Gubányi Károly Általános Iskola
Valentin-napi vetélkedő
Publikálva: 2025. március 4.

Avagy: összemérték erejüket a fiúk és a lányok

Az idei Valentin-napot – más néven Bálint-nap – a Kossuth telephelyen egy héttel a napja után, február 21-én ünnepelte jókedvű délutáni együttléttel a felső tagozat apraja-nagyja. A készülődés már hetek óta tartott, hiszen a tombolák beszerzése, a díszítés, a büfé megtervezése és beszerzése, a felelős posztok kiosztása időigényes. A nagy napon pedig kulcs pozíciót töltöttek be a 6. osztályok tanulói. Ők készítették elő a termeket a vetélkedőre, a ruhatárra és a büfére. Ők már előbb érkeztek és igyekeztek mindent megtenni, hogy pörgősen, bonyodalom nélkül el tudjon kezdődni a mulatság. Persze az osztályfőnökök, pedagógusok és az iskola segítő dolgozói is kivették a részüket, méghozzá alaposan. A lényeg az összefogás volt, így sikerült úgy együtt mulatni, hogy az mindenkinek öröm volt végül.

A délutánt vetélkedő nyitotta: Babicz Marika néni és Csilló Zsuzsa néni segédletével Kasa Tibi bácsi hangulatos és vicces vezetésével egy-egy csapat fiú és lány mérte össze az erejét tíz különböző furfangos próbatételben. A csapatokban minden egyes osztály képviselte magát, és az összenyitott 3-as/4-es terem megtelt a nézőközönséggel, vagyis a szurkoló osztálytársakkal. A fiúk jól indítottak, üvegdobálásban verhetetlennek bizonyultak, azonban végül a zenei és filmes tudása a lányoknak volt több. Közben pedig egy-egy zacskó tésztából mindkét csapatnak egy végtelen hosszú láncot is kellett fűzniük, ami tovább nehezítette a versenyt. Tibi bácsi hangulatteremtő képessége végül mindenkinek jól jött, nyertesek és vesztesek egyaránt nagyszerűen érezték magukat.

A vetélkedő után a gyerekek megszállták a büfét, ahol Lencsés Andi néni és Sándorné Szamos  Zsuzsa néni hallatlan profi vezetésével, valamint néhány volt diák önkéntes segítségével turbó fokozatban készült a bucis hotdog sült hagymával, mellé pedig üdítő és süti állt a kínálatban. Mind a büfé bevétele, mind a tombolajegyekből befolyt összeg a felső tagozat szépítését-fejlesztését fogja szolgálni, így ezúton is köszönjük ezt a támogatást.

Elkövetkezett a délután második nagyszabású programja, a tombolajegyek kisorsolása, amit Hanákné Reiss Mariann néni, Osztós Györgyi néni és Lencsés Andi néni vezényelt le, szintén profin. Lázas izgalomban várta mindenki, hogy mit dob a szerencse: cicás naptárt vagy sminkkészletet? Autós matricát vagy vonalas füzetet? A nyereményeknél nem a méreten és a pénzbeli értéken volt a hangsúly, hanem a közös játékon és meglepetésen. Mindenki tudott örülni minden apróságnak, a lényeg a nyerés volt. A fődij pedig az elmaradhatatlan torta, ami szintén megtalálta a gazdáját.

A délután táncos bulival zárult. Köszönjük Weisz Barnabásnak és Kovács Zalánnak a hangosításban való technikai segítséget.

Köszönet Csányiné Babicz Anna néninek, a Kossuth telephely vezetőjének, hogy odafigyelve, jókedvvel, támogatva biztosította a hátteret a rendezvénynek. Köszönjük minden családnak is, akik támogatták telephelyünket azzal, hogy biztatták a gyermeküket a részvételre.

Már várjuk a jövő évi bulit is!

Ittzés Szilvi néni, ruhatárfelelős


Agressziókezelés és örömteli nevelés – Novák Ferenc előadása iskolánkban
Publikálva: 2025. március 1.

