Bár ünnepségünkön már augusztus 29-én megnyitottuk az új tanévet, a gyermekek számára a tényleges munka ma veszi kezdetét.
A 2014/15-ös tanév 181 tanítási nappal megkezdődött!
Minden kedves DIÁKUNKNAK és KOLLÉGÁNKNAK
SIKEREKBEN GAZDAG Boldog Új (Tan-)Évet Kívánunk!!
Augusztus 20. az államalapítás ünnepe.
A magyar államiság alappillére, az állam működésének elengedhetetlen tényezője a közoktatás. Erről is emlékezzünk meg ezen az ünnepen!
Értesítünk minden kedves Szülőt és Diákot, hogy szeptember elsején – hétfőn – csak három órát tartunk. (Tehát a tanítás 10.45-kor ér véget.) Ezen a napon még nem lesz sem napközi, sem menza .
Szeptember másodikától, már a szokásos módon szervezzük az étkezést, a napköziben és a menzán is.
Az étkezések igénylésének és lemondásának módjáról később tájékoztatjuk Önöket!
Iskolavezetés
Mivel lassan – lassan kezdetét veszi a 2014/15-ös tanévünk közzétesszük a legfontosabb információkat!
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a tanévnyitó ünnepségünket
2014. augusztus 29-én (péntek) 18 órai kezdettel
a sportpályán tartjuk, melyre mindenkit szeretettel
várunk.
Továbbá, tájékoztatjuk a Kedves Szülőket, hogy a tankönyveket az első tanítási napon (szeptember 1.) kapják meg a gyermekek az iskolában.
Kérjük, hogy gyermeke az első tanítási napra hozza magával
az ingyenességre jogosító iratot vagy a befizetett csekket.
A szünet hátralévő részében mindenkinek kellemes pihenést és sok napsütést kívánunk!
Iskolavezetés
Bár elkezdődött a VAKÁCIÓ. iskolánkban az élet még sem állt meg teljesen!
Minden szerdán 9 – 12 óráig ügyeletet tartunk az iskola Kossuth utcai épületében!
Hivatalos ügyekkel az iskolavezetés ebben az időpontban tud foglalkozni.
Mindenkinek kellemes nyaralást, jó időt és élményekben gazdag pihenést kívánunk!