Gubányi Károly Általános Iskola
Ifjú Zenebarátok Napja 2023
Publikálva: 2023. december 9.

Az idei „Ifjú Zenebarátok Napját 2023. november 17-én tartottuk a Gubányi Károly Általános Iskola Széchenyi utcai telephelyén.

A gyerekek ez alkalommal az afrikai ritmushangszerek, dobok világába kaptak betekintést. Ebben Suller Ildikó és ifjú tanítványa/zenésztársa segítette az egybegyűlteket.

Ildikó részletes ismertetője minden egyes hangszerről nagyon érdekes és figyelemfelkeltő volt. Volt többféle „djembe”, sámándob, „handpan” és még rengeteg érdekesség. A hangszerek természetesen meg is szólaltak és igazi afrikai hangulatot teremtettek a tornaterem falai között, miközben a meghívott előadó a hangszerek történeteivel és részleteivel színesítette az előadást.

A legtöbbet a „djembe” hangját lehetett hallani, hiszen ennek a hangszernek a segítségével tartott hosszabb bemutatót Ildikó és társa. Sőt a „dobszólók” után a bátrabbak ki is próbálhatták a hangszereket, a legbátrabbak pedig – a hozzáértő segítségével – még zenekart is alakíthattak, így a két- három tagú társulások is szórakoztatták az egybegyűlteket. Ezt a lehetőséget a tanárok is kipróbálták és összeállt egy Bobák Melinda, Török Melinda és Puskás László Péter alakította trió!

Sajnos az időt hiába is próbálta volna bárki megállítani, lelassítani, az nagyon gyorsan elszaladt. Minden résztvevő szívesen hallgatta, csodálta vagy ütötte volna még az afrikai dobokat, hiszen nem minden nap kerülhet egy földi halandó afrikai hangszerek közelébe, hacsak nem éppen Afrikában él.


Gubányi vetélkedő
Publikálva: 2023. november 24.

November 14-én került megrendezésre a vetélkedő. Ahogy az előző években, most is az 5. évfolyam osztályai vettek részt benne.  Öt lelkes csapat bizonyította  tudását iskolánk névadójának életéből, munkásságából.  Felkészültségüket mutatta, hogy a feladatok megoldása közben nagyon szoros verseny alakult ki. A vidám hangulatú délután a következő eredménnyel zárult.

  1. 5.e
  2. 5.c
  3. 5.a/1
  4. 5.b
  5. 5.a/2

Gratulálunk a versenyen résztvevőknek!

-Babicz Mária


Szépolvasási verseny a Széchenyiben
Publikálva: 2023. november 19.

November 15–én immár sokadik alkalommal rendeztünk versenyt diákjaink között.  Két korcsoportban mérték össze olvasási képességeiket: 4–5. és 6-7-8. évfolyamokon.

Hozott és ismeretlen szöveg alapján hasonlította össze a zsűri tudásukat. Tanulóink lelkiismeretesen felkészültek a megmérettetésre.  Hallhattunk mese– és regényrészleteket, komolyakat éppúgy, mint tréfásakat.  Egy dologban azonban mindenki megegyezett: nagyon izgultak.

Az iskolánk pedagógusaiból álló háromtagú zsűri az értékelésnél a szöveghű és értő olvasást, az írásjelek, szövegfonetikai eszközök pontos követését, a hangulatos felolvasást pontozta. Fontos volt a megfelelő hangerő, hangszín, tempó.

A következő eredmények születtek:

4-5. évfolyam:

  1. Bodor Enikő
  2. Béres Bálint
  3. Martocsány Erik

 6–7–8 . évfolyam:

  1. Gados Diána
  2. Danits Vivien
  3. Erdős Andrea

Gratulálunk minden résztvevőnek!


Séta a Nemzeti Sírkertben
Publikálva: 2023. november 16.

November 8-án a Kossuth utcai telephely 7. és 8. osztályos tanulói látogatást tettek a Fiumei úti
sírkertben. A hangulatos séta keretében felkeresték híres elődeink művészeti alkotásoknak is beillő
síremlékeit. Felsorolni is lehetetlen a sok-sok történelmi hőst, tudóst, művészt, akik eddig csak a
tankönyvekből voltak ismerősek számukra. Megható érzés volt a nevezetes emberek sírjánál
feleleveníteni, mit is tudnak róluk. Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyány Lajos mauzóleumát
belülről is megnézhették. A program Radnóti Miklós és József Attila sírjánál ért véget, ahol diákjaink
közösen elszavalták a költők egy-egy híres versét.

Babicz Mária


Halloween 2023.
Publikálva: 2023. november 13.
A Kossuth telephelyi Diákönkormányzat idén is meghirdette a Halloween-i jelmezes napot, amelynek megrendezésre október 27-én  került sor. Ezen a napon arra kértük diáktársainkat, hogy öltözzenek Halloween jelmezbe. A beöltözőket a Diákönkormányzat cukorkával ajándékozta meg.
Köszönjük mindenkinek, aki jelmezbe bújt!
Diákönkormányzat








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!