Iskolánk nagy örömmel adott otthont Novák Ferenc előadásának, amely a Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány támogatásával valósulhatott meg. A rendezvény két különálló előadásból állt: először pedagógusaink az agressziókezelés témájában hallhattak értékes gondolatokat, majd ezt követően a szülők az örömteli nevelés témakörében inspirálódhattak, gyakorlati tanácsokat is hallva.

A pedagógusoknak szóló előadás során Novák Ferenc gyakorlati példákon keresztül mutatta be, hogyan lehet hatékonyan kezelni a diákok közötti konfliktusokat, és milyen módszerekkel alakítható ki egy nyugodtabb, biztonságosabb osztályközösség. Kiemelte, hogy a pedagógusok reakciói és hozzáállása kulcsszerepet játszanak az indulatok kezelésében, és rávilágított arra, hogy az empátia és a következetesség egyaránt elengedhetetlen a nevelési folyamatban.

A második előadáson a szülők egy másik fontos témával ismerkedhettek meg: hogyan lehet a nevelést örömtelibbé és szeretetteljesebbé tenni. Az előadó hangsúlyozta, hogy a gyermeknevelés nem a tökéletességről, hanem a közös élményekről, bizalomról és elfogadásról szól. A résztvevők olyan hasznos tanácsokat kaptak, amelyek segíthetnek csökkenteni a mindennapi feszültségeket és erősíteni a szülő-gyermek kapcsolatot.

Mindkét előadás rendkívül pozitív visszhangot kapott. Egyik pedagógusunk így fogalmazott: „Nagyon hasznos volt olyan eszközöket kapni, amelyekkel a tantermi konfliktusokat hatékonyabban tudjuk kezelni.” Egy szülő pedig ezt osztotta meg: „Sokszor elfelejtjük, hogy a gyermeknevelés nem csak öröm vagy nehézség, hanem hatalmas felelősség is. Nagyon inspiráló előadás volt!”

Hálásak vagyunk a Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítványnak, hogy lehetővé tették ezt a tartalmas programot. Bízunk benne, hogy a jövőben is folytatódik az együttműködés, és még sok hasonló, értékes előadásnak adhatunk otthont iskolánkban!


„Itt a farsang, áll a bál” – Farsang a Széchenyi telephelyen
Publikálva: 2025. március 1.

Az idei farsangi rendezvényünkre a készülődés több szempontból is izgalomra adott okot. Először is, mi legyen a produkció, másodszor, hogyan tudjuk megvalósítani, harmadszorra elérte gyermekeinket az influenza, sokan megbetegedtek. Volt olyan osztályunk, ahol 4-5 gyermek tudott iskolába jönni, így kétségessé vált, hogyan is valósul meg, amit kigondoltak, megterveztek. Ennek következtében, sajnos egy osztályunk fellépése a sok beteg gyermek miatt elmaradt. Reméljük, majd jövőre megvalósíthatják elképzelésüket.

A fellépők közül ötletesebbnél ötletesebb produkciók sorát láthattuk. Első osztályosaink izgultak a legjobban, hiszen nekik ez volt az első ilyen jellegű farsang, megmérettetés. Az osztályfőnökök a tornaterembe varázsolták a Hupikék törpikéket, a szivárvány színeiben pompázó esőcseppeket, láthattunk kicsi legókat, elkalandozhattunk messzi tájakra az orosz néptánccal.

Felsős osztályaink is kitettek magukért. Bepillanthattunk a grundért folyó harcba a Pál utcaiak és a vörösingesek küzdelmébe, „táncolhattunk „ a híres Abba slágerekre. Tanulóink humorosan felidézték a szinkronúszás keretén belül a tavalyi olimpiát, végül végzős osztályunk retro időutazásra invitált bennünket a 80-as, 90-es és a 2000–es évek egy- egy slágerével. Színvonalas produkciókat láthattunk. Köszönet érte minden résztvevőnek, a felkészítést az osztályfőnököknek.

A délutánt a továbbiakban tombolasorsolás tette izgalmassá. A zsűri a délelőtti egyéni beöltözőket és az osztályprodukciókat is értékelte. A fellépő osztályokat finom torta várta a bál megkoronázásaként a szülők jóvoltából. Az alsós diákok számára ekkor véget ért a bál. Az est további részében felsős diákjaink vehették birtokba a tornaterem „táncparkettjét” egy kis bulizásra.

