A PÉNZ7 program keretében izgalmas és tanulságos hetet szerveztünk a Gubányi Károly Általános Iskola Széchenyi telephelyén. A pénzügyi tudatosság megalapozását célzó programokba az alsó és felső tagozatos diákok egyaránt bekapcsolódtak.
A hét során „gubagyűjtést” hirdettünk: az órai magatartásért és aktivitásért a tanulók gubát gyűjthettek. A felső tagozatosok számára bankjegykészítő versenyt szerveztünk, ahol kreatív és ötletes „pénzek” születtek, míg az alsósok egyéni perselykészítő versenyen mutathatták meg ügyességüket. A folyosón pénzről szóló bölcs közmondások és megfejtéseik várták az osztályokat.
Az alsó és felső tagozaton egyaránt pénzügyi témájú feladatlapokat, digitális felületen pedig Wordwall Pénz7-tel kapcsolatos feladatokat töltöttek ki a diákok, amelyek játékos formában segítették pénzügyi ismereteik fejlesztését. A felsősök számára Kahoot-versenyt is szerveztünk, ahol a takarékoskodással, tudatos vásárlással, adózással és a családi költségvetéssel kapcsolatos kérdésekben mérhették össze tudásukat. A jó hangulatú, izgalmas verseny során a csapatok nagy lelkesedéssel válaszoltak a kérdésekre, így valóban élmény volt a közös játék és tanulás.
A hét zárásaként az alsó tagozatosok bankjegygyűjtő versenyét rendeztük meg az iskola udvarán. A legtöbb „pénzértéket” összegyűjtő tanulók jutalomban részesültek. Díjaztuk a Kahoot-verseny első három helyezett csapatát, a perselykészítő verseny résztvevőit, valamint a legtöbb gubát gyűjtő osztályokat is.
A programok nemcsak szórakoztatóak voltak, hanem segítettek a gyerekeknek abban is, hogy játékos formában ismerkedjenek meg a pénzügyi tudatosság alapjaival.
Köszönjük az osztályok lelkes részvételét és aktív közreműködését, amely nagyban hozzájárult a program sikeréhez.
Bánné Eszes Katalin és Daniné Fodor Piroska
Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola