Az elmúlt év végén (tehát kb.: 2 hete) két olyan városi program is megrendezésre került amelyben iskolánk érintett volt.
Mind a két program helyszínét a dolinai pincék adták. Ugyanis innen indult és itt ért véget a Pilisi Klímabarátok Körének szervezésében megrendezésre kerülő 7. Bejgliégető túra.
Illetve a pincegazdák és a szülői munkaközösség 3. közös élmény túrája, amely Bögre túra néven szintén itt zajlott le.
Az azonos időpont és helyszín választás szerencsésnek mondható, nem csak a kedvező időjárás miatt, hanem azért is mert a két program résztvevői kölcsönösen meglátogathatták egymást.
(tovább…)
November 29-én Éva néni meséjével és az első adventi gyertya meggyújtásával kezdetét vette a mesemondó verseny.
A Széchenyi utcai telephelyen 2013.október 07.-11.között tartottuk meg, „Ősszel érik babám…” nevű TÉMAHETÜNKET.
« Előző 1 … 21 22 23