Április folyamán a felső tagozatosainknak lehetőségük volt megmérettetni magukat angolból egy írásbeli háziversenyen. A versenyt Osztós Györgyi tanárnő szervezte, ami nem csak szervezési feladatokat jelentett, hanem – házi verseny lévén – a versenyfeladatlapokat is ő állította össze. A Kossuth telephely angol tanárai segítettek a verseny lebonyolításban. A megmérettetés szövegértésből, szövegírásból és nyelvtani feladatokból állt, évfolyamonként külön-külön. A versenyen összesen 53 tanuló vett részt együttesen mindkét felsős telephelyről, a résztvevők emléklapot, az első három helyezett pedig évfolyamonként díjat kaptak.
A verseny igen szorosan alakult, az első három helyezést elérőknél különösen is, hiszen általában egy-egy pont különbséggel érték el az eredményeket. Gratulálunk minden versenyzőnek, hogy vállalták a megmérettetést, és a helyezést elérőknek külön is az eredményekért!
A díjazottak:
5. évfolyam:
I. Balázs János Ádám 5.a
II. Csernák Lili 5.b
II. Sztehlik Fanni 5.a
III. Martocsány Erik 5.e
6. évfolyam:
I. Stróbel Regina 6. c
II. Csvercskó Dorina 6.c
III. Gábor István 6.a
7. évfolyam:
I. Horváth Krisztián 7.c
II. Gados Diána 7.e
III. Turcsán Barbara 7.a
8. évfolyam:
I. Varga Bálint 8.a
II. Marosvölgyi Levente 8.e
III. Hanzsek Bianka 8.c