Gubányi Károly Általános Iskola

Határtalanul kirándulás 2021

Nyolcadikosaink szeptember 20-tól 23-ig a Határtalanul pályázattal (HAT-20-01-0672) Erdélyben, Székelyföldön kirándultak. A 47 tanuló és négy kísérő pedagógus a négy nap alatt számos felejthetetlen élménnyel gazdagodott. A pályázatban foglaltak lehetővé tették, hogy kapcsolatba lépjenek a külhoni magyarokkal, megismerkedjenek a térség kulturális és természeti értékeivel. A 4 nap alatt igen sűrű program várt a kirándulókra.

Az első napon Körösfőn csodálták meg a református templomot, majd Kolozsváron ismerkedtek meg a város magyar vonatkozású nevezetes épületeivel, köztéri alkotásaival helyi vezető kalauzolásával.  A második napon  a Medve-tónál tettek sétát Szovátán, majd Parajdon fedezhették fel a sóbányát, ezt követően a Sószoros tanösvényén kalandoztak.  Korondon betekintést nyerhettek egy sóvágó munkájába és beleshettek egy fazekasmester műhelyébe is. A harmadik napon Farkaslakán és Szejkefürdőn jártak, ahol Tamási Áron és Orbán Balázs sírjánál helyeztek el koszorút a diákok. Székelyudvarhelyen megismerkedhettek a fényképészet rejtelmeivel Európa egyetlen élő Napfény Műtermében. Ugyanezen a napon délután a Madarasi Hargitára, a székelyek 1800 m magas hegyére jutottak el a kirándulók. A traktoros utazás nagyon hangulatosan telt a rossz idő ellenére is, közben a helyiek által készített kürtőskalácsok is elfogytak. A Boróka néptáncegyüttes fiatal táncosai segítségével fergeteges táncos mulatsággal zárták a napot a nyikómalomfalvai szálláson.  A zárónapon Bögözön csodálhatták meg a református templom freskóit, majd Fehéregyházán jártak, ahol koszorút helyeztek el a Petőfi-emlékműnél, előadást hallgathattak meg a szabadságharc eseményeiről. Az utazás utolsó megállója Segesvár volt, ahol helyi vezető segítségével ismerkedhettek a város legnevezetesebb látnivalóival.
A kirándulás minden résztvevő számára felejthetetlen pillanatokat, új barátokat és ismereteket, életre szóló élményeket adott.

Állatkerti kirándulás

Szeptember 13-án az önkormányzat közreműködésével iskolánk 3 telephelyéről 46 gyermek vett részt – a már hagyományos – őszi állatkerti kiránduláson. A Budapesti Állatkert területének nagy részét két csoportra bontva jártuk be. A gyerekek a séta során ismerkedtek az állatokkal miközben a hatékony információ szerzés érdekében egy feladtlapot is kitöltöttek.
A sikeres munkát végzők között kisebb ajándékok kerülnek kiosztásra október 4-én az állatok világnapján.
Ezen kívül elsősegélynyújtási és közlekedési alapismereteket sajátíthattak el, illetve ügyességi feladatokat végezhettek,különböző zöldségeket és salátákat kóstolhattak, majd a túra végén a Nagykorallzátony játszótéren ugrálhattak.
Az eseménydús nap végeztével az önkormányzat által bérelt busszal utaztunk haza.
Ezúton is köszönjük a Pilisi Önkormányzat által nyújtott lehetőséget, amely sok gyermekünknek adott kellemes, maradandó és hasznos élményt, segítséget a vidám tanévkezdéshez!
Köszönet a felnőtt kísérőknek: Bajnóczi Ildikó, Nagy Csilla, Izzés Szilvia, Szamosfalvi Attila.

Tájékoztató!

Tanévnyitó ünnepély időpontja:

Széchenyi utcai telephelyen szeptember 01-én

8 órakor,

Szabadság téri és Kossuth telephelynek

szeptember 01-én 9 órakor lesz a Kossuth telephelyen.

Az alsós gyerek az osztálytermükben gyülekeznek 8 órától. ¾ 9-kor a tanító nénivel fognak átsétálni az évnyitóra.

 

Első tanítási nap: szeptember 01.  Ezen a napon 12 óráig tartózkodnak a gyerekek az iskolában. Ebéd és napközi ezen a napon még nem lesz.

Kérem, a gyerekek hozzanak táskát, mert a tankönyvek ekkor kerülnek kiosztásra.

Az elsős gyerekek szeptember 01-én 17 órakor kezdődő szülői értekezleten kapják meg a tankönyveket.

Tájékoztató iskolakezdési támogatásról

Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy évente egy alkalommal, a
tanévkezdéssel járó többletkiadások enyhítése érdekében a pilisi
lakóhellyel vagy életvitelszerű tartózkodási hellyel rendelkező szülő
(törvényes képviselő) 2021.július 01. és 2021. szeptember 30. között
iskolakezdési támogatást igényelhet.
Az önkormányzat támogatásban részesíti azt a legalább 24 hónapja pilisi
életvitelszerű bejelentett lakóhelyű vagy életvitelszerű bejelentett
tartózkodási helyű általános iskolai és középiskolai tanulmányokat folyató
gyermeket (kivéve a magántanulókat), akinek a családban az egy főre
jutó havi jövedelem nem haladja meg a 142.500.-Ft-ot. A támogatás
mértéke:10.000.-Ft/gyermek.
A kérelemhez csatolandó dokumentumok: jövedelemigazolás (kérelem
benyújtása előtti hónap nettó jövedelemről), középiskolai nappali rend
szerint tanulmányokat folytató és általános iskolai tanulmányokat
folytató, de nem pilisi oktatási intézményben járó tanulók esetében
tanulói jogviszonyigazolás.
A kérelem a Pilisi Polgármesteri Hivatal Szociális Irodáján nyújtható be
hétfőnként 8 és 12 óra, valamint 13 és 17:30 között, csütörtökönként 8
és 12 óra, valamint 12:30 és 16 óra között. A támogatással
kapcsolatosan bővebb információ a 29/696-313 telefonszámon kérhető.
Továbbá felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a Polgármesteri Hivatal 2021.
július 26. napjától-2021. július 30. napjáig igazgatási szünet miatt
zárva tart, így a kérelmek beadásánál erre legyenek figyelemmel!

Nyári Iskolai ügyelet

A nyár folyamán az alábbi napokon vagy ügyelet a titkárságon 8-12 óra között:
július 14.
július 28.
augusztus 11.
augusztus 18.

Ezeken a napokon kereshetnek telefonon a 0629498123-as telefonszámon vagy személyesen a Kossuth út 30 alatt.

1 10 11 12 13







Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!