Gubányi Károly Általános Iskola

Pünkösdi Lovagi torna 2025 június 17.

A hagyományosan megrendezésre kerülő napközis pünkösdi tornánkat idén nem az utolsó napon, hanem a napközi „zárás” előtt 3 nappal tartottuk.

Így jóval több résztvevővel számolhattunk, mint az eddigi években. (60 – 70 fő) Sőt volt olyan tanulónk is, aki a megmérettetés kedvéért jött vissza délután, annak ellenére, hogy nem napközis.

A résztvevőknek 5 állomáson kellett próbára tenni ügyességüket.
Sárkányok ellen küzdöttek. Sárkánytojás gyűjtés, elvarázsolt kacsa halászat, sárkánydobás, vackorszedés illetve küzdelem a sárkánnyal (kő-papír-olló fogóban) volt a feladat. A próbák során gyűjtött pontokat menetlevélen rögzítettük, melynek leadásakor a lovag jégkrémben részesült.
A pontszámokat összesítve, a legtöbb pontot gyűjtő lovagot választottuk meg pünkösdi királynak.

A pontszámok alapján az idei győztes: Pozsony Dániel 3. c osztály.
Jutalma a korona és az egynapos királyság mellett 3 NAGY CSOKI JÉGKRÉM. (Melyet igazságosan megosztott híveivel. Innen is látszik jó választás volt.)

A rendezvény lebonyolításában – feladatok koordinálása, uzsonnák kiosztása, menetlevelek kiértékelése, fotózás, jégkrémosztás – délutános kollégáink segíttettek, akiknek ezúton is köszönöm lelkiismeretes kitartó munkájukat!

Szamosfalvi Attila








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!