Az idei tanév sem indult izgalmasabbnál izgalmasabb programok nélkül iskolánk Széchenyi utcai telephelyén.
Szeptember 20-án az első osztályos diákjaink a Csibeavató keretében tiszteletbeli gubányisokká váltak. Bánné Eszes Katalin vezetésével kalandos kihívásokon keresztül nyerhették el a tanulók ezt a nagy dicsőséget. Külön öröm, hogy az elsősök segítségére voltak a második osztályos diákjaink. A mesébe foglalt varázslatos kaland során megmérették magukat a Gubányi farm kiscsibéi énekben, táncban, ügyességi próbákban és ezeken túl izgalmas útjuk során új barátokra is szert tehettek. Szerencsére minden kiscsibe épségben a tanyára ért, rengeteg izgalmat és próbát követően.
Az esemény lezárásaként a gyerekek együtt harsogták az esküt, mely fogadalommal teljes jogú gubányisok lettek. A hamarosan kirepülő nyolcadikos diákok feltűzték a csibejelvényt az újabb generáció szíve fölé, hogy sose felejtsék, már ők is közénk tartoznak.
Ingyenes angol középfokú nyelvvizsga felkészítő foglalkozás diákoknak és érdeklődő szülőknek, melyet Rádai Péter tanár úr tart az Euroexam Nyelvvizsga Központ képviseletében.
Időpont: 2023. október 4-én 8 óra
Helye: Gubányi Károly Általános Iskola (2721 Pilis, Kossuth Lajos út 30.)
Iskolánk angolul tanuló diákjait szeretettel várjuk!
A Széchenyi utcai telephelyen az utóbbi időben nagyon sok olyan fejlesztés történt, ami azt a célt szolgálta, hogy a tanulók otthonos, barátságos környezetben tölthessék el a napjaikat. Az iskolaudvar új térkő-műfű burkolatot kapott 2021 nyarán, kialakításra került az iskolakert, aminek a kerítése a nyár folyamán újulhatott meg a karbantartónk munkájának köszönhetően, megtörtént a tornaterem kerítésének újrafestése is az iskola dolgozóinak segítségével.
Az elmúlt tanév végén a CPI Facility Management Kft. nagy értékű festékcsomagot ajánlott fel telephelyünknek, így szintén a nyári szünetben szülők és az iskolai dolgozók segítségével elkészült az aszfaltfestés. A színes, szórakoztató és fejlesztő jellegű játékok elősegítik a szabadidő hasznos eltöltését. A tanévnyitó ünnepélyen a felajánló cég képviselője is részt vett. Nemcsak kedves szavakkal köszöntötte a tanulókat, hanem még egy ajándékcsomagot is átadott, amiben különféle sporteszközök, kreatív foglalkozásokon használható alapanyagok is megtalálhatók.
Köszönjük szépen a felajánlásokat és mindenkinek az önzetlen segítséget, aki hozzájárult a kivitelezési munkákhoz!
