Iskolánk a 2022/23-as tanévben sikeresen csatlakozott az Elsősegély referencia iskola országos hálózathoz. Az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány a 2016/17-es tanév elejétől indította el a kezdeményezést, melynek legfőbb célja, hogy felhívják a figyelmet az iskolai elsősegélynyújtás oktatásának fontosságára, illetve megfelelő eszközökkel segítség a résztvevő intézmények munkáját. Ezen tárgyi támogatás segítségével idén először elsősegélynyújtási szakkört indítottunk Kossuth úti illetve Széchenyi utcai telephelyeinken, ahol az érdeklődő diákok megismerkedhetnek a baleset ellátási alapokkal mind elméletben, mind a gyakorlatban, valamint több csapattal részt veszünk az Országos Elsősegély-ismereti Versenyen is, ahol az első fordulóban igen eredményesen szerepeltek iskolánk diákjai.
Rihász Judit