December 12-én emléktábla avatással egybekötve megtörtént iskolánk épületkomplexumainak átadása, amelyeket a KEHOP energiahatékonysági pályázat keretében újítottak fel és modernizáltak.
Az átadó ünnepségen felszólalt Pogácsás Tibor államtitkár úr, Hajnal Csilla polgármester asszony, dr. Hrutkáné Molnár Monika tankerületi igazgató asszony.
A műsort a Gubányi Károly Általános Iskola énekkara és versmondói adták. (Felkészítő tanárok: Gereben Tímea, Csordásné Nagy Tímea, Bobák Melinda)
Az emléktábla leleplezését követően, a nemzeti szalag átvágása után, intézményvezető asszonyunk – Krizsánné Turcsányi Mariann – mondott záróbeszédet, amelyben megköszönte mindazok segítségét, akik a pályázat megvalósulásához hozzájárultak, illetve köszönetet mondott a kollégáknak, szülőknek, diákoknak kitartó türelmükért, melyet az átépítési munkálatok ideje alatt tanúsítottak.
Az átadási ceremóniát az iskola diákjainak műveiből készült kiállítás keretezte, amely a Gubányi projekt hét során készült munkákat, illetve Gubányi Károly születésének 150. évfordulója alkalmából indított emlékév pályázati alkotásait mutatta be.