| 2023.08.22-28. | Javító-, osztályozó-, különbözeti vizsgák |
| 2023.08.29. | SZK szülői értekezlet |
| 2023.08.29-30. | Iskolaelőkészítő |
| 2023.09.01. | Első tanítási nap, tanévnyitó, szülői értekezlet az első évfolyamon |
| 2023.09.04-06. | Szülői értekezlet Szabadság tér, Kossuth út |
| 2023.09.05. | Iskolakert gondozása |
| 2023.09.08. | TMO élménynap, Medvematek, Őszi napközi nyitogató |
| 2023.09.11-15. | Szülői értekezlet Széchenyi alsó tagozat |
| 2023.09.11-13. | Erzsébet kirándulás |
| 2023.09.13. | RSZTOP tanszercsomagok osztása |
| 2023.09.13-15. | János vitéz |
| 2023.09.18-22. | Szülői értekezlet Széchenyi felső tagozat, Kossuth út |
| 2023.09.19. | Csibeavató Széchenyi |
| 2023.09.22. | Autómentes nap Széchenyi |
| 2023.09.27. | Csibeavató Szabadság tér |
| 2023.09.28. | Sulizsák |
| 2023.09.29. | GUKA Regionális Mezei Futóverseny, Magyar Diáksport Napja |
| 2023.09.29. | Puttonyos szüreti verseny – napközi nyitogató Szabadság tér |
| 2023.10.04. | Állatok világnapja Kossuth |
| 2023.10.04. | Pályaorientációs mérés |
| 2023.10.05-06. | Papírgyűjtés Kossuth, Szabadság tér |
| 2023.10.06. | Aradi vértanúk emléknapja |
| 2023.10.06. | Papírgyűjtés Széchenyi |
| 2023.10.13. | Bolyai Matematika csapatverseny |
| 2023.10.13. | 1. tanítás nélküli munkanap: pályaorientációs nap |
| 2023.10.16. | Kézmosás világnapja Széchenyi |
| 2023.10.18. | Szülői értekezlet az első évfolyamon |
| 2023.10.19. | Rumini színházi előadás |
| 2023.10.20. | Iskolai ünnepély október 23. |
| 2023.10.24. | Origami világnap Széchenyi |
| 2023.10.24-27. | Őszi témahét Széchenyi |
| 2023.10.25. | Rendhagyó történelem, irodalom, ének, műv. Tört. Óra a Fiumei sírkertben |
| 2023.10.26. | Zenebarátok napja (Kossuth) |
| 2023.10.27. | Őszi szünet előtti utolsó tanítási nap |
| 2023.10.28-11.05. | Őszi szünet |
| 2023.11.10. | Márton napi vigasságok – napközi Szabadság |
| 2023.11.10. | Bolyai magyar verseny |
| 2023.11.11. | Elsősegély verseny |
| 2023.11.14. | Író olvasó találkozó |
| 2023.11.14. | Gubányi vetélkedő 5. évfolyam, Házi asztalitenisz verseny indítása |
| 2023.11.15. | Házi szépolvasási verseny Széchenyi |
| 2023.11.17. | Pályaválasztási nap (Buli) Kossuth |
| 2023.11.17. | Zenebarátok napja Széchenyi |
| 2023.11.20. | Zrínyi Ilona matematikaverseny |
| 2023.11.27. | Karácsonyi ünnepi projekt kezdete (Kossuth) |
| 2023.11.27. | Adventi gyertyagyújtások |
| 2023.11.30. | A tanulók jelentkezése a központi írásbeli felvételi vizsgára |
| 2023.12.01. | Mesemondó verseny, Christmas Party Kossuth |
| 2023.12.06. | Mikulás Kossuth, Mikulás műsorok, Mikulás-kupák |
| 2023.12.14-21. | Karácsonyi témahét Szabadság tér |
| 2023.12.15. | Luca-bál Széchenyi |
| 2023.12.19. | Bolhapiac (Szabadság tér), Karácsony a napköziben Széchenyi |
| 2023.12.21. | Téli szünet előtti utolsó tanítási nap, Iskolai karácsonyi ünnepség |
| 2023.12.22-2024.01.07. | Téli szünet |
| 2024.01.09. | Netfit mérés – folyamatosan |
| 2024.01.10-17. | Osztályozóvizsgák |
| 2024.01.12. | Bólyai Természettudományi csapatverseny |
| 2024.01.17. | Osztályozó értekezlet |
| 2024.01.19. | Első félév utolsó tanítási napja |
| 2024.01.19. | Magyar kultúra napja Széchenyi |
| 2024.01.19. | SZK szülői értekezlet |
