. Valentin nap Széchenyi
2024.02.16. Farsang-ovisok meghívásával Szabadság
2024.02.16. Farsangi bál Széchenyi
2024.02.19. 2. tanítás nélküli munkanap – nevelési értekezlet
2024.02.21. Tanulói adatlapok továbbítása
2024.02.23. A kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emléknapja
2024.02.27. Zsinórlabda-osztályok közötti bajnokság
2024.03.04. Szóbeli felvételi vizsgák kezdete
2024.03.04. Mérési időszak kezdete
2024.03.04-08. Pénz7
2024.03.08. Nőnapi köszöntő Széchenyi
2024.03.13. Nyílt nap Széchenyi
2024.03.14. Március 15-ei iskolai ünnepély
2024.03.21-27. Nyuszi ül a fűben – Húsvéti projekt a Széchenyiben
2024.03.22. Húsvéti hagyományok – napközi Szabadság
2024.03.26. Szépolvasó verseny Szabadság
2024.03.27. No Backpack Day Széchenyi
2024.03.27. Tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap
2024.03.28-04.07. Tavaszi szünet
2024.04.08-10. Tanulói adatlapok módosítása
2024.04.08-12. Digitális Témahét
2024.04.09. Helyesíró verseny 4. évfolyam
2024.04.10. Medvematek
2024.04.15. Határtalanul kirándulás
2024.04.16. Emlékezés a holokauszt áldozataira Széchenyi
2024.04.18-19. Leendő elsősök beiratkozása
2024.04.19. Leskelődő – leendő elsősök látogatása Széchenyi utca
2024.04.19. Leendő elsősök beiratkozása
2024.04.20. Vivicittá Városvédő futás
2024.04.22-26. Fenntarthatósági témahét
2024.04.23. Helyesíró verseny 3.évfolyam
2024.04.24. SZK szülői értekezlet
2024.04.29-05.03. Szülői értekezlet 1-4. évfolyam Széchenyi
2024.05.06-10. Szülői értekezlet Szabadság, Kossuth, Széchenyi felső tagozat
2024.05.10. GÁLA (Szabadság, Kossuth)
2024.05.14. Hangszerbemutató
2024.05.20. Etika/Hit-és erkölcstan nyilatkozatok leadása
2024.05.21-24. Tudományos témahét Kossuth
2024.05.31. Papírgyűjtés Széchenyi
2024.06.03. Mérési időszak vége
2024.06.04. Nemzeti összetartozás napja
2024.06.08. Epres Gála Széchenyi utcai telephely
2024.06.10-14. Osztályozóvizsgák
2024.06.12-13. Tanulmányi kirándulások, Erzsébet tábor -Szabadság tér
2024.06.14. 3. tanítás nélküli munkanap: Osztályozó értekezlet
2024.06.17. 4. tanítás nélküli munkanap – DÖK nap
2024.06.17-21. Játék témahét Szabadságtér
2024.06.20. Pünkösdi lovagi torna – napközi Szabadság
2024.06.21. Utolsó tanítási nap
2024.06.21. Tanévzáró, Ballagás – Szabadság, Kossuth
2024.06.22. Ballagás és tanévzáró Széchenyi utca
2024.06.24. Tábor
2024.08.21-25. Javítóvizsgák

1 2 3 4 6







Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!