Az idei tanév első harmada a természetről, a természettudományokról szólt Szabadság téri telephelyünkön.
Megrendezésre került programok:
Állatkerti látogatás:A már hagyományos szeptemberi állatkerti látogatáson 46 gyermek vett részt . Széchenyi utcával közösen – az önkormányzat szervezésének köszönhetően, (Károlyi Anita, Sándor Enikő, Ocztos Gabriella, Szamosfalvi Attila) fotók
Mobilitás napja:Szeptember 27. A felsősökkel együtt körbekarikáztuk Pilist. (Bíró Ibolya, Biró Tünde, Babicz Mária, Kasa Tibor, Petro Zsuzsanna,) fotók
XI. Gerjementi vadásztalálkozó: Törtelen próbára tehettük ügyességünket és a vadgazdálkodás terén szerzett ismereteinket. (Sándor Enikő, Szamosfalvi Attila) fotók
Részt vettünk a Guka futóversenyen is, (Kasa Tibor) fotók
Október 4-én megtartottuk az állatok világnapját mely a kedvenceinkről szólt illetve gyarapodott iskolánk egy közös akváriummal is az osztályok gyűjtéséből és a Csigafarm közreműködésével. Köszönjük! fotók
Túraszakkör megnyitója is októberre esett, ahol tájékozódásban és az erdőlakók ismeretében próbálhatták ki ügyességüket a csapatok. (Hidvégi Ágnes, Ocztos Gabriella) fotók
Tudomány és Magyar feltalálók napja– november 10.- Izgalmas kísérleteket láttunk, végeztünk el közösen, illetve találmányok és feltalálókat kapcsolatát, kutathattuk játékos formában az iskola folyosóit bejárva. (Ocztos Gabriella, Szamosfalvi Attila). fotók
Decemberben szakköri oldalról beindult a madáretetés és egy új etetővel gazdagodott a Kossuth téri telephely is. Az etető anyagot a Petőfi Vadásztársaság adományozta. Köszönjük!
Szép és egészségben gazdag, boldog telet mindenkinek!
NE FELEJTSETEK EL TÉLEN IS KIMENNI A TERMÉSZETBE!