Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a HATÁRTALANUL! program keretében pályázati felhívást hirdetett a 2016-os évben, amelyen a Gubányi Károly Általános Iskola sikeresen pályázott (pályázati azonosító: HAT- 16-1-0079). Ennek köszönhetően iskolánk negyvenkilenc tanulója és öt pedagógusa 2017. március 27-30-ig felvidéki tanulmányi kiránduláson vehetett részt jelentős (1 468 000 Ft) állami támogatással.
A pályázat lehetőséget nyújtott arra, hogy a gyermekek megismerkedhessenek a határon túl élő magyar közösségek tagjaival, kultúrájával, épített és természeti örökségével. Pályázatunk választott témája irodalmi illetve történelmi hagyományaink megismerése és ápolása volt, ezért a program és az útvonal összeállításánál arra törekedtünk, hogy a gyermekek minél szélesebb körben találkozhassanak a határon túl fellelhető magyar irodalmi és történelmi hagyományok ápolóival. Továbbá alkalmuk nyílt arra is, hogy ellátogathassanak olyan helyekre, ahol a magyar kultúra nagyjai éltek és tevékenykedtek.
A négy nap alatt a diákok meglátogatták Szklabonyát, Alsósztregovát, Losoncot és Rimaszombatot, ahol irodalmi ismereteiket frissítették fel illetve bővítették. Történelmünk és a magyar építészet nagyjaira pedig Kassán, Szepesszombatban, Iglón, Kékkőn és Eperjesen emlékezhettek.
A kirándulás programjai közül természetesen nem hiányozhatott az sem, hogy a természeti szépségekben is gyönyörködhessenek. A program második napján felfedezhették a Gömbaszögi-cseppkőbarlangot. Majd a délután során túrára indultak a Szádelői-szurdokvölgy 300-400 m magas sziklafalai között.
A kirándulás lehetőséget teremtett arra is, hogy a diákok találkozhassanak és közös programokon vegyenek részt határon túli fiatalokkal. A rozsnyói Református Alapiskola tanulói műsorral várták a magyar diákokat, majd meghívták őket egy barátságos focimeccsre is. Nekik köszönhetően a gubányis diákok betekintést nyerhettek a határon túli magyarok hétköznapjaiba.
Bízunk benne, hogy a jövőben is lehetőségünk lesz pályázni hasonló támogatásra, hiszen mindannyian felejthetetlen élményekkel tértünk haza. A négy nap során olyan sok új és színes tapasztalatot szerezhettünk, amely egy életre gazdagabbá tehet bennünket.
További fotók