| 2024.01.20. | Központi írásbeli felvételi vizsgák |
| 2024.01.25. | Magyar Kultúra Napja |
| 2024.01.29-02.02. | Szülői értekezlet 1-4. évfolyam |
| 2024.01.30. | Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák |
| 2024.02.05-09. | Szülői értekezletek a felső tagozaton |
| 2024.02.07. | Iskola-előkészítő indítása |
| 2024.02.09. | Kiszézés – napközi Szabadság |
| 2024.02.09. | Valentin-napi vetélkedő és bál – Kossuth |
| 2024.02.13. | Teremfoci-osztályok közötti bajnokság |
| 2024.02.14. | Valentin nap Széchenyi |
| 2024.02.16. | Farsang-ovisok meghívásával Szabadság |
| 2024.02.16. | Farsangi bál Széchenyi |
| 2024.02.19. | 2. tanítás nélküli munkanap – nevelési értekezlet |
| 2024.02.21. | Tanulói adatlapok továbbítása |
| 2024.02.23. | A kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emléknapja |
| 2024.02.27. | Zsinórlabda-osztályok közötti bajnokság |
| 2024.03.04. | Szóbeli felvételi vizsgák kezdete |
| 2024.03.04. | Mérési időszak kezdete |
| 2024.03.04-08. | Pénz7 |
| 2024.03.08. | Nőnapi köszöntő Széchenyi |
| 2024.03.13. | Nyílt nap Széchenyi |
| 2024.03.14. | Március 15-ei iskolai ünnepély |
| 2024.03.21-27. | Nyuszi ül a fűben – Húsvéti projekt a Széchenyiben |
| 2024.03.22. | Húsvéti hagyományok – napközi Szabadság |
| 2024.03.26. | Szépolvasó verseny Szabadság |
| 2024.03.27. | No Backpack Day Széchenyi |
| 2024.03.27. | Tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap |
| 2024.03.28-04.07. | Tavaszi szünet |
| 2024.04.08-10. | Tanulói adatlapok módosítása |
| 2024.04.08-12. | Digitális Témahét |
| 2024.04.09. | Helyesíró verseny 4. évfolyam |
| 2024.04.10. | Medvematek |
| 2024.04.15. | Határtalanul kirándulás |
| 2024.04.16. | Emlékezés a holokauszt áldozataira Széchenyi |
| 2024.04.18-19. | Leendő elsősök beiratkozása |
| 2024.04.19. | Leskelődő – leendő elsősök látogatása Széchenyi utca |
| 2024.04.19. | Leendő elsősök beiratkozása |
| 2024.04.20. | Vivicittá Városvédő futás |
| 2024.04.22-26. | Fenntarthatósági témahét |
| 2024.04.23. | Helyesíró verseny 3.évfolyam |
| 2024.04.24. | SZK szülői értekezlet |
| 2024.04.29-05.03. | Szülői értekezlet 1-4. évfolyam Széchenyi |
| 2024.05.06-10. | Szülői értekezlet Szabadság, Kossuth, Széchenyi felső tagozat |
| 2024.05.10. | GÁLA (Szabadság, Kossuth) |
| 2024.05.14. | Hangszerbemutató |
| 2024.05.20. | Etika/Hit-és erkölcstan nyilatkozatok leadása |
| 2024.05.21-24. | Tudományos témahét Kossuth |
| 2024.05.31. | Papírgyűjtés Széchenyi |
| 2024.06.03. | Mérési időszak vége |
| 2024.06.04. | Nemzeti összetartozás napja |
| 2024.06.08. | Epres Gála Széchenyi utcai telephely |
| 2024.06.10-14. | Osztályozóvizsgák |
| 2024.06.12-13. | Tanulmányi kirándulások, Erzsébet tábor -Szabadság tér |
| 2024.06.14. | 3. tanítás nélküli munkanap: Osztályozó értekezlet |
| 2024.06.17. | 4. tanítás nélküli munkanap – DÖK nap |
| 2024.06.17-21. | Játék témahét Szabadságtér |
| 2024.06.20. | Pünkösdi lovagi torna – napközi Szabadság |
| 2024.06.21. | Utolsó tanítási nap |
| 2024.06.21. | Tanévzáró, Ballagás – Szabadság, Kossuth |
| 2024.06.22. | Ballagás és tanévzáró Széchenyi utca |
| 2024.06.24. | Tábor |
| 2024.08.21-25. | Javítóvizsgák |
Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola