Gubányi Károly Általános Iskola

Csibeavató a Szabadság téren

Egyszer régen valaki kitalálta, hogy köszöntsük az iskolát kezdő kis diákokat egy kedves ünnepséggel, ami csak róluk szól. Ezt a hagyományt azóta is megtartjuk minden év elején, idén szeptember 21-én délután került rá sor. A másodikosok nagy örömmel készültek erre a napra, hiszen ekkor avathatták Gubányisokká a legkisebbeket.
20160921_140633  20160921_140738.jpg 20160921_141353.jpg 20160921_142844.jpg
Idén az ünnepélyességre helyeztük a hangsúlyt, ezért ünneplő ruhában, egy rövid műsorral kedveskedtünk a kicsiknek. Igazgatóhelyettesünk, Erika néni köszöntője után a másodikosok dallal és mesével készültek, amit nagy érdeklődéssel figyeltek a kicsik, majd egy játékos dalocskát tanulva mozgattuk meg a csibéket és tyúkanyóikat. Miután figyelmükkel és jókedvükkel meggyőztek bennünket arról, hogy a Gubányiban a helyük, Kerepeszki Barnabás 2. b osztályos tanuló segítségével fogadalmat tettek, és átadtuk nekik a jól megérdemelt nyakláncot. A jókedv még nem érhetett véget ezután sem, hiszen következett az elmaradhatatlan közös csibetánc, majd a résztvevők egy kis vendégségen csipegethettek és olthatták szomjukat.

Köszönjük, hogy ilyen sokan ott voltak velünk ezen a délutánon és büszkék lehettünk az apróságokra!
Várfalvi Tímea








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!