„A magyar népdal az egész magyar lélek tükre. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket.”
(Kodály Zoltán)
Idén ismét egy szép tavaszi péntek délutánon rendeztük meg alsó tagozatos népdaléneklési versenyünket Szabadság téri telephelyünkön.
A tavasz a megújulás időszaka: a természet felébred, a madarak éneke tölti meg a levegőt, és mintha maga a világ is dalra fakadna. Ebben a különleges időszakban még közelebb érezhetjük magunkhoz mindazt, amit a magyar népdalok őriznek: az élet örömét, a természet ritmusát és az emberi lélek legmélyebb rezdüléseit.
Régen a közös éneklés természetes része volt a mindennapoknak: jelen volt a munkában, az ünnepekben, az öröm és a bánat pillanataiban is. Az ének összekötötte az embereket, és erőt adott a mindennapokhoz.
Fontos, hogy ezeket a népdalokat megőrizzük és tovább éltessük. Nemcsak szépségük miatt, hanem azért is, mert a gyökereinkhez vezetnek vissza, és erősítik bennünk az összetartozás érzését.
Az idei évben is tavaszi hangulatú, szép, népies környezetben fogadtuk a népdaléneklési verseny résztvevőit és a közönséget.
A délutánt néptánc szakköröseink nyitották meg, akik énekükkel és táncukkal méltó módon alapozták meg az esemény meghitt hangulatát.
A verseny az előző évekhez hasonlóan két korcsoportban zajlott, ahol a résztvevők egy kötelező és egy szabadon választott magyar népdalt adtak elő. A kötelező dalok segítségével olyan híres, történelmi városokba „látogathattunk el”, mint Komárom és Kolozsvár.
Az egyéni produkciókat követően közös dal- és tánctanulás következett, amelynek során képzeletben „a pozsonyi sétatérre” is eljutottunk.
A versenyzők énekét a közönségen kívül háromfős zsűri is figyelte, melynek tagjai: Némethné Kovács Sarolta, iskolánk tanítója, Jansik Ildikó, iskolánk tanára és Oroszné Fehér Edit, a Segítünk Alapítvány kuratóriumának elnöke voltak.
Ezúton is köszönettel tartozunk, hogy felkérésünket elfogadva közreműködtek a versenyzők értékelésében és a végső sorrend kialakításában.
Köszönjük továbbá Lengyelné Varga Kittinek, a Csernai Pál Művelődési Ház kulturális vezetőjének, hogy jelenlétével megtisztelte rendezvényünket.
Eredmények:
1–2. osztályos korcsoport
I. Petrik Bence 2.a
II. Menich Lénárd 2.b
III. Radics Anita 2.b
Közönségdíj: Juhász Hanga 1.a
3–4. osztályos korcsoport
I. Zeffer Emili 3.a
II. Csernák Liza 4.d
III. Nakladál Dzsenifer 4.a
Közönségdíj: Frijters Lorenzo Valentino Antonio 3.b
A Segítünk Alapítvány különdíjait Toller Anna 3.d és Lerner Brigitta 4.a osztályos tanulók kapták.
A Csernai Pál Művelődési Ház felajánlásának jóvoltából minden helyezett tanuló két belépőjegyet vehetett át az intézmény által szervezett húsvéti gyermekelőadásra.
Szívből gratulálunk minden versenyzőnek, és ezúton is köszönjük a felkészítő pedagógusoknak, a szülőknek és minden segítőnek a munkáját, akik hozzájárultak ennek a szép, hagyományainkat ápoló eseménynek a megvalósulásához!
Gajdos Tünde
Szabadság téri telephely
Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola