Falakra praktikussági okokból szükségünk van.
Kell, hogy ne menjen át a labda, kell, hogy a szomszéd kutyája ne jöjjön át, fontos, hogy tudjuk, mettől meddig ér a portánk, néha zajt, néha szelet fog meg, és még számtalan okot sorolhatnék, amiért kerítésekre és falakra szükségünk van.
A Gubányi Károly Általános Iskola udvarát is kerítés és egy hosszú betonfal övezi. Kell, mert vigyáz gyermekeinkre, akik szünetekben és délutánonként az udvaron játszanak.
Hosszú évek óta egy sivár, szürke, megszokott, mondhatni unalmas betonfalat láthattak a gyerekek nap, mint nap az iskolában. Oly sokszor terveztük, hogy ezen az állapoton milyen jó lenne változtatni! Aztán egyszer csak, mint egy varázsütésre, május első napjaiban valami történt. Eltűnt a szürkeség, helyébe csodás színek, kedves figurák, maga a vidámság lépett. A terv valósággá vált, az udvar más lett.
Az úton, mely ennek a derűs látványnak a megvalósulásához vezetett, nagyon sok segítőkész ember tartott velünk.
A történet eleje farsangra nyúlik vissza, ahol a sok támogató szülőnek, cégeknek és vállalkozóknak köszönhetően az alsó tagozat idén is olyan bevételre tett szert, mely pénzből érdemben tervezni és gondolkodni lehetett az udvar szebbé tételéről.
Petró Zsuzsanna, iskolánk pedagógusa, – aki a Gubányi ArtKert Alkotó Tér és Műhely nevű foglalkozások lelkes vezetője is, aki immáron 4 éve a rajz tanítás mellett magas szintű képzőművészeti tevékenységével és a keramikusság megszerettetésével, megismertetésével sok diáknak nyújt hasznos szabadidős elfoglaltságra lehetőséget – pályázatot írt ki a diákjaink részére, kinek milyen tervei, ötletei lennének a betonfal festését illetően.
A sok kreatív elképzelés közül a legfantáziadúsabbak a 8. e osztályosok és Petró Zsuzsanna tanárnő kezébe kerültek, s megtervezték a konkrét dekorációkat. Ezek az ötletek kaptak helyet az alsósok udvarán lévő falon. A gyerekek elképzeléseit a tanárnő és férje, Parlag István rajzolták fel a betonra.
Lelkes szülők, kollégák, kerámia szakkörösök az alsó és felső évfolyamokból, nyolcadikos tanulók és iskolánk volt diákjai tették szabaddá magukat ezen a szombaton, hogy a tervből valóság legyen. Mire készen lett a déli paprikás krumpli, addig a betonfal fele is elkészült. Összességében 12 órán keresztül folyt a kőkemény munka megállás nélkül, melynek köszönhetően egy nap alatt végeztek a 140 m2-nyi falfelület festésével.
Ez a teljesítmény és az elkészült fal is maga a csoda, büszkeség mindenkinek, aki részt vett a munkában, de boldogság és öröm azoknak is, akik bármilyen módon segítettét ennek a projektnek a megvalósulását.
Mert jót tenni mindig jó.
Falakat szépíteni kell, és nem magunk köré építeni!
Falakat rombolni átvitt értelemben úgy is lehet, hogy éppen falat szépítünk és építünk.
Ez a fal csodás példája tehát valami másnak is, valami többnek, mint egy egyszerű falfestés.
Példa az összefogásra, ahol nemcsak a nagyobb gyerekek segítettek és tettek a kisebbekért, nem csak a Széchenyi úti telephely diákjai a Szabadság tériekért, hanem a kisebbek is csatlakoztak saját magukért, erejükhöz, életkorukhoz képest a maximumot teljesítve.
Példa arra, ahol közel 40 ember összehangolt munkájának köszönhetően lett a semmiből valami, példa arra, hogy a lelkesedés és munkatempó azt a nemes célt szolgálta, hogy az alsósok minél hamarabb egy élhetőbb, esztétikusabb, diákbarát környezetben tölthessék napjaikat az iskolában.
Ez a fal hívogat, és nem zár el senkit. Azt hirdeti, hogy akik a falakon belül dolgoznak, kinyitják a kapukat, és szeretnék, ha minél többen bejönnének rajta előítélet és mindenféle mentesen. És azt is hirdeti, hogy akik itt tanulnak, nem, hogy bezárva nincsenek, épp ellenkezőleg: lehetőségük van önmaguk kibontakoztatására, hogy néhány év múlva megtapasztalhassák, milyen jó lesz nekik is majd egy másik falat, egy új világot szépíteni!
Fotóalbum
Kurucz Andrea