Gubányi Károly Általános Iskola
Gubányi vetélkedő
Publikálva: 2022. december 2.

2022. november 14-én került megrendezésre iskolánk Kossuth utcai telephelyén a már hagyományosnak számító Gubányi vetélkedő. Mint minden évben, most is az ötödikesek mérték össze tudásukat. Az előzetesen kapott irodalom alapján készültek fel a 4 fős csapatok iskolánk névadójának életéből, munkásságából. Öröm volt látni, hogy milyen izgalommal oldották meg a különböző típusú feladatokat és számolták az értük kapott pontokat. A végeredmény is nagyon szoros lett, hiszen mind az öt csapat nagyon alaposan felkészült. Ebben az évben az 5. a osztály lett a győztes. Az eredményhirdetésnél iskolánk igazgatójától, Járai Beatrixtól vehették át a gyerekek az okleveleket és a jutalmakat. A jó hangulatú délután egy közös fotóval zárult az „Ikerfenyő” falnál.


Beszámoló a Zenebarátok napjáról
Publikálva: 2022. november 18.

Idén november 11-én, pénteken volt a Zenebarátok napja, Jansik Ildikó tanár néni, Slama György tanár bácsi és a 6. a osztály tanulóinak szervezésében. A hangtechnikában a 7.a osztályos Weisz Barnabás és Kovács Zalán segítettek. Remek volt a hangulat.

A műsort Fodor Rebeka konferálta fel, majd Dobai Emma nyitotta azt meg, zongorázással. Jansik Ildikó tanár néni beénekeltetett, majd népdalokat énekeltünk, amiket Kresják Gréta és Sziráki Ádám fuvolán kísért. Az énekekhez néhányan ritmushangszereken is játszottak, őket Nagy Dávid cajon dobon vezette. Ezt követően Slama György tanár bácsi előadta zongorán Johann Sebastian Bach csodás korál előjátékát. Végül elénekeltük a ’Nem vagyok én senkinek sem adósa’ című dalt, Kodály Zoltán Kállai kettőséből. Utána a Kahoot következett, amely közben felpörgött a hangulat. A versenyt Szűcs Levente és Léh Roland, 7. a osztályos tanulók nyerték. A program lezárásaként mindenki kapott egy Mozart golyót, a Kahoot nyertesei külön jutalmat vihettek haza.

Először vettem részt ilyen programon és nagyon jól éreztem magam. Remélem, hogy jövőre is lesz Zenebarátok napja. Minden segítőnek köszönjük a közreműködést!

Varga Bálint, 6. a


Tájékoztatás sztrájkkal kapcsolatban
Publikálva: 2022. november 17.

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2022. november 18-án iskolánkban több kolléga sztrájkra készül.

A sztrájkkal érintett osztályok tanulóinak szüleit a KRÉTA rendszeren keresztül értesítettük a tudnivalókról.

A sztrájkkal nem érintett osztályok tanulóinak normál tanítási napja lesz, az esetleges tanulói hiányzásokat ezen a napon is az iskola Házirendje szerint szülői vagy orvosi igazolással szükséges igazolni.


Tájékoztatás sztrájkkal kapcsolatban
Publikálva: 2022. október 26.

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2022. október 27-én iskolánkban több kolléga egyórás sztrájkra készül.

A sztrájkkal érintett osztályok tanulóinak szüleit a KRÉTA rendszeren keresztül értesítettük a tudnivalókról.

A sztrájkkal nem érintett osztályok tanulóinak normál tanítási napja lesz, az esetleges tanulói hiányzásokat ezen a napon is az iskola Házirendje szerint szülői vagy orvosi igazolással szükséges igazolni.


Pályaorientációs nap a Széchenyiben
Publikálva: 2022. október 21.

Október 15-én, szombaton pályaorientációs napot tartottunk az iskolában. Diákjaink közelebb kerülhettek egy-egy szakma szépségéhez, nehézségeihez. Bepillantást nyerhettek a vasutas, edző, fodrász, rendőr, tűzoltó, kozmetikus, könyvtáros, egészségügyi dolgozó, hegesztő, és a terrorelhárítás munkájába. Előadóink lelkesen meséltek mindennapjaikról.

Kicska Tamás az edző feladatairól, felkészüléséről tartott előadást. Ez a téma elsősorban a fiúkat vonzotta.

Stiffl Béla Dániel a vasúti sorompók, a váltók ismeretlen világába vezette el diákjainkat. A mindennapokban is hasznos ismereteket adott át a tanulóknak.

Kurucz Hrobár Éva fodrász megmutatta, milyen eszközökkel dolgozik. A lányoknak hajat font, a fiúknak frizurát igazított.

Fehér Zsuzsanna, könyvtáros a könyvek rendszerezéséről mesélt, és a könyvtáros feladatairól.  Megismerkedtek olyan könyvvel, amit még kézzel másoltak.

Hadas Aranka a kozmetikus fontosságát hangsúlyozta. Keze nyomán megszépülnek az emberek. Tanácsokat kaphatnak, hogy miért fontos a helyes táplálkozás, mit kell tenni bőrünk egészsége érdekében.  Milyen sokat és sokfélét kell tanulni annak, aki ezt a szakmát választja.

A Kulcsár Zsolt és Ubrankovics Ádám magukkal hoztak néhány felszerelést a monori tűzoltó laktanyából. Felpróbálhatták a diákok a tűzoltócsizmát, a sisakot, kipróbálhatták milyen légzőkészülékkel a hátukon sétálni. A gyerekek beülhettek a katasztrófavédelem autójába.

Intézményünk iskolarendőre, Szabó Márk Károly mesélt a rendőri munkáról.  Előadása során – a korosztálynak megfelelő, kötetlen stílusban – ismertette az iskolán belül is érvényes törvényi szabályokat. Az előadás praktikus tanácsokkal és viselkedési szabályokkal is ellátta a gyerekeket, akik közben kérdezhettek is. Mivel az érdeklődés az idő lejárta után sem lankadt, az előadó megígérte, hogy visszatér és további kérdésekre is szívesen válaszol majd.

Oláh Mariann az egészségügyben végzett munka szépségeivel és nehézségeivel ismertette meg a tanulókat. Mutatott alapvető fogásokat sérülések ellátására, megismertette a gyerekeket az elsősegélynyújtás alapjaival.

Varga Nóra és Varga Zoltán, ők a budapesti rendőrség terrorelhárítási részén dolgoznak. Arról meséltek, hogy munkájuk milyen komoly felkészüléssel, feladatokkal, vizsgákkal jár együtt. Mennyire fegyelmezett, felelősségteljes magatartást kíván ez a szakma. Zoli bácsi második szakmájáról is szívesen beszélt.  Szabadidejében hegesztő. Hozott magával a munkája során használt eszközöket, amit fel- és kipróbálhattak a tanulók.

Élményekkel gazdag napot zártunk. S talán kedvet kaptak tanulóink valamelyik szakmához.

 

 









Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!