A könnyed, sikeres iskolakezdés érdekében tavasszal elkezdett Iskola előkészítő programunkat a nyár utolsó napjaiban zártuk.
A tanévkezdés előtti héten fogadtuk a leendő elsős diákokat nagy izgalommal és kíváncsisággal.
Meghatározó, életre szóló élmény az iskolakezdés a kicsik számára. A szorongásmentes, könnyed iskolakezdés érdekében a móka, a játékosság kapta a legnagyobb hangsúlyt.
Ezeken az alkalmakon a tanulók megismerhették az új társaikat, tanítónénijüket, tudtunk foglalkozni kiemeltebben azokkal a területekkel, amelyek az első osztályban hangsúlyosak lehetnek.
Előtérbe kerültek olyan részképességek, amelyek az indulásnál is és későbbiekben is fontos szerepet játszanak a kisiskolás tanulmányi előmenetelében.
Kicsit betekintettünk a számok világába is és megbeszéltük az iskolás viselkedési szabályokat.
A második napon ragyogó arccal, vidáman, élményekkel gazdagodva búcsúztak el leendő elsőseink.
A jó hangulatnak köszönhetően, a gyerekek örömmel várták a hétfői becsengetést.
Pilis,2024.08.28.
Iskolánk Szabadság téri telephelyén idén nyáron ismét összefogtak a tanítók és a szülők, hogy közösen kifessenek és felújítsanak két tantermet és a tanári szobát. Ez a közös munka már hagyomány az iskolában, hiszen nem először fogunk össze ily módon a gyermekekért. A felújításnak köszönhetően az elsősök most még szebb, barátságosabb környezetben kezdhetik meg az új tanévet. A tantermek világosak és vidámak lettek, ami hozzájárul a diákok jó közérzetéhez és a tanulás hatékonyságához. A tanári szoba megújulásával, a pedagógusok is kényelmesebb, inspirálóbb környezetben dolgozhatnak.
Az összefogás ereje és a közös munka öröme ismét bebizonyította, hogy együtt többre vagyunk képesek.
Augusztus 27-én és 28-án ismét iskola-előkészítő foglalkozáson vehettek részt a leendő elsősök. Nagy izgalommal és érdeklődéssel érkeztek az iskolába. A tavaszi előkészítőhöz hasonlóan több területet érintő tevékenykedésben volt részük. Kézműveskedtek, körjátékoztak, kipróbálták az udvari játékokat, mondókát tanultak, feladatot oldottak meg, labdás játékokat játszottak a tornateremben. A gyerekek mindkét napon remekül teljesítettek, szívesen kapcsolódtak be a rájuk bízott feladatokba, közösségformáló játékokba.
Kökény Mihályné
A nyári ügyeleti napok:
2024. július 10. 9-13 óráig
2024. július 24. 9-13 óráig
2024. augusztus 7. 9-13 óráig
2024. augusztus 21. 9-13 óráig
Kellemes nyarat kívánunk!
Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola