Gubányi Károly Általános Iskola
Papírgyűjtés 2025 ősz – Széchenyi utcai telephely
Publikálva: 2025. október 17.

Iskolánk Széchenyi utcai telephelyén is lezajlott a hagyományos őszi papírgyűjtés.

A hűvös, szeles idő ellenére is voltak, akik kitartottak és hozták az összegyűjtött papírhulladékot talicskával, vagy a szülőket is bevonva autóval.

Mindenkinek köszönjük, aki részvételével bizonyította környezettudatos szemléletét, a közösség iránti elkötelezettségét!


GUKA futás 2025.
Publikálva: 2025. október 9.

Idén is, mint már 8 éve minden szeptember utolsó péntekén iskolánk megrendezte a Gerje tó körüli GUKA futást, melyre most is vártuk a környező iskolák tanulóit is. Idén a korábbinál több vendég érkezett: összesen hét iskola indult négy korcsoportban. Ez azt jelenti, hogy – ahogy az atlétikában szabályos – a 10 és 16 év közötti diákok közül 150-en neveztek be, kétéves korcsoportokban. Az influenzajárvány miatt végül 110 gyerek futott be a célba.

Az összesített pontversenyben Dánszentmiklós vitte haza a kupát, a második helyezést Felsőpakony, a harmadikat pedig a Gubányi szerezte meg. Rajtuk kívül indult még Albertirsa és Monorierdő rendszeres résztvevőkként, valamint Pusztavacs és Inárcs, akik Felsőpakonnyal együtt idén neveztek először. Üdvözöljük őket is a csapatban!

A pálya és a rendezvény helyszíne valamennyire új volt idén, hiszen a tó melletti, nemrég átadott közösségi házban tudtuk megszervezni a várakozást, nevezést, díjátadást. Örömmel vettük ezt az új lehetőséget, mivel így megoldódott a parkolás, mosdóhasználat és várakozás nehézsége is.

Ezt a versenyt azért – is – szeretjük annyira, mert egyrészt nincs nevezési díj viszont minden befutó kap befutócsomagot, így megvalósul egyfajta közösségi csapatszellem is. De közösségépítő olyan értelemben is, hogy a szervező tanári gárda már igazán össze van szokva és mindenki ismeri a részfeladatát: pálya-, díj és csomag előkészítés, pályaőrség, nevezés, rajtolás, befutás, fotózás. Külön köszönet László Attila polgármester úrnak az érmek átadásáért. Nagyszerű érzés így megtapasztalni a közös munka erejét!

A verseny főszervezője és szakmai vezetője Kasa Tibor, technikai vezetője Kovács Péter, pedagógusok.


17. Gerjementi Vadásznapok Albertirsa
Publikálva: 2025. október 8.

Iskolánk 18 fővel képviseltette magát a már hagyományosan megrendezésre kerülő vadászprogramon.
Az október 3-án megrendezésre kerülő gyermek programon a  vadászattal kapcsolatos ügyességi és elméleti feladatokat oldottak meg a környező településekről ideérkező iskolák csapatai.
A feladatok: vadfelismerés, cserkelés, lövészet, vadászati totó és kvíz, illetve képkirakó.
A fennmaradó időt a gyerekek lovaskocsikázással, népi és történelmi gyerekjátékokkal, rohangálással, evéssel – ivással töltötték.
A vendégtálon lilahagymás vaddisznózsíros kenyér, almalé, vadászcsoki szerepelt, de a vadászház kertjében termő alma is remek fogásnak bizonyult.
A kellemesen eltöltött délelőtti programon gyerekeink példásan viselkedtek, külön köszönet a felsős tanulóknak, akik az alsósok irányításában nagy segítségnek bizonyultak.
Szamosfalvi Attila


Rendhagyó irodalom óra
Publikálva: 2025. október 3.

A Kossuth telephely 7. osztályos tanulói szeptember utolsó péntekén rendhagyó irodalomórán vehettek részt. Kovács Judit színész, rendező a Magyar Írószövetség szervezésében arra vállalkozott, hogy ennek a korosztálynak bemutatja Jókai Mórt úgy, ahogyan még nem találkoztak az ismert íróval. A téma apropóját Jókai Mór születésének idei, 200. évfordulója adja. Ez az ünnep jó lehetőség arra, hogy a jól ismert, mégis talán kicsit távolinak tűnő irodalmi óriást jobban megismerjük.

A vállalkozás, hogy kamaszok megbarátkozzanak egy 200 évvel ezelőtti író személyével és megírt alakjaival nem könnyű. A színművész végül azt az utat vállasztotta, ami talán valóban a legközelebb áll a mai fiatalokhoz: a mai kor hőseiből és azok tulajdonságaiból, akcióiból és küzdelmeiből, sikereiből indult ki, majd őket kötötte össze Jókai alakjaival. A Baradlay testvérek és Harry Potter? Tímár Mihály és Pókember? Mi a közös bennük? Elválasztja-e őket a 200 év vagy valójában ugyanazt az utat járták: a bátorság, merészség, jóakarat, igazságosság útját?

Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat közösen, és talán meg is találtuk őket. Kovács Juditnak és Jókai Mórnak köszönhetően a hetedikesek egy órára kiszakadhattak a péntekek megszokott rendjéből és örök kérdésekre irányíthatták a figyelmüket. Jókai Mór alakjai talán nem is olyan távoli világ, hiszen mindenki szeret hallani izgalmas kalandokról és bátor hősökről. Csak el kell olvasni egy-egy történetét vagy megnézni egy Jókai történetet filmen. Érdemes!


Hagyományőrző Csibeavató a Szabadság téren
Publikálva: 2025. október 2.

Ahogy minden tanévben, idén is megrendezésre került a Gubányi Károly Általános Iskolában a Csibeavató ünnepség, melynek keretén belül az első osztályos tanulókat avattuk fel.

A csibeavató megszervezése a második évfolyam feladata volt, melyből nem maradhatott ki a játék, éneklés és az ünnepélyes avatószöveg elismétlése, amit csibés kitűzőkkel és egy kis csipegetni való finomsággal koronáztunk meg. Közel 100 elsős vett részt, akiket a szüleik is eljöhettek megnézni.

A mosolygós, vidám arcokat látva bizonyára mindenki jól érezte magát, és jó szívvel emlékszik vissza erre a napra. Sikeres és boldog iskolai éveket kívánunk a kiscsibéknek!

A második évfolyamos tanítók









Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!