A történelem szakkör tanulói a második félévben sem lustálkodtak és a történelem órák is élménydúsan teltek.
Bolondok napja alkalmával a DÖK segítségével fordított nap valósult meg az 5. és 6. osztályban. A gyerekek rendkívül ügyesen oldották meg az eléjük kerülő váratlan helyzeteket.
Áprilisban a 8. osztály tanulóival ellátogattunk a Terror Házába, ahol a diákok a kommunizmus árnyoldalaival szembesültek.
Végül a történelem szakkör diákjai a Történeti Múzeumban is voltak, ahol múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt. A témakör természetesen a török kor volt. A múzeumban sok érdekes „műszerrel” ismerkedtek meg a gyerekek.
A gyerekek eltervezték, hogy középkori kódexet fognak készíteni. Mikor felmerült, hogy mi legyen a téma, a diákok egyöntetűen a Mátyás-korára szavaztak. Íme, a készítés folyamata és a munka gyümölcse.
Rácz Judit
A Digitális témahét keretében két helyszínen vehettünk részt iskolánkból 20 tanulóval.
Először egy igazi újdonsággal az EdBot robottal ismerkedhettünk meg. A délelőtti foglalkozáson a gyerekek mozgásra és tornára bírták a robotot.
Mivel a Robotika szakkörünkön már megismerkedtek a Scratch programozási nyelvvel, így nem okozott nekik gondot, hogy a robotot mozgásra bírják. A jelen lévő programozóktól, akik bemutatták nekünk a robotot, elismerő szavakat, és dicséretet zsebelhettek be diákjaink. A foglalkozás végén, még egy robot focimeccset is lejátszott a délelőtt folyamán legjobban teljesítő két tanulónk és egy másik iskola két diákja. A focirajongóknak üzenjük, hogy az élvezetes rangadón igazságos eredmény született: Újpest-Pilis 0:0!
Második állomásunk az Evosoft Kft-nél volt. Itt a (tovább…)
A karácsonyi lakomázás után néhány nappal máris kezdődik az újabb mulatozás, ünneplés időszaka, a farsang. Az ünnep a katolikus hagyomány szerint vízkereszttől (január 6.) a hamvazószerdát megelőző keddig (húshagyó kedd) tart, ami idén február 28-ra esik.
Iskolánk Széchenyi úti telephelyén óriási, izgalommal teli készülődés előzte meg az idén február 10-én szervezett, hagyománnyá vált farsangi bált. A délelőtt során iskolánk udvarán kiszebábot égettünk, hogy elűzzük végre a telet. Diákjaink rögtönzött busójárást is tartottak, hiszen álarcokkal felszerelkezve ugrálták körbe a tüzet.
Már a készülődés időszaka igazi farsangi hangulatot csempészett iskolánk falai közé, hiszen minden osztály heteken át – titkát rejtegetve – készült a jelmezekbe bújásra és a csoportos produkciók előadására. Próbák hosszú sora előzi meg mindig a báli napot, melyek egyszerre jelentenek kemény munkát és szórakozást diákjainknak. A próbák legnagyobb „haszna” a közös nevetés, az osztály összekovácsolódása, melyre a tanórák nem mindig nyújtanak lehetőséget. Ilyenkor még az osztályfőnökön is szabad nevetni…
Az idei farsang ismét meglepetésekkel szolgált. (tovább…)
A 2017-es év beköszöntével kerek évfordulót ünneplünk. 150 évvel ezelőtt született iskolánk névadója Gubányi Károly. Ez alkalomból, január 13-án – születésnapján – életmű kiállítás megrendezésével és sírjának megkoszorúzásával, tisztelegtünk előtte.
A kiállítással együtt az iskola vezetése polgármester asszonnyal közösen megnyitotta a Gubányi Károly Emlékévet.
Az emlékév megrendezésének egyik célja Gubányi Károly személyének és munkásságának megismertetése, minél szélesebb körben. Hiszen a közvélemény nagyon keveset tud róla, sőt a szakirodalomban is rengeteg a fél-, vagy épp hamis információ vele kapcsolatban.
Szeretnénk elérni, hogy diákjaink – rajtuk keresztül a családtagok – jobban megismerjék ezt a kivételes tehetségű és sokoldalú embert, megismerjék emberi értékeit, azt példának tartsák.
Kreatív, precíz, megbízható, becsületes, jó hazafi, a világra nyitott ugyanakkor elkötelezett localpatrióta.
Jelen korunkban – a most felnövekvő generációk számára – talán ez az egyik legkiemelendőbb érdeme. Gubányi bejárta a világot, de mind azt az anyagi és szellemi értéket, amelyet útjai során felhalmozott, hazahozta Magyarországra, Pilisre és itt próbálta kamatoztatni.
Globalizált világunkban szétrebbenő fiataljaink számára követendő példa! Számunkra pedig tanulság, hogy az ilyen embereket megbecsüljük támogassuk, ne hagyjuk magukra. Értékeljük tetteiket.
Másodsorban szeretnénk inspirálni a tanulókat, pedagógusokat, szülőket, pilisi polgárokat, hogy érdeklődjenek, lakóhelyük múltja, helyi értékei iránt, azokat becsüljék és óvják.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét egy nemzetközi környezetvédelmi program, melyhez idén iskolánk Széchenyi úti telephelye is csatlakozott minden diákjával és dolgozójával együtt, november 21-25. között.
A projekt fő célja az volt, hogy, meg tudjuk teremteni a lehetőséget az iskolai hulladék szelektálására. Ennek érdekében (tovább…)
« Előző 1 … 5 6 7 8 9 … 22 Következő »