Gubányi Károly Általános Iskola

Pünkösdi Lovagi Torna a napköziben

Hagyományteremtő szándékkal, idén megrendeztük az első napközis lovagi tornánkat, amely mindkét érintett telephely – Szabadság tér, Széchenyi utca – diákjait bevonta a versengésbe. Az elmúlt években már voltak hasonló jellegű évzáró események, de azok csak csoport szinten. Ettől az évtől szerettük volna kiterjeszteni, hogy minél több gyermek részese lehessen ennek a nagyszerű játékos vetélkedőnek.

A lovagoknak 7 próbát kellett kiállniuk, melyek során Gubányi Gubát gyűjthetek. A vetélkedő során végig korabeli zene teremtette meg az autentikus hangulatot. A próbák a következők voltak, úgy mint:
DSCN3912  DSCN3901.JPG DSCN3881.JPG DSCN3874.JPG DSCN3893.JPG DSCN3880.JPG DSCN3882.JPG DSCN3896.JPG
Várostrom, Griff tojásgyűjtés, Aranygolyó elkapása, Mocsárjárás, Sárkánybendő ürítés, Lovagi párviadal, Vadászat erdei szörnyekre

A próbák során összegyűjtött gubákat, aranytallérra lehetett beváltani. 7 guba ért 1 tallért. Egy-egy próbán többször is részt lehetett venni, így megadatott a lehetőség arra, hogy aki ügyes több aranytallért is gyűjtsön. A legtöbb aranytallért gyűjtő lovagot a rendezvény végén királlyá koronáztuk. Idén három királyunk lett, mivel három versenyzőnek is sikerült 4 aranytallért összegyűjtenie.
DSCN3912 (2).JPG DSCN3914a.JPG DSCN3915.JPG DSCN3918.JPG
A három király neve – a Betlehemi királyokkal ellentétben – I. Orgován Sándor király, I. Kovács Szabolcs király, I. Balogh Jázmin királylány. Mind hárman a Széchenyi utca napközis csoportjait erősítik. Egy éves királyságukat fanfárszó kíséretében háromszoros hurrával kiáltotta ki a napközis nemzetgyűlés.

Köszönet minden kedves kollégának a rendezvény lebonyolításában vállalt segítségért! (Herczeg Bori, Eszes Kati, Nagy Csilla, Malata Zsuzsa, Kohut Dóra, Szűcs Ildikó, Makkos Tibor)

Szép nyarat és boldog királyságot minden kedves napközisnek!
Fotóalbum
Szamosfalvi Attila
DSCN3879.JPG DSCN3895.JPG

Gubányi Gála!

Május 21-én, vendégeink a jótékonysági gála alkalmából, három telephely egész éves kulturális munkáiból láthattak színes válogatást. A műsorszámok évről-évre egyre több látogatót vonzanak, ami számunkra a legnagyobb elismerést jelenti. (Idén már kinőttük a tornatermünket!!)
_DSC0720  _DSC0026.JPG _DSC0037.JPG _DSC0041.JPG _DSC0056 (2).JPG _DSC0090 (2).JPG _DSC0104 (2).JPG _DSC0106 (2).JPG _DSC0125.JPG _DSC0145.JPG _DSC0215.JPG _DSC0256.JPG _DSC0438.JPG _DSC0498.JPG _DSC0523.JPG _DSC0577.JPG _DSC0657.JPG _DSC0705.JPG _DSC0743.JPG _DSC0764.JPG _DSC0789.JPG _DSC0825.JPG _DSC0881.JPG _DSC0096.JPG _DSC0600.JPG _DSC0939.JPG _DSC0023.JPG _DSC0146.JPG
Ezúton köszönjük minden kedves látogatónknak, hogy jelenlétükkel megtisztelték iskolánk legtekintélyesebb rendezvényét és adományaikkal támogatták az intézmény működését!
A befolyt összeget a telephelyek modernizálására költjük. (Beltéri felújítás, elektronikai és informatikai eszközök beszerzése.)
Köszönjük a szülők hozzájárulását a büfé működtetéséhez! A diák önkéntesek segítségét! Az Olasz-Magyar Baráti Körnek testvérvárosunkkal közös rajzpályázat megszervezését . Köszönet: Minden kedves pedagógus kollégának és technikai dolgozónknak a rendezvény lebonyolításában vállalt munkájáért!
A felkészítőtanároknak a színvonalas műsorokért! És nem utolsó sorban diákjainknak a lelkes, önfeledt, nívós előadásokért!
Jövőre innen folytatjuk!! Fotóalbum (Készítette:Megyeriné Vudi Adrienn, Köszönjük!)