Bodrogi Tamás szülőnek külön köszönettel tartozunk, amiért megörökítette a bál pillanatait. Ezen felül köszönet támogatóinknak, a szülőknek, diákoknak és pedagógusoknak, pedagógiai asszisztenseknek és technikai dolgozóknak, hogy ismét egy emlékezetes nappal lettünk gazdagabbak.


Magyar kultúra napja a Széchenyiben
Publikálva: 2025. február 16.

A megemlékezés alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének.
Idén a népművészet kapott nagyobb hangsúlyt.

Alsó tagozaton „magyar motívumok a hímzésben” címmel kaptak színezőt a gyerekek. Kalocsai, székely, palóc, felvidéki hímzésmintákkal és színeikkel ismerkedtek meg a gyerekek, majd készítették el a színezőt. A bátrabbak ezután vázát rajzolva felidézték a tanultakat és motívumokkal díszítették.
Filmklub keretében pedig a Szeleburdi család című filmet nézték meg.

Felső tagozaton vizuális kultúra tantárgy keretében foglalkoztak a népművészeti motívumokkal. Biró Tünde tanárnő évfolyamonként más-más ötlettel vonta be a gyerekeket a feladatba. Miska kancsó, korondi tányér, házi áldás díszítése és divattervezés feladatok megoldásával hozta közelebb a gyerekeket a népművészethez. Osztályfőnöki órán olyan feladatot kellett megoldaniuk, amelyben a magyar festészet, irodalom, sport, színészet, tudomány, zene néhány alakjának portréját kellett felismerniük. Ehhez segítségül kapták a neveket és tabletet is. Kaptak feladatként egy kultúrkvízt is, amelyben már a magyar konyha is szerepelt.

A gyerekek egész héten minden reggel a rádióban olyan zenéket, verseket hallgattak, amelyeknek szerzői vagy előadói kapcsolódtak a kultúránkhoz.


Karácsonyi csoda a Széchenyi utcai telephelyen
Publikálva: 2025. január 26.

December 20-án a Gubányi Károly Általános Iskola 3. e. osztályának karácsonyi műsora igazi ünnepi varázslatot teremtett az iskola falai közé. A tornaterem zsúfolásig megtelt szülőkkel, testvérekkel és tanárokkal, akik meghatódva figyelték a gyerekek előadását.
A műsor középpontjában a szeretet és az összetartozás állt, amelyet egy különleges történet segítségével meséltek el. Az előadás két angyallal indult, akik az álom angyalt hívták segítségül, hogy egy család szívébe még több fényt és reményt hozzanak.
A történet szerint a család karácsony estéjén békésen elalszik, és álmukban egy szegény család életébe csöppennek. Ebben a családban az édesanya súlyosan megbetegedett, és gyermekei kétségbeesetten keresik a megoldást. Úgy döntenek, hogy elindulnak a gyógyszertárba, hogy csodát vásároljanak. Útjuk során találkoznak egy gazdag orvossal, aki meghatódva hallgatja történetüket. Az orvos nemcsak gyógyszereket, hanem szeretetet és gondoskodást is ad a családnak. Az anya végül meggyógyul, és a család együtt ünnepelheti a karácsonyt.
A megható történet végén a gyerekek egy hatalmas fenyőfa alakzatot formáltak a színpadon és együtt szavalták Tóthárpád Ferenc: Ugye, hallod szavam?… című versét. Minden gyertya fellobbant a kezükben, a terem fényárban úszott, a jelenlévők szívét átjárta a karácsony melege.
A műsor végén a közönség hosszan tartó tapssal köszönte meg a tanulók munkáját és a tanító nénijük áldozatos felkészítését.
A 3. e. osztály karácsonyi előadása idén is emlékezetes pillanatokat szerzett mindenkinek, és méltóképpen zárta az iskola ünnepi eseményeit. Ez a karácsony valóban a szeretetről és a csodák erejéről szólt.

Bánné Eszes Katalin









Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!