Papírgyűjtés
Publikálva: 2021. szeptember 30.
Iskolánk újra papírgyűjtést szervez!
Ideje: 2021. 10. 01. péntek, 14-18 ó.
10. 02. szombat, 9-12 ó.
Helye: A Kossuth úti és Szabadság téri telephely tanulói a megszokott helyen, a piac tér hátsó udvarában, a bölcsőde felől,
a Széchenyi utcai telephely tanulói az iskola udvarán adhatják le a hulladék papírt.
Bízunk benne, hogy a korábbi évekhez hasonló nagy lelkesedést fogunk tapasztalni!
Határtalanul kirándulás 2021
Publikálva: 2021. szeptember 29.
Az első napon Körösfőn csodálták meg a református templomot, majd Kolozsváron ismerkedtek meg a város magyar vonatkozású nevezetes épületeivel, köztéri alkotásaival helyi vezető kalauzolásával. A második napon a Medve-tónál tettek sétát Szovátán, majd Parajdon fedezhették fel a sóbányát, ezt követően a Sószoros tanösvényén kalandoztak. Korondon betekintést nyerhettek egy sóvágó munkájába és beleshettek egy fazekasmester műhelyébe is. A harmadik napon Farkaslakán és Szejkefürdőn jártak, ahol Tamási Áron és Orbán Balázs sírjánál helyeztek el koszorút a diákok. Székelyudvarhelyen megismerkedhettek a fényképészet rejtelmeivel Európa egyetlen élő Napfény Műtermében. Ugyanezen a napon délután a Madarasi Hargitára, a székelyek 1800 m magas hegyére jutottak el a kirándulók. A traktoros utazás nagyon hangulatosan telt a rossz idő ellenére is, közben a helyiek által készített kürtőskalácsok is elfogytak. A Boróka néptáncegyüttes fiatal táncosai segítségével fergeteges táncos mulatsággal zárták a napot a nyikómalomfalvai szálláson. A zárónapon Bögözön csodálhatták meg a református templom freskóit, majd Fehéregyházán jártak, ahol koszorút helyeztek el a Petőfi-emlékműnél, előadást hallgathattak meg a szabadságharc eseményeiről. Az utazás utolsó megállója Segesvár volt, ahol helyi vezető segítségével ismerkedhettek a város legnevezetesebb látnivalóival.
A kirándulás minden résztvevő számára felejthetetlen pillanatokat, új barátokat és ismereteket, életre szóló élményeket adott.
Állatkerti kirándulás
Publikálva: 2021. szeptember 23.
Szeptember 13-án az önkormányzat közreműködésével iskolánk 3 telephelyéről 46 gyermek vett részt – a már hagyományos – őszi állatkerti kiránduláson. A Budapesti Állatkert területének nagy részét két csoportra bontva jártuk be. A gyerekek a séta során ismerkedtek az állatokkal miközben a hatékony információ szerzés érdekében egy feladtlapot is kitöltöttek.
A sikeres munkát végzők között kisebb ajándékok kerülnek kiosztásra október 4-én az állatok világnapján.
Ezen kívül elsősegélynyújtási és közlekedési alapismereteket sajátíthattak el, illetve ügyességi feladatokat végezhettek,különböző zöldségeket és salátákat kóstolhattak, majd a túra végén a Nagykorallzátony játszótéren ugrálhattak.
Az eseménydús nap végeztével az önkormányzat által bérelt busszal utaztunk haza.
Ezúton is köszönjük a Pilisi Önkormányzat által nyújtott lehetőséget, amely sok gyermekünknek adott kellemes, maradandó és hasznos élményt, segítséget a vidám tanévkezdéshez!
Köszönet a felnőtt kísérőknek: Bajnóczi Ildikó, Nagy Csilla, Izzés Szilvia, Szamosfalvi Attila.
Tájékoztató!
Publikálva: 2021. augusztus 17.
Tanévnyitó ünnepély időpontja:
Széchenyi utcai telephelyen szeptember 01-én
8 órakor,
Szabadság téri és Kossuth telephelynek
szeptember 01-én 9 órakor lesz a Kossuth telephelyen.
Az alsós gyerek az osztálytermükben gyülekeznek 8 órától. ¾ 9-kor a tanító nénivel fognak átsétálni az évnyitóra.
Első tanítási nap: szeptember 01. Ezen a napon 12 óráig tartózkodnak a gyerekek az iskolában. Ebéd és napközi ezen a napon még nem lesz.
Kérem, a gyerekek hozzanak táskát, mert a tankönyvek ekkor kerülnek kiosztásra.
Az elsős gyerekek szeptember 01-én 17 órakor kezdődő szülői értekezleten kapják meg a tankönyveket.
Tájékoztató iskolakezdési támogatásról
Publikálva: 2021. július 19.
Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy évente egy alkalommal, a
tanévkezdéssel járó többletkiadások enyhítése érdekében a pilisi
lakóhellyel vagy életvitelszerű tartózkodási hellyel rendelkező szülő
(törvényes képviselő) 2021.július 01. és 2021. szeptember 30. között
iskolakezdési támogatást igényelhet.
Az önkormányzat támogatásban részesíti azt a legalább 24 hónapja pilisi
életvitelszerű bejelentett lakóhelyű vagy életvitelszerű bejelentett
tartózkodási helyű általános iskolai és középiskolai tanulmányokat folyató
gyermeket (kivéve a magántanulókat), akinek a családban az egy főre
jutó havi jövedelem nem haladja meg a 142.500.-Ft-ot. A támogatás
mértéke:10.000.-Ft/gyermek.
A kérelemhez csatolandó dokumentumok: jövedelemigazolás (kérelem
benyújtása előtti hónap nettó jövedelemről), középiskolai nappali rend
szerint tanulmányokat folytató és általános iskolai tanulmányokat
folytató, de nem pilisi oktatási intézményben járó tanulók esetében
tanulói jogviszonyigazolás.
A kérelem a Pilisi Polgármesteri Hivatal Szociális Irodáján nyújtható be
hétfőnként 8 és 12 óra, valamint 13 és 17:30 között, csütörtökönként 8
és 12 óra, valamint 12:30 és 16 óra között. A támogatással
kapcsolatosan bővebb információ a 29/696-313 telefonszámon kérhető.
Továbbá felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a Polgármesteri Hivatal 2021.
július 26. napjától-2021. július 30. napjáig igazgatási szünet miatt
zárva tart, így a kérelmek beadásánál erre legyenek figyelemmel!