Iskolakert program a Gubányiban

Az ökológiai lábnyomunk csökkentésének egyik alapja a tervszerű, céltudatos, takarékos, önellátó gazdálkodás, melynek alapjait a gyermekek az iskolában sajátíthatják el. Erre rendkívül ideális terepet nyújt az iskolakert. Itt a gyermekek szinte játszva, tevékenykedés közben sajátítják el a szemléletet. Sikerélményt biztosít számukra munkájuk gyümölcse és annak anyagi, megtapasztalható, megfogható, megízlelhető valósága.
DSCN3679 DSCN3157.JPG DSCN3291.JPG 2016.04.14-0005.JPG iskolakert 015.jpg DSCN3757.JPG DSCN3787.JPG 13241395_1755092661370990_4318538197734536050_n.jpg
Lehetőségeink feltérképezése után meghívtuk Nemes Anitát az Iskolakertekért Alapítvány munkatársát, hogy tantestületünk számára tartson szakmai tájékoztatót az iskolakert programról, mint az ökonevelés egyik jelentős szegmenséről. (tovább…)

Atlétikai sikereink

2016. évben megrendezett Atlétika –több próba csapat és egyéni versenyen a Gubányi Károly Általános Iskola is képviseltette magát, a II. III. és IV. korcsoportban, fiúk és lányok részvételével.
20160504_102148-1  IMG_20160503_095503.jpg IMG_20160504_095628_HDR.jpg IMG_20160504_135831_HDR.jpg IMG_20160504_130922_HDR.jpg IMG_20160504_135624_HDR.jpg 20160504_135614.jpg 20160504_135842.jpg
A területi versenyeken, amely Monoron került megrendezésre a következő eredmények születtek:
III. korcsoport leány egyéniben: Szluka Kitti II. helyezést ért el és bejutott a megyei döntőbe.
II. korcsoport leány csapata II. helyezést értek el. Csapattagok: Ocztos Edina, Solymosi Lilla, Tóth Csilla Réka, Hunyi Barbara, Hász Virág
II. korcsoport leány egyéniben: Ocztos Edina I. helyezés, így bejutott a megyei döntőbe.
II. korcsoport fiú egyéniben: Kolár Botond III. helyezést ért el, aki szintén bejutott így a megyei döntőbe.
IMG_20160504_095637_HDR.jpg IMG_20160503_123949_HDR.jpg IMG_20160511_102648.jpg WP_20160511_11_02_02_Rich.jpg IMG_20160504_135758_HDR.jpg IMG_20160504_135432_HDR.jpg petra2.jpg petra.jpg
A megyei döntő Albertirsán volt, egy nagyon színvonalas és erős versenyen vehettünk részt, ahol a döntőbe bejutott versenyzőink nagyon szép eredményeket értek el.A megyei pályabajnokságon Jeruska Petra magasugrás egyéni számában, bejutott az országos döntőbe.

Ezúton gratulálok minden versenyzőnek és sikeres felkészülést kívánok mindenkinek a jövőbeni versenyeihez!

Várkonyi Tamás

 

Reneszánsz Tavasz

Szabadság téri telephelyünkön Április 1-22-ig tartott Reneszánsz Tavasz című három hetet meghaladó projektünk.
A renaissance – jelentése újjászületés –a tavasz szinonimájaként is értelmezhető kifejezés. A természet tavaszi ébredése, a vallási ünnepek (feltámadás), hagyományaink (locsolkodás) mind erről beszélnek. Nyüzsgő, pezsgő, változatos, élettel teli, vidám esemény.
2016.04.22-0296  20160408_142106.jpg 20160409_111814.jpg 20160415_180058.jpg 20160415_194421.jpg 2016.04.22-0280.JPG DSC01959.JPG 2016.04.22-0263.JPG
Ilyennek álmodtam meg én is a Reneszánsz Tavaszt. Volt benne falu, vár és palotaépítés, reneszánsz kori viseletek, címerek, zászlók készítése. Túra Mátyás vadászterületein, csalogányos esti séta, fűszernövények ültetése, utazás a teák birodalmában, verspályázat, csocsó csapatok viadala és végül lovagi torna. (Bővebb leírások a kiemelt címszavakra kattintva olvashatók!)

A projektnyitót – amely Április 1-re esett – stílszerűen Mátyás király bolondja (tovább…)

1 5 6 7 8 9 28







Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!