2014. május 10-én tartottuk Széchenyi utcai telephelyünkön a Diákönkormányzati napot. Tanulóink különböző programokon vehettek részt: játék, fonalfonás, fonalkép készítés, foci, papírvirág készítés.
Mindenki nagyon jól érezte magát ezen a napon.
Fotók
Május 20-án tagozatunkon Akács Zsolt rendőralezredes, a monori rendőrkapitányság előadója – három témakörben (bűnmegelőzés, internet, közlekedés) – tájékoztatást tartott alsós kisdiákjainknak arról, hogyan kerüljék el a rájuk leselkedő veszélyeket.
A különböző témakörökben elhangzott tanácsok a következők: (tovább…)
Május 15-én nagy érdeklődés közepette tartottuk meg iskolánk „Ki – Mit – Tud?” vetélkedőjét.
A már hagyománnyá vált vetélkedőn a három telephelyről közel ötven tanuló lépett fel. Tánc, zene és próza kategóriában. A zsűri a legjobb produkciókat a Gálán való fellépés lehetőségével jutalmazta.
A gálára bejutott műsorszámok: (tovább…)
Kedves Gubányi Károly szimpatizánsok!
Még 800 szavazat hiányzik ahhoz, hogy a jelenlegi állás szerint iskolánk bekerüljön a Zöldsuli pályázat első hat helyezettje közé.
Emlékeztetőül írom,hogy az a 6 iskola aki a legtöbb szavazatot kapja biztos nyertese 500 ezer forintnak, amelyet az iskolaudvar zöldítésére használhat. Jelenleg 12. helyen állunk. Ha neked is fontos, hogy a nálunk tanuló diákok zöld, igényes környezetben töltsék mindennapjaikat, kérlek szavazz iskolánkra a: http://cetelemzoldsuli.hu honlapon. (Nem nehéz, max. 5 percet vesz igénybe.) Szavazni május 21-ig (szerdáig) lehet!
Kedves volt diákok, szimpatizánsok, pilisiek szavazzatok és buzdítsátok erre ismerőseiteket is!
Előre is köszönünk minden egyes szavazatot és továbbra is reméljük, hogy jövőre, már egy zöldebb iskolában indíthatjuk a tanévet!
Május 10-én az iskola Diák Önkormányzati Napjának keretében „természetvédelmi napot” tartottunk.
Tagozatunk szombati munkanapját a madarak és fák társaságában változatos programokkal töltöttük.
(tovább…)