Avagy: összemérték erejüket a fiúk és a lányok
Az idei Valentin-napot – más néven Bálint-nap – a Kossuth telephelyen egy héttel a napja után, február 21-én ünnepelte jókedvű délutáni együttléttel a felső tagozat apraja-nagyja. A készülődés már hetek óta tartott, hiszen a tombolák beszerzése, a díszítés, a büfé megtervezése és beszerzése, a felelős posztok kiosztása időigényes. A nagy napon pedig kulcs pozíciót töltöttek be a 6. osztályok tanulói. Ők készítették elő a termeket a vetélkedőre, a ruhatárra és a büfére. Ők már előbb érkeztek és igyekeztek mindent megtenni, hogy pörgősen, bonyodalom nélkül el tudjon kezdődni a mulatság. Persze az osztályfőnökök, pedagógusok és az iskola segítő dolgozói is kivették a részüket, méghozzá alaposan. A lényeg az összefogás volt, így sikerült úgy együtt mulatni, hogy az mindenkinek öröm volt végül.
A délutánt vetélkedő nyitotta: Babicz Marika néni és Csilló Zsuzsa néni segédletével Kasa Tibi bácsi hangulatos és vicces vezetésével egy-egy csapat fiú és lány mérte össze az erejét tíz különböző furfangos próbatételben. A csapatokban minden egyes osztály képviselte magát, és az összenyitott 3-as/4-es terem megtelt a nézőközönséggel, vagyis a szurkoló osztálytársakkal. A fiúk jól indítottak, üvegdobálásban verhetetlennek bizonyultak, azonban végül a zenei és filmes tudása a lányoknak volt több. Közben pedig egy-egy zacskó tésztából mindkét csapatnak egy végtelen hosszú láncot is kellett fűzniük, ami tovább nehezítette a versenyt. Tibi bácsi hangulatteremtő képessége végül mindenkinek jól jött, nyertesek és vesztesek egyaránt nagyszerűen érezték magukat.
A vetélkedő után a gyerekek megszállták a büfét, ahol Lencsés Andi néni és Sándorné Szamos Zsuzsa néni hallatlan profi vezetésével, valamint néhány volt diák önkéntes segítségével turbó fokozatban készült a bucis hotdog sült hagymával, mellé pedig üdítő és süti állt a kínálatban. Mind a büfé bevétele, mind a tombolajegyekből befolyt összeg a felső tagozat szépítését-fejlesztését fogja szolgálni, így ezúton is köszönjük ezt a támogatást.
Elkövetkezett a délután második nagyszabású programja, a tombolajegyek kisorsolása, amit Hanákné Reiss Mariann néni, Osztós Györgyi néni és Lencsés Andi néni vezényelt le, szintén profin. Lázas izgalomban várta mindenki, hogy mit dob a szerencse: cicás naptárt vagy sminkkészletet? Autós matricát vagy vonalas füzetet? A nyereményeknél nem a méreten és a pénzbeli értéken volt a hangsúly, hanem a közös játékon és meglepetésen. Mindenki tudott örülni minden apróságnak, a lényeg a nyerés volt. A fődij pedig az elmaradhatatlan torta, ami szintén megtalálta a gazdáját.
A délután táncos bulival zárult. Köszönjük Weisz Barnabásnak és Kovács Zalánnak a hangosításban való technikai segítséget.
Köszönet Csányiné Babicz Anna néninek, a Kossuth telephely vezetőjének, hogy odafigyelve, jókedvvel, támogatva biztosította a hátteret a rendezvénynek. Köszönjük minden családnak is, akik támogatták telephelyünket azzal, hogy biztatták a gyermeküket a részvételre.
Már várjuk a jövő évi bulit is!
Ittzés Szilvi néni, ruhatárfelelős