Hagyományteremtő szándékkal, idén megrendeztük az első napközis lovagi tornánkat, amely mindkét érintett telephely – Szabadság tér, Széchenyi utca – diákjait bevonta a versengésbe. Az elmúlt években már voltak hasonló jellegű évzáró események, de azok csak csoport szinten. Ettől az évtől szerettük volna kiterjeszteni, hogy minél több gyermek részese lehessen ennek a nagyszerű játékos vetélkedőnek.
A lovagoknak 7 próbát kellett kiállniuk, melyek során Gubányi Gubát gyűjthetek. A vetélkedő során végig korabeli zene teremtette meg az autentikus hangulatot. A próbák a következők voltak, úgy mint:
Várostrom, Griff tojásgyűjtés, Aranygolyó elkapása, Mocsárjárás, Sárkánybendő ürítés, Lovagi párviadal, Vadászat erdei szörnyekre
A próbák során összegyűjtött gubákat, aranytallérra lehetett beváltani. 7 guba ért 1 tallért. Egy-egy próbán többször is részt lehetett venni, így megadatott a lehetőség arra, hogy aki ügyes több aranytallért is gyűjtsön. A legtöbb aranytallért gyűjtő lovagot a rendezvény végén királlyá koronáztuk. Idén három királyunk lett, mivel három versenyzőnek is sikerült 4 aranytallért összegyűjtenie.
A három király neve – a Betlehemi királyokkal ellentétben – I. Orgován Sándor király, I. Kovács Szabolcs király, I. Balogh Jázmin királylány. Mind hárman a Széchenyi utca napközis csoportjait erősítik. Egy éves királyságukat fanfárszó kíséretében háromszoros hurrával kiáltotta ki a napközis nemzetgyűlés.
Köszönet minden kedves kollégának a rendezvény lebonyolításában vállalt segítségért! (Herczeg Bori, Eszes Kati, Nagy Csilla, Malata Zsuzsa, Kohut Dóra, Szűcs Ildikó, Makkos Tibor)
Szép nyarat és boldog királyságot minden kedves napközisnek!
Fotóalbum
Szamosfalvi Attila