Gubányi Károly Általános Iskola

Határtalanul 2023. Kirándulás Délvidéken

 

Nagy örömünkre szolgált, hogy a Határtalanul pályázat keretében áprilisban
elindulhattunk egy fantasztikus kalandra Magyarország határain kívülre. A
kiránduláson 60 tanuló és 6 kísérő vett részt. A program lehetővé tette, hogy a
négy nap alatt a résztvevők megismerjék a térség földrajzi adottságait,
kulturális értékeit és kapcsolatba lépjenek külhoni magyarokkal.

A hajnali indulást követően első megállónk Zimonyban, Hunyadi János
halálának helyszínén volt. Utunk folytatásaként Nándorfehérvárra, a mai
Belgrádba érkeztünk, ahol megkoszorúztuk Hunyadi János győzelmi
emlékművét. A nap fénypontjaként a várban sétáltunk a bástyák és a régi falak
között. Ezt követően Galambóc várával ismerkedtünk meg kívülről, mert aznap
sajnos a vár zárva volt. Gyönyörű tájon keresztül, a part mentén haladtunk
tovább első szálláshelyünkre. A késői órákban érkeztünk meg Herkulesfürdőre,
a Monarchia híres fürdőhelyére.

A következő napon az Al-Duna vidéken kirándultunk. Hajókáztunk a Dunán, a
Kazán-szorossal ismerkedtünk, amely lenyűgöző látványt nyújtott. Mindezt a
rengeteg fotó is bizonyítja, melyet az út során készítettünk. A nap utolsó
programjakét gyalogtúráztunk, a Bigéri-vízesést, Erdély legszebb vízesését
kerestük fel.

A harmadik napon Vajdahunyadra utaztunk, ahol a várat jártuk be, mely
egykoron a Hunyadiak fészke volt. A szabadprogramot követően folytattuk
utunkat Dévára, ahol nagyon nagy szeretettel fogadtak bennünket az ottani
lakásotthon dolgozói és lakói. Az ismerkedés során bemutatták az életüket,
meséltek a napi teendőikről. A késő délután folyamán egy hosszú séta
keretében a város nevezetességeivel ismerkedtünk meg, utána fáradtan
tértünk vissza.

Másnap reggeli után a pilisi diákok közül ketten bemutatták városunkat és
iskolánkat, majd közös programként zene, éneklés, játék és beszélgetés
következett. Ezen a napon ellátogattunk egy helyi termelőhöz is, ahol
megtekintettük a kertet és az ott élő háziállatokat.

Az utolsó napon ellátogattunk Temesvárra, ahol a belvárosban sétáltunk.
Felfedeztük a város látnivalóit; a magyar színházat, az operaházat és a régi
téren található látványosságokat is. Aradon megnéztük a helyi
nevezetességeket, a vértanúk emlékművét, a főteret és vesztőhelyet, majd
folytattuk utunkat Nagyszentmiklósra. Bartók Béla szülővárosában megemlékeztünk a zeneszerzőről, felelevenítettük a munkásságával kapcsolatos ismereteinket. A fárasztó, de élményekkel teli napok után sok- sok tapasztalattal és tudással gazdagodva indultunk haza.

A kiránduláshoz kapcsolódóan az előkészítő szakaszban előkészítő órát, a
kirándulást követően pedig értékelő órát ill., témanapot és gálát tartottunk.

A program és a hozzájuk tartozó programelemek (pl.: Barangoló digitális
tartalomtár használata) lehetővé tették diákjaink számára a sokoldalú
ismeretszerzést. Ennek eredményeként minden résztvevő olyan tudással
gazdagodott, amely szorosan kapcsolódik a magyarság történelméhez,
kultúrájához és néprajzához. A dévai gyerekekkel való találkozás és a közös
élmények lehetővé tették a nemzettudat és a nemzeti összetartozás érzésének
kialakítását és elmélyítését.








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!